Ahogy mostanában sétálok az utcán,
a dermesztő félelem, és szorongás
hónapjai után, végre valami remény,
és bizakodás tükröződik az emberek
arcán. Még maszk mögött ugyan, és a
mosoly láthatatlan, de nevető szemekkel
találom szemben magam, én magam
is emelt fejjel járok az utcán. Ismeretlen
emberek beszélgetnek egymással, mintha
lassacskán újra megnyílnának a lelkek.
Több, mint egy év telt el a járvány kezdete
óta, és most, ezekben a májusi napokban
érzem először, hogy van remény, újra indul
az élet körülöttem, és bennem. Reggelente a
nyitott ablakon át madárcsicsergés ébreszt,
első éber pillanatomban megérzem:
ahogy lassan távozik tőlem a félelem.
2021 05 06
Hozzászólások