Szegények vagyunk, egyre drágábbak a zöldségfélék, gyümölcsök a szélsőséges időjárás következtében. Igen csak résen kell lenni a vásárláskor, mit mikor, hol gazdaságosabb beszerezni, egy-egy alkalommal mennyit lehet felhasználni belőlük a főzés során. Szerencsére megtanultam beosztással élni. Emlékszem, a zsír nélküli levesekre a szűkös ’50-es évekből, a nagy spórolásra házunk vételekor, most is át kell vészelnünk ezt az időszakot. Tanítgatom a szomszédban élő fiatalasszonyt, hogy ossza be pénzecskéjét, nem kell minden finomságot megvásárolnia a közértben. Most éppen egy egész csirkét bontogat, vagdos szét, hogy a mélyhűtőben elraktározza. Külön csomagolja a combokat, külön a szárnyakat, külön a belsőséget. Mondogatom, nagyon ügyes, de ennyire azért mégsem kell elaprózni a dolgot.
Születésnapomat ünnepeljük, inkább ünneplik rokonaim és a barátaim. Meghatódok, mert egy hatalmas asztalon Magyarországot ábrázoló térkép tortát helyeztek el. Micsoda gondoskodás, figyelmesség: a térképen apró magyar zászlócskával jelölték életutam legfontosabb állomásait, eseményeit. Így nézve igazán mozgalmas élet áll mögöttem, megrohannak a múlt emlékei. Valaki méltatni próbál, de leintem, folynak a könnyeim.
Különböző járműveken utazom. Itt van egy kéz és segít – az utasok nézik, hogy mosolygok magamban, méltán gondolhatják, megbolondultam. Bármelyik járműre szállok a láthatatlan kéz velem van, melegíti az én kihűlt ujjaimat, szinte új élet költözik belém. Egy utas megkérdezi, hogy min mosolygok magamban ilyen jóízűen. Szeretném megosztani a rendkívüli élményt, ám a kéz nem engedi, hirtelen a számra tapad, mintha azt üzenné, őrizz, mert ez csak a kettőnk titka. Nehéz hallgatnom, bár tudatában vagyok, hogy nem beszélhet az ember, ha ez a nyugalom ára.
Lyukasórám van, naplókat, tájékoztató füzeteket ellenőrzök, amikor váratlanul és észrevétlenül benyit irodámba R. kedves kolléganőm. Megjegyzem, hogy túl korán érkezett, hiszen még több mint egy órája van a csoport átvételéig. Hellyel kínálom, addig is pótolhatja naplójában a hiányosságokat., R. azonban nem ül le, hanem odaáll mellém az íróasztalhoz, majd átsétál az ablak melletti oldalamra. Feltűnik, hogy szokatlanul csendes, máskor pedig igencsak cserfes, szinte lyukat beszél az ember gyomrába. Abbahagyom a munkát, mert idegesít ez a nagy szótlanság, R.-hez fordulok, aki úgy néz rám, mint vércse a csibére. Mire épp szólnék, R. a vállamra teszi a kezét és tapogatni kezd, ez a tapogatás egyre durvább. Megrémülök, hogy R. leszbikus, eddig még senki sem panaszkodott rá, nem volt előjele ennek a változásnak. R. egyre agresszívebben támad, nem bírom, felállok, felkapom a hamutartót és ütöm a felbőszült asszonyt. Mikor már nem győzöm a közelharcot, a hamutartóval alaposan fej bevágom, R. nyomban leroskad az asztalomra. Látom a vérét, igyekszem eltüntetni a nyomokat, mielőtt kicsengetnek az óráról és bejönnének a társaink. Bevizezek egy szivacsot a folyosói fali csapnál, többször is fordulok a vizes szivaccsal, R. teljesen elernyed, győz a tehetetlenségi erő, és leesik a földre. Rettenetes bűntudattal dolgozok, ki-be szaladgálok, úgy érzem, mintha a felső tagozatos ügyeletes tanuló észrevette volna a tragédiát. Rémes lelkiállapotban ébredek.
Nagy várakozással készülök Vaszarra, ugyanis az egykori KISZ-klub helyiségében régi osztálytársaknak, klubtagoknak rendeznek találkozót, még a régen idelátogatókat is meghívta az önkormányzat, távoli városokból, falvakból. Ezen a találkozón megvendégelik a még élő nyugdíjas korúakat, vacsorával, itallal a helyi gazdák rukkolnak elő. Akinek kedve és ereje lesz még, táncolhat is az akkori számokra. Alig várom, hogy találkozzak a táncparkett egykori ördögeivel, Ö-vel, a nagy plátóival. Ő is megérkezik, ő is igencsak megöregedett az elmúlt 50 évben. A terített asztal mellé fészkel azonnal, onnan szemlélődik, biccent, ha valaki köszön neki. Az elmúlt napokban felkészültem, összeszedtem a tőle kapott emlékeket, a fekete kabalakutyát, néhány megmentett levelét, sőt kislemezünket kedvenc számunkkal. Beszélgetést kezdeményezek, ám mintha más nyelvet beszélnénk, semmit sem ért, vagy nem akar érteni. A szemét keresem, a szürkéskéket, ám tekintete üres, érzéketlenségről árulkodik. Lehet, hogy nem tudja kezelni a helyzetet?
Rettegek a kétszínű, érdekorientált emberektől. Életem során gyakran találkoztam velük. Ma már könnyebben felismerem, a szemeikben megbújó ravasz csillogást, igyekszem társaságukat kerülni, megszökni előlük. Most valahogy közéjük keveredtem, próbálnak levenni a lábamról, régi, ellenem elkövetett bűneikért bocsánatomat kérik és megajándékoznak egy egyszemélyes motorcsónakkal. Biztatnak, próbáljam ki a hercig kis járművet, mert a víz magassága kb. 1 méteres a házak közötti tavacskákban. Gondolom, nem érhet nagy baj itt a sok ember között, ráállok a csónakázásra. Az indítás és a leállítás nagyon egyszerűnek tűnik, el is indulok az ajándékcsónakon. Megrémülök, mert egyre gyorsabban száguldozik körbe, körbe, leállítani nem tudom, irányíthatatlanná változott, arra siklik, amerre akar, kapaszkodok teljes erőmből. Segítséget várok az ajándékozóimtól, ám azok kajánul vigyorognak a parton.
Hozzászólások