Jocó úgy mozgott Fehérváron a városban, mintha ezer éve, István király óta bolyongott volna a régi várfalak, fogadók között és évszázadok különböző borainak ízét hordozná nyelve alatt. A nagy székesegyház előtti kockaköveken botladozva rójuk utunkat a közeli, régi vármegyére keresztelt utca közepén, a pincébe meghívandó, sem borozónak, sem étteremnek nem mondható búfelejtőbe. A bejárati ajtó eléggé alacsony, a lefelé vivő lépcsőt egykoron recés műanyaggal fedték be, a csúszást, elesést meggátolandó megoldásból. Új korában bizonyára szépen is mutatott, de a kifelé igyekvő vendég pár pohár kedv javító után kapaszkodhat, ha nem akar némi egyensúlyvesztés után egyszerűen kiesni az utcára.
Úgy látszik, a borozókat nagy előszeretettel a pincékbe helyezték el, mert a Móri Borozót is lépcsőkön keresztül lehet csak megközelíteni. A pincéknek természetesen van hagyománya. Mert ha valaki megemlíti a bort, ahhoz pince is társul. Itt a Móri Borozóban van a helyiségben éttermi rész, de fröccsösöknek elegendő a hat négyzetméteres tér is, mert a bort könnyebb és gyorsabb állva meginni.
A Faló cégérében tényleg egy fa hintaló himbálózik az ajtó fölött. A cégér egy kicsit sántít, mert falni, enni és a faló, csak a „Kidi kádi falova” című mesében létezik. Persze ezt a falást szereti a magyar ember, mert a sült kolbász, meg a hurka a régi vásárokra emlékezteti, amikor lovat, vagy marhát vett, vagy adott el. Ilyen helyen pecsételték meg a létrejött üzletet.
A palettáról Jocó szerint olyan nevek sem hiányozhatnak, mint a Mátyás Söröző, Diófa Étterem, Strand Bisztró, Arany Csengő, Zsolnai Kert, vagy éppen a Bányató Vendéglő.
Lehet nevet adni a sörözőnek Herkulesről, vagy éppen Kinizsi Pálról, hogy a fogyasztható ételektől, italoktól olyan erős legyen a vendég, mint a névadó. Csak aztán csalódik, amikor az eléje tipegő, kissé gyűrött mellényű pincér étlap helyett, csak itallapot tud adni, mert az új vállalkozó megszüntette a konyhát és a főt csülökről híres étterembe a vendég az emlékeitől feltódult nyálát, nyelheti csak.
Hozzászólások