Pécs hatodszor csap a húrokba! • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Pécs hatodszor csap a húrokba!

A koronavírus-veszélyhelyzet miatt idén január helyett nyáron, július 17-én rendezik meg a Made in Pécs fesztivált, a pécsi zenekarok fesztiválját. A hatodik alkalommal lebonyolításra kerülő fesztivál célja, hogy műfajtól függetlenül, professzionális körülmények között bemutatkozási lehetőséget biztosítson Pécs összes zenekarának.

A helyi fellépők mellett idén is köszönthetünk vendégzenekarokat, akik a korábbi évek hagyományainak megfelelően egy külföldi és egy magyar városból érkeznek. Így Liverpool, Bécs és Erdély után 2021-ben Eszék, illetve Veszprém után Budapest, azon belül pedig Józsefváros érkezik.

A koncertek 2021. július 17-én a város 7 klubjában (Made in Pécs Café, Nappali, Szabadkikötő, Ti-ti-tá, Trafik, Pécsi Est, Sárkány Barlang) zajlanak párhuzamosan délelőtt 10 órától, a zenekarok 20 perces műsorral állnak a közönség elé. A koncerteknek helyt adó klubok a belvárosban találhatók, közel egymáshoz, így a közönség kényelmesen át tud érni az egyik helyszínről a másikra két koncert között.

Az online lapozgatható programfüzet a részletes programmal és a fellépők bemutatásával ide kattintva érhető el.

A fesztivál facebook oldala itt található meg.

A fellépők helyszínenkénti bontásban az alábbi képeken tanulmányozhatók.

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS