A nagy mutatvány
Minden korban éltek rendkívüli képességgel megáldott, és ennélfogva ámulatba ejtő teljesítményre képes emberek. Sőt, mivel hajlamosak vagyunk misztifikálni a múltat – és annál inkább, minél messzebbre tekintünk benne –, akár hihetünk is abban, hogy egy-egy valamikori teljesítmény mindörökre felülmúlhatatlan marad. A legenda szerint Nagy Kürosz perzsa király például tízezer fős hadseregének minden egyes katonáját a nevén tudta szólítani, Paracelsusról, az asztrológus-orvos-alkimistáról meg úgy tartották – többek között –, hogy képes életre kelteni egy virágot a hamvaiból, a Farinellit illető méltatások ismeretében pedig tán okkal vélhetjük, hogy a leggyönyörűbb operaénekeket egy nemrég elmúlt kor közönsége élvezhette, mely korban a hangrögzítésnek még semmilyen formája se létezett. Hosszan sorolhatnánk hasonló példákat, ugyanakkor valószínű, hogy számos rendkívüli képességű halandó emléke örökre feledésbe merült.
___Sok nagy mestere lehetett a mágiának is, akik közül bizonyára kiemelkedett az, akinek éppúgy rejtély a kiléte, mint a mutatványa, melynek csupán gyászos következményeiről maradt fenn feljegyzés. Erre pedig véletlenül bukkantam rá, egy történelmi város apátságának a levéltárában végzett kutatómunkám során. A város legrégebbi, kézzel írott krónikájában olvastam a feljegyzést, mely a XV. század utolsó esztendejének eseményei között részletesen beszámol a hagyomány szerinti vásárról, és a végén említést tesz egy mutatványról, mai nyelvezetben nagyjából a következő szavakkal: „A vásárt követően egy ideig szóbeszéd tárgya volt egy idegen jövevény ámulatba ejtő mutatványa, melyet nem túlzás – megkövetve a Teremtőt – csodatevésnek mondani”. Így végződik az írás a bal oldalon. A tüköroldalon azonban már egy későbbi esemény ismertetése olvasható, az oldal száma pedig kettővel több, mint az előzőé. Egy lapot tehát eltávolítottak a krónikából, utólag. Kérdésemre a főapát elmondta, hogy mivel a sátán közbenjárásával végrehajtott bűbájosságról lehetett szó, az egyházi főhatóság kivétette a kódexből és elégettette a lapot, melynek két oldala annak rajzokkal illusztrált leírását tartalmazta. Ugyanakkor bűnösnek mondta ki azokat, akik látták a mutatványt, majd pedig azokat is, akik szóba hozták. Az emberek sorra jelentették fel egymást, többnyire alighanem bosszúból, nem kevés munkát adva az egyházi főhatóságnak. A titokzatos idegennek nyoma veszett, a városban pedig eluralkodott a gyűlölködés, a rettegés és a káosz. Megjegyeztem, hogy minderről nem esik említés a kódexben, ezek szerint mégse veszett feledésbe, legalábbis az apátságon belül. A főapát erre azt válaszolta, hogy magát a mutatványt se hagyták feledésbe veszni. Sőt, az apátság teológusai, csillagászai és természettudósai kezdettől fogva próbálták megfejteni a titkát, de hiába. Jó évtizede pedig az ő javaslatára meghívták a mágia legnagyobb jelenkori mesterét, hátha neki sikerül, ám fél év elteltével levélben közölte a kudarcát. Erre én azt mondtam, hogy igencsak kíváncsi vagyok arra a mutatványra, bár íróként meg se próbálnám megfejteni a titkát. Egy rövid fejezetet viszont szentelhetnék neki egy könyvemben, ami afféle palackpostaként, elenyésző eséllyel bár, de kezébe juthat valamikor a mágia egy mesterének, aki képes lesz rá. Megtetszett neki az ötletem.
___Elmondása szerint a mutatványos egy korsóból sűrű, áttetsző folyadékot csorgatott egy fehér selyemkendővel borított asztalkára. A folyadék nem terült szét rajta, hanem éjfekete gömbbé állt össze, és egyre növekedett, még az után is, hogy a korsó kiürült. Amikor pedig jó félkarnyi átmérőjű lett, elkezdett forogni, és sorra gyúltak a felszínén az égbolt csillagai, míg végül a hold keskeny sarlója is előtűnt rajta. A mutatványos kisvártatva elmormolt egy varázsigét, majd megsuhintotta a pálcáját a gömb felett, mire az egy kisebb mennydörgéstől kísérve szivárványos csillámok miriádjává csapódott szét, melyek vadul kavarogva szálltak a magasba, és csakhamar kihunytak, elenyésztek.
___Abban maradtunk, hogy feltétlenül értesítem, ha visszajelzést kapok.
Hozzászólások