Volt otthonunk,
gyöngyként voltunk dobozban.
Azt hittük, csillagok vagyunk,
s mikor a zár kipattan,
tőlünk szikrázik majd a föld s az ég.
Az semmiség,
hogy várni kell sötétben.
Időnk van még.
Falánk idő!
Lám, a dobozt megette,
és szétgurult a kincs,
repült, aki tehette,
és elszakadt barát – baráttól…
Lesz-e, ki ennyit felnyalábol,
tisztít, csiszol, hogy fényben égve
ragassza fel végül az égre?
Hozzászólások