Nem sokat láttam a világból,
s amerre jártam az is ködbe vész…
eltűntek képek és szavak fakultak,
fárad a vándor és tompult az ész…
Erdélyből mennyi képeslapot küldtem,
de senkit el nem ért… Uram bocsá’
Leningrád, Moszkva… Kiskanál a GUM-ból,
emléknek vettem, őriztem soká…
Egy prémes kucsma… a molyok megették?
Csalódtak ők is, műszőr volt csupán.
A mauzóleum előtt hosszú sor volt,
s egy hentesnél: uborkáért … Úgy ám!
Belgrádban modern utak kunkorában
sofőrünk órák hosszat körözött,
mire végül a szállásunkra értünk,
emlékszem, nagyon késő este lett.
Ők őrizték a múltat. Megtaláltuk:
Áll még a Bristol! Ott a Barbakán!
Egy kis cipész a sarkon, úgy, mint régen…
egy zöld kötény… de már az unokán.
Voltam Berlinben, de nem láttam Párist.
Dűnék hullámzó szőkesége máig
kiolthatatlanul lelkemben ég,
de a Keleti-tenger hideg kékje
nem Fiúmé, melyről valaha régen
a nagyapám mesélt.
Sosem kívántam repülőre ülni.
Van internet, hát kicsi a világ.
Videón a Niagarát is láttam,
meg unokáim messzi otthonát,
távol barátom napraforgós kertjét,
és sok-sok szép, lila petúniát.
Hozzászólások