Elment az utolsó lovagok egyike.
Róza utolsó szerelme, akit akár utolsó utáninak is tekinthetne, bár tapasztalatból tudja, hogy még az utolsó utáni után is előfordulhat vele, hogy váratlanul beleszeret valakibe. De már nagyon vigyáz, hogy ez ne forduljon elő vele, az utóbbi évek kudarcai, elutasításai megtanították erre.
A testes, sziporkázóan okos és jó humorú férfit az interneten ismerte meg, egy olyan csoportban, ahol a hasonló elvek, és gondolkodásmód mentén kommunikáltak egymással az emberek. Vérre menő viták közepette hamarosan kiderült, hogy ők ketten sok mindenben egyet értenek. Így aztán virtuális ismerősök lettek. Kölcsönösen vonzódtak egymáshoz, ez tagadhatatlan, bár az évek múlásával sem változott kettőjük kapcsolatának a jellege. Ahogy kezdődött, úgy is maradt tíz éven át: virtuális barátság. Nem találkoztak személyesen. Ennek oka főleg a körülményekben rejlett, a köztük levő több száz kilométeres távolság, és egyéb akadályok áthidalhatatlannak bizonyultak.
De egyre mélyebb érzelmi kapcsoltuk miatt kölcsönösen igényük volt a szinte mindennapi üzenetváltás, és nagy ritkán telefonon is beszéltek. Róza szerette a férfi kellemes, mély hangját hallani a telefonban, ilyenkor maga mellé képzelte őt. Sokat nevettek, mindkettőjüknek fontosak voltak ezek a beszélgetések.
Egy este a férfi különös kéréssel állt elő. Arra kérte Rózát, hogy „lépjenek szintet” kapcsolatukban. Így fogalmazott, az asszony először nem is értette, mire céloz?
A személyes találkozás legcsekélyebb esélye nélkül, a férfi szerette volna a kapcsolatuk kereteit kitágítani: valamiféle érzelmes virtuális szexre kérte őt. Róza megdöbbent, és automatikusan elutasította a kérést. Attól tartott, hogy ez elrontja a barátságukat, nem érezte kettőjük között helyesnek.
A férfi látszólag beletörődött, de aztán néhány hét múlva újra megpendítette a témát. Az asszony csodálkozott magán, miért mondott végül igent? Kíváncsiságból, sajnálatból? Képtelen volt rájönni. Megegyeztek, hogy tesznek egy próbát.
Róza úgy izgult az első virtuális randevújuk előtt, mintha valóságos találkozóra készült volna. Este tízkor bekapcsolta a számítógépét, és várta Iván bejelentkezését. Mivel a webkamera használatától eleve elzárkózott, a férfinek el kellett fogadnia, hogy a szavakon túl kizárólag a saját fantáziájára számíthat.
Fantázia birodalmában semmi sem lehetetlen! – vigasztalta őt Róza, amikor érzékelte csalódottságát.
Lassan, óvatosan haladt a szokatlan beszélgetés, az első virtuális érintés, és csók olyan megható természetességgel történt meg köztük, ami még a nagyon bizalmatlan és szkeptikus asszonyt is meglepte.
Esélyük sem volt a személyes találkozásra, ezt mindketten tudták. Iván egy távoli kis faluban élt, a román határ mellett. Egyedül, mozgássérültként, kerekes székben, gyakorlatilag egy szobában töltötte mindennapjait. Két felnőtt gyereke közül a hozzá érzelmileg közelebb álló lánya külföldön élt, fiával pedig rég megszakadt a kapcsolata. Baráti segítség nélkül nem tudott volna létezni, önállóan közlekedni sem.
Örömtelen életükbe színt hozott ez a kapcsolat, az érzékiség illúzióját adták egymásnak.
Néhány hét múlva már mindketten várták az esti találkozókat. Két magányos ember élete változott meg így, hogy felvállalták a szerelmet. A férfi beleszeretett Rózába, és ő egy idő után szintén megérezte, mennyire megváltoztak a férfi iránti érzései.
Több, mint fél év telt el így, tele voltak tervekkel, hogyan találkozhatnának? Azonban, amikor ezeket a terveket nem sikerült valóra váltani, a férfi egyre követelőzőbb lett. Már nem érte be fantázia birodalmával, valódi képeket akart, és merészebb szexet.
Róza ezt már nem vállalta, és így véget értek köztük a különös esti randevúk.
Akárcsak a valóságban, ezúttal is szenvedett attól, hogy vele kapcsolatban valakit csak a szex érdekel, ám a gondolataira, érzéseire alig figyel.
Hetek teltek el, de a férfi nem jelentkezett, nem keresték egymást. Hiába érkezett el az este tíz óra, Róza hiába ült a számítógép mellett, Iván tüntetően távol maradt.
Aztán egy napon váratlanul mégis írt egy emailt neki. Elújságolta, hogy barátai segítségével Pestre fog jönni a közeljövőben, orvoshoz, kórházi kezelésre. Néhány napot a fővárosban tölt majd, és ezalatt mindenképpen szeretne Rózával találkozni!
Mindketten tele voltak várakozással, az eltemetett érzések feléledtek bennük. Milyen lesz vajon szemtől-szemben látni, megérinteni egymást?
Egy hideg novemberi délutánra beszélték meg a találkozót.
Róza nagyon készült, lélekben, és fizikai értelemben egyaránt. Fodrászhoz ment, válogatott a ruhái között. Aztán szinte futott a villamostól a megbeszélt találkozó helye, egy romkocsma felé. Emlékszik, olyan volt, mint egy szerelmes bakfis.
És a találkozás nem okozott csalódást.
Ennek az egyetlen találkozásnak az emléke éledt fel benne, az egyetlen valóságos érintésé, Iván tekintete, a nagy keze, ahogy fogta az ő kezét.
Róza szemét elfutották a könnyek, amikor megpillantotta a gyászjelentést. Fájdalmat érzett, megrendülést, és a mindent beborító gyászt. A kihagyott lehetőségek soha vissza nem térő esélyét, a pótolhatatlan veszteséget.
Elment hát az utolsó lovagok egyike. Az ő utolsó utáni, végső szerelme.
2021 07 12
Hozzászólások