A Gorbacsov elleni puccskísérlet három napja a Rózsavölgyi Szalonban • Hetedhéthatár

Színház

A Gorbacsov elleni puccskísérlet három napja a Rózsavölgyi Szalonban

Az elnök szabadsága
Penny Gold műve – Raisza, az elnök felesége naplója alapján

Elég egy új, átlagos emberi szemszög és más fénytörésben láttatnak a dolgok. Merthogy a dolgok meghatározásra kell kerüljenek. Tudnunk kell mihez szabjuk magunkat. Nos, Penny Gold a hűvös Angliából érkezik tekintetével a keleti blokk országai közül épp a legnagyobb, a Szovjetunió sűrű eseményeinek középpontjába, azokba a napokba, amikor a legélesebb megvilágításba kerülnek azok a dolgok, ami meghatározza milliók életét. A foglyul ejtett is csak találgat, milyen erők munkálnak a háttérben. Ezeket kell kitapogatni a hirtelen rázuhant vaksötétben. Ennek a három napnak a fényében már egy lexikoni rövid és száraz ismertető is hús-vér „testet” ölt – nem olvastam még nagyobb izgalommal, érdeklődéssel cikket pártfunkcionárius életéről, mint most a Gorbacsovét.

Mihail Szergejevics Gorbacsov 1985 március 11.-én került a Szovjet Kommunista Párt főtitkári pozíciójába, Csernyenko halála után. Akkor ő volt a PB legfiatalabb tagja. Elsődleges belpolitikai célja a L. Brezsnyev idején szétzilálódott szovjet gazdaság felélénkítése volt. A glasznoszty néven meghirdetett politikai irányvonal kulturális olvadást eredményezett, megnőtt a véleménynyilvánítás és információszerzés szabadsága, a sajtó őszintén és nyíltan kritizált. A peresztrojka idején történtek az első kísérletek a politikai rendszer demokratikussá tételére. A külpolitikában is jó viszonyra, a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére törekedett mind nyugati, mind a keleti fejlett országokkal. Jóváhagyta 1988-89-ben a szovjet csapatok kivonását Afganisztánból. 1988 októberében államfőnek választották. Igyekezett úgy átszervezni a hatalom törvényhozó és végrehajtó ágát, hogy azok kikerüljenek az SZKP befolyása alól. 1989-ben már a népi küldöttek választották meg soraikból a Szovjetunió új Legfelsőbb Tanácsának tagjait; ez a testület már valódi parlament volt. Gorbacsov pedig a Legfelsőbb Tanács élén az ország elnöke. Támogatta a kelet-európai országok reformkommunistáit, és hallgatólagosan belenyugodott, amikor a kelet-európai kommunista rendszerek dominó módjára összedőltek. Hozzájárult az ott állomásozó szovjet csapatok szakaszos kivonásához. Beleegyezett a két Németország egyesítésébe, és abba, hogy ez tagja legyen a Szovjetunióval szemben álló katonai tömbnek, a NATO-nak.

A tagköztársaságokban támadt nagyobb szabadság zavargásokhoz vezetett, amit a hadsereg bevetésével fojtott el, emellett olyan mechanizmusokat épített be az alkotmányba, amelyek lehetővé tették az egyes köztársaságok törvényes kilépését a Szovjetunióból. Az SZKP hatalma rohamosan gyengült, tekintélye folyamatosan csökkent. Gorbacsov 1990-ben tovább gyorsította a demokratizálódási folyamatokat, a hatalom a párttól a választott kormányzati testületekhez került át. A Népi Küldöttek Kongresszusa 1990 márciusában létrehozta a széleskörű végrehajtó hatalommal felruházott Szovjetunió elnökének posztját, melyre Gorbacsovot választották meg. Az általa vezetett Kongresszus eltörölte az SZKP alkotmányban rögzített politikai monopóliumát. Ez az intézkedés lehetővé tette más pártok legális működését.

Gorbacsov elindította az országot a képviseletei demokrácia felé, ugyanakkor kevés hajlandóságot mutatott arra, hogy a szovjet gazdaságot kiszabadítsa a központosított állami irányítás fojtogató szorításából. Ellene volt a magántulajdon és a szabadpiaci mechanizmusok bevezetésének. A gazdasági összeomlás, a növekvő elégedetlenség, a tagköztársaságok egyre nagyobb hatalma láttán Gorbacsov irányt váltott: az 1990-es év végétől a párt konzervatív irányzataira és biztonsági szolgálatokra igyekezett támaszkodni.

A keményvonalas kommunista kormánytagok egy rövid életű puccskísérlet idejére Gorbacsovot családjával együtt házi őrizetbe vették. (1991. augusztus 19-21.)

Borisz Jelcin elnök, valamint a hatalomba került reformerek szilárd ellenállása nyomán az államcsíny meghiúsult. Gorbacsov elnök maradt, de pozíciója végzetesen meggyengült. Kénytelen volt szövetséget kötni Jelcin elnökkel, kilépett a kommunista pártból, feloszlatta a Központi Bizottságot, támogatta azokat az intézkedéseket, amelyekkel a KGB-t (az állambiztonsági szolgálatokat) és a fegyveres erőket kivonták a közvetlen pártellenőrzés alól. Átruházta az alapvető politikai jogköröket az egyes tagországokra. Az eseményekkel azonban nem tudott lépést tartani: amikor a szovjet tagköztársaságok többsége Jelcin orosz elnök vezetésével új konföderációt alakított (Független Államok Közössége – FÁK), az orosz kormány átvállalta az összeomló szovjet végrehajtó hatalom valamennyi feladatkörét. 1991 december 25-én Gorbacsov lemondott államelnöki tisztéről, s ugyanezen a napon a Szovjetunió is megszűnt. (Forrás: Britannica Hungarica Nagylexikon)

Penny Gold, aki vállalkozott arra, hogy megírja a puccskísérlet három napját a BBC drámaírója, dramaturgja volt. Jelenleg a Royal Shakespeare Company irodalmi tanácsadója, de annak idején Václav Havelnek, a Cseh Köztársaság egykori elnökének is segített az új cseh színházpolitika kialakításában.

Penny Gold, a BBC volt munkatársa már hivatalból is kihegyezett füllel fordul a világ sorsfordító eseményei felé. A világ szabad oldaláról belátást nyerni az elzárt részek eseménydús napjaiba, mikor az a rendszer omlik össze, amelyik évtizedeken át elzártan tartotta a benne élő embereket, ráadásul a világ második legnagyobb hatalma – izgalmas kihívás.

Az események pontos rögzítője, Raisza Gorbacsova azok közé az értelmes elnökfeleségek közé tartozott, aki a szó legszorosabb értelmében bajtársa volt a férjének. Amint a Schneider Zoltánnal készült interjúból kiderül – (https://szinhaz.online/alljon-mar-meg-a-menet-interju-schneider-zoltannal/) -, nem vezetett állandóan naplót, de eme napok eseményei alatt tollat ragadott, hogy az utókornak és a kortársaknak pontosan leírja mindazt, ami történt. Feljegyzései utóbb bizonyítékul szolgáltak a puccsisták elleni vádemelésben.

A darab az elnök és felesége kapcsolatára is fényt derít, voltaképp egy család drámája a legkiélezettebb, legkétségesebb kimenetelű élethelyzetben. A naplótöredék nagymértékben árnyalja képünket az orosz kommunista elnökről, a munkakapcsolatairól, a kommunista rendszerben uralkodó viszonyokról.

„Gorbacsov intellektusa révén már fiatal kora óta kitűnik a többiek közül. Rövid életrajzát átfutva is látni, milyen hatásfokkal lehet a legszigorúbb, legzártabb rendszerekben létezni, forogni, ha eszünkhöz megfelelő bátorság-merészség is társul. Parasztcsaládban született, nehéz gyermekkora volt Sztálin totalitárius szovjet-államában; nagyszüleit kulákvádak alapján deportálták. Nehézségei ellenére kiválóan teljesített a tanteremben és a sportpályákon is. Osztályában a legintelligensebb tanulónak tartották, fő érdeklődési körébe tartozott a történelem és a matematika. 13 éves korától az iskola mellett már a kolhozban is dolgozott, 15 éves korától pedig a kolhoz gépállomásán kombájnos segéd volt. Az iskola elvégzése után azonnal munkába állt. Az 1950-ben elért rekordtermés betakarításában való részvételéért – 19 évesen – megkapta a Munka Vörös Zászló érdemrendje kitüntetést. Kiemelkedő intelligenciája azonban fontosabb jövőt vetített előre számára, 1950-ben bejutott a Moszkvai Egyetem jogi szakára. Egyetemi évei alatt ismerkedett meg későbbi feleségével, Raiszával. 1953 szeptemberében házasodtak össze, és Gorbacsov államvizsgája után, 1955-ben költöztek vissza a sztavropoli területre.

Gorbacsov 1952-ben, 21 évesen lépett be az SZKP-ba. 35 éves korában, 1966-ban levelező tagozaton szerzett agrár-közgazdászi diplomát a Sztavropoli Mezőgazdasági Főiskola közgazdasági karán. Pályája gyorsan ívelt felfelé, 1970-ben kinevezték a párt mezőgazdasági ügyekért felelős első titkárává, majd egy évvel később tagja lett a Központi Bizottságnak. 1972-ben már szovjet delegációt vezetett Belgiumba, két évvel később, 1974-ben pedig a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa tagjává vált, mint az Ifjúsági Állandó Bizottság elnöke.” (Wikipédia)

Sztarenki Pál színész-rendező szereti és érti az ehhez hasonló drámai helyzeteket boncolgató műveket, erről tanúskodik nem egy darabválasztása még a zalaegerszegi színháznál, ahol olyan drámákat állított színpadra, mint Székely János Caligulája, Tasnádi István: Közellenség (Kohlhaas Mihály története Heinrich von Kleist darabja nyomán), a Rózsavölgyi Szalonban Cyril Gely: Diplomácia, Székely Csaba: Semmit sem bánok c. darabja, hogy csak azokat emeljem ki, amiket a közelmúltban rendezett – ahol a játéknak minden esetben nagyon komoly tétje van. Akárcsak a mostani történetben. Itt a nemcsak az életünk kerül halálos veszélybe, hanem a világ egyik fele…

Schneider Zoltán a tőle elvárt bevetéssel, átéléssel hozza a „figurát”, ha lehet ilyet mondani. Hiszen ebben az esetben egy példátlan ember legdrámaibb napjaiba kapunk betekintést. Az a túlfűtöttség, amivel igen szimpatikus, melegszívű embernek mutatja be az orosz elnököt a hűvösebb európai modorhoz képest, jól közvetíti a légkört s az éles különbséget, amiben a világ totalitárius rendszere működött más diktatúrákkal összehasonlítva. Én csak a Ceausescu-rendszer elnyomása alatt éltem, nem voltam elnök, sem főnök. Nulla fogalmam volt arról, mi zajlik, hogyan zajlanak a dolgok a felsőbb körökben. Az ember önkéntelenül viszonyít, ez is az előadás célja, amit megvalósít: felnyitni a szemeket a világ egyik csúcsán zajló eseményekre a Szovjetunió elnökének sorsfordító napjait felhasználva. Gorbacsov bátrabb, merészebb álmodozó, mint a többi orosz hivatalnok, de álmai valóságosak és kedvezőbb lehetőséget kínálnak az akkori létformánál. Nem csak a világra való rálátása buzdította erre. Vele született intelligenciája, intellektusa nem engedte belenyugodni abba, amiben országa addig élni kényszerült. Reformer volt az adminisztrátorok között. A családja pedig hozzá méltó, még a veje is igyekezett felnőni a feladathoz. A szeretet, az összetartozás olyan perspektívát tár eléjük ilyen körülmények között, ami a napi rutinban elképzelhetetlen. Gorbacsov hősiesen viselkedett és a családja ehhez igazodott. A legnehezebb percekben derül ki igazán, mi lakik az emberben.

Gorbacsov álma végül – ha nélküle is – megvalósul. A rendszer, ami börtönként őrizte még a gondolkodást is, széthullt. Az ember belekóstolhatott a vágyott szabadságba.

Szöget ütött a fejembe még az előadás megtekintése előtt, miért egy angolnak jut eszébe drámát írni ezekről a napokról? Maga a dráma semmi különlegeset nem tartalmaz, azonkívül, hogy foglyul ejtik a szovjet elnököt családjával együtt nyaralása idején. Három nap elzárva a világtól. Ráadásul színtelenebb, kevés látványos cselekménnyel. A ma már amerikai elnökök elleni merényletekről szóló thrillerek ellepték a filmpiacot, végig izgulhattuk az ex katonák, háborús veteránok hősies küzdelmét az elnökök megmentése érdekében számtalanszor… – itt ilyen nincs. Ez más, életszagú, nem is ez a jó kifejezés ide: az életben pontosan ilyen bődületes tehetetlenséggel szenveded végig, hogy megy pillanatok alatt tönkre egész életed munkája. Az előadás érdeme leginkább ez. Így történik. Rajtacsapás, leszerelés, elzárás a külvilágtól, kapkodás, toporgás, pánik, nem mernek, nem tudják mit és hogyan kellene akarni, ez az agresszor magatartása, a foglyul ejtett pedig ki kell találja, ki kell sakkozza mi járhat fogvatartói fejében, miközben ugyanúgy őrlődik a bizonytalanságtól, mi lehet a külvilágban…

Egy dráma sem érheti el célját, ha azokat, akik nézik nem vonják be a szituációba, ha a közönség nem helyezi bele magát a szereplők helyzetébe. Ez nem egy szokványos elnök elleni merénylet (felfogjuk egyáltalán ennek a szónak a súlyát ebben a helyzetben?).  Itt nem csak róluk van szó, nem csak velük történik, ami történik. Félő, hogy egyszercsak leeresztik a zsilipeket és bennragad az élet egy feneketlen mederben. Se ki, se be. És ki kell  kitartani, ki kell kitalálni, egymással együtt kell működni, megtalálni az egérutat, a kimenekedést.

Sztarenki remek érzékkel balanszíroz a hagyományos, de feszült helyzeteket nem nélkülöző, a lehetetlennel határos, mozdulatlanságra, tétlenségre ítélt szituáció kínálta lehetőségek között. Kiváló partnere ebben a játékban Schneider Zoltán. Kipróbált együttdolgozók már Székely Csaba: Semmit se bánok-ja óta, amiben Sch. Z. színészként, Sz. P. rendezőként fungál, de itt színpadon is remek partnerek. A dráma csúcsjelenetei kettőjük találkozásaiban öltenek testet. Sch. Z. robbanékony, indulatos, nyers, a foglyul ejtett nemesvad dühével forrong, birkózik a láthatatlan ellenséggel. Ezt vártuk tőle, meg is kaptuk. Sztarenki Pál viszont hozzá szikárosodott szerepéhez. A feszes mozdulatlanság mögött rejlő sötét energiák, összeszűkült tekintetében parázsló titkolt félelem, az örök szolga és kiszolgáló megfelelni akarása és kétségbeesése, hogy most kinek is az alattvalója, ezek mind lejátszódnak tekintetében, anélkül, hogy bármi jelét adná bizonytalanságának. Iskolapéldát nyújt eme alakok megformálásához. Szögletes, hegyes, darabos, éles. Minden kerekséget, lágyságot nélkülöz, bár kezében az elnök unokáinak hozott ajándéktortával áll hosszú percekig mozdulatlanul megpuccsolt főnöke előtt, kinek ő volt a legfőbb bizalmasa. Ő az az ember, aki mindig parancsot teljesít, most épp azt, hogy elárulja, akit eddig a leghűségesebben szolgált. „Az ország, az emberek érdekében”. Látni a különbséget a rendszerkiszolgálók között, Plehanovnak nincs képessége átlátni, belelátni az események hátterébe, következményeibe – nem úgy, mint Gorbacsovnak, és nem úgy, mint Plehanov megformálójának, Sztarenki Pálnak, akinek van rálátása, az egészről van véleménye, amit alkotótársaival mind eredményesebben sikerre is visz.

Söptei Andrea Raiszája az az értelmes, okos, higgadtságát megőrző feleség, akiről minden ilyen helyzetbe kerülő elnök álmodik. Erdélyi Tímea Irinája olyan lányt mutat be, akire büszkék lehetnek és számíthatnak a szülei a legnehezebb pillanatokban is. Ágoston Péter Anatolija jól rajzolja meg a nagyszerű családhoz felzárkózni-felemelkedni igyekvő jóindulatú, de alacsonyabb képességű fiatalembert. Jó társai voltak Gorbacsov-Schneider Zoltánnak és Sztarenki Pál rendezőnek is. Megint egy remek előadást láthattunk a Rózsavölgyi Szalonban.

Az előadásról készült, alább látható felvételeket Kallus György készítette.

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS