I.
Történetünk abban az időben játszódott, amikor hármas szövetség élt az Öreg Királyok, az Ifjú Lovagok és a Rettenthetetlen Sárkányok között. A szerződést hét pecsét és egy különleges, megtörhetetlen bűbáj védte, de az ügy fontossága miatt, csak a biztonság kedvéért a szövetségesek még egy tucat varangyosbéka nyálát is rácsorgatták a pergamenre, hogy senkinek se legyen kedve, feltörni a társulást.
Minden király életében eljön az az idő, amikor a gondtalan nyugdíjas évekre vágyik. A kormányzás terhét már nem enyhíti a kandalló előtt lopva elkortyolgatott házipálinka. A csata zaja már nem muzsika, hanem elviselhetetlen csinnadratta és az aranyveretes érmék, a kincsek és a birodalom minden nyűge már púp az egyébként is sajgó hátukra.
Minden Öreg Király tudta ezt, ezért az Ifjú Lovagok Szövetsége ígéretet tett nekik, hogy ha eljön az idő, átveszik az uralkodást. Kiállják a próbát, megküzdenek a sárkánnyal, betörik az elkényeztetett királylányokat és felvirágoztatják a már gyengülő birodalmakat. Új életet, reformokat vezetnek be és persze gondoskodnak az utódlásról.
A lányos apák, különösen, ha még királyok is, könnyebben válnak meg a birodalmuktól, mint a féltve őrzött lányaiktól, így a Rettenthetetlen Sárkányok Társulását komoly támogatással rávezették arra, hogy ezek a rablások mentálisan ne terheljék meg a királylányokat. A fogságban biztosítsanak nekik tisztes ellátást, kreatív foglalkozást és legyenek türelmesek, amíg az Ifjú Lovagok közül egy dalia oda nem ér és ki nem szabadítja a szemük fényeit.
Bergengócia királya megírta a leveleket a szövetségeseknek és kérte, hogy induljon el a Birodalom Átadási Projekt, annak minden mérföldkövével együtt. Kérte a sárkányokat, hogy figyeljenek oda, mert a királylány hízásra hajlamos, ne adjanak neki fehér kenyeret, a rizs-rozsos lenne neki a jó. Ne próbálják meg felbosszantani, mert kegyetlen természete van, jobb, ha egy hétfejű sárkányt küldenek, mert egy háromfejűvel még a királylány is elbánik.
II.
Postagalamb érkezett a palotába, csőrében tartva a rendkívüli fontos behívót, melyet a Szövetség az Ifjú Lovagnak szánt. A mi daliás Lovagunk remegő kézzel tépte fel a borítékot, érezte ő, hogy baj lesz, mert aznap két fekete denevér is követte a Rejtekadó Kerekerdőben. Miután elolvasta a levelet, leroskadt az apja trónszékére és a kezébe temette az arcát.
Kizárólag azért lépett be a Szövetségbe, hogy adókedvezményt és belépőt szerezzen a Nagy Bálra. A kényszerházasság és a királylánymentés távolinak és valószínűtlennek tűnt. A középső királyfik általában kényelmes, gondtalan életet éltek. Hódoltak a formás parasztlányok telt idomai előtt, a bor szellemét és a tudományok szentélyét szerették. Házasodni eszük ágában sem volt. Bergengócia királykisasszonyáról hallott már néhány pletykát, sokan állították, hogy kibírhatatlan, inkább elbujdokol vagy beáll pékinasnak, de hogy ő meg nem menti azt az akaratos lányt, az biztos.
Kivárta az alkonyatot, lóra pattant és elindult a Nagy Kaland felé, amelyben nem szerepelt a házasság, sokkal inkább az éjszakai bárok, a gondtalan életet és talán még a PhD-ja is valamelyik tisztes egyetemen.
III.
A királykisasszony csomagolt. Egymás után vágta be a táskájába a ruháit. Ki tudja milyen szállása lesz? Tán még fűtés sem lesz, vagy tisztított víz. Mindenre gondolnia kell. Na és ki jön érte? Csak nem egy málészájú háromfejűt küldenek. Az unokatestvérét egy tizenkétfejű rabolta el, neki megjárna egy huszonnégyfejű.
Megfújták az udvarban a harsonákat, érezni lehetett a felperzselt fák illatát, már a sárkány röptének suhogását is hallotta, amely keveredett az alattvalók rémült sikolyával. Ma fogják elrabolni, ez már az esküvői ceremónia része, kicsit körülményesebb, mint egy hagyományos lánykérés, de a királylányok élete mindig is nehezebb volt, mint egy grófkisasszonyé, vagy snassz bárónőé. Szájfényt kent fel, egy kis parfüm, topánt húzott és kiállt az erkélyre, jöjjön, aminek jönnie kell.
– Óhhhh, hát micsoda megaláztatás ez, hogy essen ki az összes foga annak, aki ezt az ötfejűt küldte értem! – káromkodott a királylány. – Micsoda szégyen, rajtam fog nevetni Meseország minden birodalma.
Az ötfejű sárkány egyik fejét sem érdekelte a haragos királylány pocskondiázása, a karmai közé kapta és már repült is vele a fekete várába. A királylány az út során kétszer is ágyékon rúgta. Üveghegy amúgy is épp elkápráztatta, a fájdalomtól szédelegve számolgatta a körülötte szikrázó csillagokat.
– Ha bedobom az Óperenciás-tengerbe, sosem találják meg! – gondolta többször is a sárkány! Legalább egy tengeri kígyó jól lakik vele!
IV.
Az első év végén kezdett el gyanakodni. A szobája kényelmes volt, baldachinos ágyat kapott és szénhidrát-mentes diétán tartották. Talált fonalat, szövőszéket, a második hónap végére 4 perc 30 másodperc alatt tette ki a Rubik-kockát, hajtogatott ötszáz darut és egész szépen haladt az ógöröggel is. Telt is, múlt is az idő, napjában többször is kinézett álmodozva az ablakon, de hiába, senkit nem látott a vár felé vágtatni, de még poroszkálni sem. Se lovag, se kondáslegény nem tervezte megmenteni! Már nem volt gőgös, se makacs, az évek megszelídítették. Palota helyett ház is elég lenne, hintót sem kért már, sétálni szeretett volna az erdőben, valakivel, akinek igaz volt a szerelme felé.
A sárkányt ritkán látta, meccset nézett, klubokba járt, találkozott egy messzi földről híres coach-csal, akinek a tanácsára belépett az Erőszakmentes Életért Mozgalomba.
Kezdte úgy érezni, hogy mindenki teszi a dolgát, csak őt felejtették el.
Egyik este nagy merészen kinyitotta a szobája ajtaját és leosont a várkapuhoz, amely meglepetésére nyitva volt, sőt, még a híd is le volt eresztve. Nem figyelték, nem volt se sárkány, se őr a közelben, lekuporodott a híd melletti fa tövében és meredt szemmel nézte a bejáratot, amely mindvégig nyitva volt.
Hát így kezdődött… így szól az első királylány története, akiért nem ment el a Lovag, aki feleslegesen várt tizenhét évet… ő hagyta ránk örökül, a mai királylányokra a jó tanácsát:
– Álmodozz bátran, de ne hagyd figyelmen kívül a reális Valóságot se!
Hozzászólások