Vasárnapi csendélet  • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Vasárnapi csendélet 

 

Nagypapa már elszunyókált. A pokróca – a ló majd csak jövőre kapja meg – a konyha döngölt földjére csúszott. A kandúr álmában dorombolt rajta. A keresztgerendáról a házi egér bámészkodott lefelé, aki két éve, hogy idehozta a ritkaságszámba menő albínó menyasszonyát, aki azóta se sírja vissza a leányságát.

– Korai még a kamrából uzsonnát hozni – gondolta, és visszamászott a fehérből már kissé megsárgult szőrű, elhízott felesége mellé. – Még egy év, és egészen hozzám szürkül – gondolta, és megsimogatta a szeretett arcát.

A csendet szinte vágni lehetett. Még a legyek se dörzsölték a lábaikat, mint a zsugori uzsorás a kezeit a jól sikerült üzlet után.

Az egérotthon alatt, a sarokban ma nem szőtt a pók, hiszen vasárnap van.

Különben is, a felesége rögtön elaludt a fáradtságtól, s még mosolygott is álmában. Jólesett neki, hogy a hajdani hévvel ölelték egymást az ebédutáni elpilledés előtt.

A konyhában, a hokedlin a vizesvödör víztükre sem rezdült. Utoljára tán egy órája csobbant, mikor Benő megbuktatta benne a poharát. A falon az öreg óra, döbbenten konstatálta, hogy itt a vég! Még halkan egy utolsó búcsút bongott, majd kattant egyet benne a rézfogú kerék és a rugó végleg elernyedt; – örökre kinyúlt. A nagymutató se moccant többet, csak ráült a kicsire, mert éppen fölötte érte a halál. A szögről lógó kalendárium sem vette észre, hogy barátjának lejárt az ideje. – Hogyan is? – hiszen tízévnyi por takarta. Mellette üveg alatt mirtuszmúmia száradt, s tán még ma se érti, hogyan került ide a hajdani menyasszony megcsodált kebléről. Egyébként az óráról azt se tudta, hogy negyven évig itt élt közöttük.

Takács Zoltán illusztrációja

Benő újra felébredt, talán álmában is megérezte, hogy az óra nem küldte a láthatatlan rezgéshullámait. Megéhezett. Lassan lecsúszott a priccsről, és a sütőből kikotort egy tepsire ragadt langyos sült almát és élvezettel a szájába nyomta. Miután a maradékot letakarította az arcáról, csendesen lopakodva két nagy födőt hozott elő a konyhakredencből, és a szunyókáló nagypapa füle mellett, széles lendülettel irtózatosan összecsapta őket.

Az öreg felordított, majd az ijedtségre tátott szájjal hörögve a lajbizsebéhez kapott. Ott tartotta a szíve fölött laposüvegben a medicinát, mert testhőmérsékleten szerette. Csak akkor nyugodott meg, mikor a torkán leöntött pálinka jótékonyan elernyesztette az ereit.

Az egérasszony rosszul lett az ijedségtől, ezért az ura priznicért szaladt. A pókházaspár viszont nem ébredt fel az iszonyú csattanásra, mert egymást ölelve túl mélyen szenderedtek el.

Milu, a kandúr is nyugodtan aludt tovább. Nem mintha nem hallotta volna Benő zajcsapását, de ignorálta. Azt gondolta, hogy elég, ha csak a számára fontos dolgokra figyel, s különben is, megszokta már Benőtől az ilyen vicceket. Telegyomorral a házi egér rohanása sem hozta izgalomba. Benő még emlékezett rá, hogy az orvos is zajt csinált a kisbaba mögött, mikor bizonyos akart lenni, hogy a csecsemő tényleg hall-e.

Az éber házőrző kinn az udvarban, éppen egy vakondot vallatott csendháborítás miatt, mikor meghallotta a ronda ricsajt. Berohant a házba, megnézni, mi is történt, de azért előbb biztonság kedvéért leharapta foglyának a fejét, nehogy az majd elszökjön.

Benő, már megcsitult, s a nagyapjához bújt. Nem rázta már a néma belső kacagás a födős vicc miatt. Régóta tudja már, hogy a tatát kórházba viszik. Ő meg elutazik a Bakonyba egy nagyon úri helyre. Sok gyerek lesz ott, s sokat fognak játszani, és az iskola is helyben lesz. Mindnyájan meggyógyulnak ott, s olyan egészségesek lesznek, mint a többi iskolás gyerek. Meg állítólag a jó tanulókat ott kiképezik csikósnak vagy betyárnak. Ezt a doktor bácsi mondta Benőnek, hogy vonzóvá tegye számára a bakonyi intézményt.

Benő már azt is elképzelte, ha a nagypapa megjön a kórházból, biztos vesz majd egy tehenet az istállóba.

Ló persze, az nem kell! Jövőre úgyis hazahajt majd egy karámra valót a berekből. Csak azt sajnálja, hogy a Bakonyba nem viheti magával Pajtást, a kutyát és Milut, a kandúrt.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Vasárnapi csendélet ”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés