Parti sétány
Cobh jellegzetes városképének meghatározó elemei a parton sorakozó színes házak, a föléjük tornyosuló St Colman katedrálissal. Cobh Viktória királynő 1849-ben tett látogatása után a Queenstown nevet kapta, melyet 1921-ig viselt. Itt található a világ egyik legnagyobb természetes kikötőöble, a város a 18. században kezdődő hatalmas ívű felemelkedését ennek köszönheti. A kikötő a személyforgalom és a kereskedelem mellett fontos katonai bázis is volt. Cobh hangulata azonban a többi ír városéhoz nem hasonlítható, szomorú emlékekkel teli hely ez.
A 19. század második és a 20. század első felében innen indult útnak az Amerikába kivándorló írek legtöbbje. 1848 és 1950 között közel hatmillió ember vándorolt ki Írországból, közülük 2,5 millióan itt szálltak hajóra. Itt kötött ki utoljára a Titanic 1912 áprilisában, három évvel később pedig a kikötőváros közelében süllyesztették el a Lusitaniát.
A Queenstown Story múzeumban
A kivándorlók a hajóra szállás előtt a Viktória-korabeli vasútállomás épületébe érkeztek. Itt rendezték be a Queenstown Story múzeumot, mely a kivándorlás történetét tárja elénk. Az épület előtt látjuk a kivándorlók szobrát, mely Annie Moore-t és két öccsét ábrázolja. A belépő „stílszerűen” egy New York-i hajójegy. Eredeti holmik, utazóládák, az egykori épületek berendezési tárgyai között haladunk, szinte együtt a kivándorlókkal, akik életnagyságú szobrok formájában vesznek körül bennünket. Közben a hangszórókból korabeli hangfelvételeket hallunk, a hangosbemondó kiabálását és a kivándorlók tömegeinek morajlását. A múzeumban nyomon követhetjük a hajók és az utazási körülmények változását az 1840-es évek elképesztően zsúfolt, nyomorúságos „lélekvesztőitől” az 1900-as évek óceánjáró luxusgőzöseinek világáig.
Korabeli, ma már rozsdásodó Titanic-reklám
Az Európa és Amerika között akkoriban gyorsan bővülő gazdasági kapcsolat és a kivándorlók számának növekedése hatalmas üzletet jelentett, melynek következtében a nagy hajótársaságok között komoly verseny alakult ki, hozzájárulva az egyre korszerűbb, kényelmesebb, nagyobb kapacitású és gyorsabb hajók megépítéséhez. Az 1900-as évek elején a hajógyártás jelentette a csúcstechnikát, az érintett nemzetek gazdaságának fokmérője volt egy-egy új óceánjáró megépítése. Az üzemeltető társaság mellett az adott ország presztízsét is jelentősen növelte, ha járműve elnyerte az Atlanti-óceánt leggyorsabban átszelő hajónak járó kék szalagot. De ne felejtsük el azt sem, hogy a fénykor luxusgőzöseinek csillogó szalonjait, bárjait és lakosztályait magába foglaló szintek alatt ott volt a fedélközben a kivándorlók százait elszállásoló szűk kabinok sokasága.
A kikötőben
A megrázó kiállítás megtekintése után a kikötőben sétálunk egyet, és felmegyünk a St Colman katedrálishoz. A kikötő sétányán több szobrot és emlékművet láthatunk, melyek mindegyike a hajózással kapcsolatos, itt áll a házak között a Lusitania áldozatainak emlékműve is. A dombtetőn magasodó neogótikus katedrális 1868 és 1915 között épült. Az előtte kialakított térről jól látható a ma már csendes kikötő öble a régi épületekkel és a szikrázóan kék tengerrel.
(A szerző felvételei)
Hozzászólások