Díjátadás a Gábor Áron teremben
László Károlyt, a Sepsiszentgyörgyön élő 73 éves színészt Adorján Viktor, székesfehérvári rendező ajánlotta Káplár László Jó Ember Díjra ez évben. Az áprilisi díjátadáson nem tudott részt venni a díjazott, ezért a kuratórium elnöke, Bandi András; a kuratórium tagja, L. Csépányi Katalin; a díj névadójának fia, Káplár Fülöp, valamint Bandi Bálint vitte el Judit Hagner alkotását Sepsiszentgyörgyre. Az erdélyi Kovászna megye székhelyén, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében július 4-én megtörtént a díjátadás a jelölő Adorján
László Károly átveszi a díjat Bandi Andrástól
Viktor és párja, Éva, továbbá a sepsiszentgyörgyi barátok, a Tamási Áron Színház tagjai és László Károly gyermekei jelenlétében. Az április 25-i pécsváradi ünnepség résztvevői és a Káplár László Jó Ember Díj köré gyülekezettek lélekben mind velünk voltak Pécstől 750 kilométerre, Sepsiszentgyörgyön.
A sepsiszentgyörgyi ünnepség megvalósításában segítettek a helybeliek: Józsa Zsuzsa, Farkas Kinga, Molnár Gizella, Gazda Zoltán, Debreczi Kálmán, Szonda Szabolcs – köszönet érte!
László Károly egy levelet küldött Káplár László szüleinek, akik Kaposváron élnek. A levélíró beleegyezésével közöljük a levelet:
László Károly a díjjal
Ismeretlenül is ismerős kedves Szülők!
Elindultam Önök felé egy nyomon. Nyomon az időben. Bár Sepsiszentgyörgyről ki sem mozdultam, de gondolatban, lélekben megtaláltam Önöket. Szeretettel ölelem át mindkettőjüket, akikről néhány hónappal ezelőtt semmit sem tudtam.
Komédiás ember vagyok. Sok mindenről álmodtam. Hittem és csalódtam, térdre estem és feltápászkodtam, újrakezdtem. Teltek az évek. Eljött a számadás ideje. Aztán, ahogy rohantak az órák és napok, számadás közben megtorpantam. Váratlanul történt valami: egy székesfehérvári rendező megjutalmazott bizalmával, és egy pályatársammal együtt szerepet kaptam egy meseelőadásban. Így jutottam el Zengőpatakára, ahol megszemélyesített hangszerek nagy-nagy egyetértésben munkálkodnak, hogy kristálytiszta hangokkal óvják, vigyázzák a teremtett világ békéjét. Ezt az önfeledt munkálkodást zavarja meg valaki. Az egyre zajosabb, egyre jobban elidegenedő, egyre önzőbb világból betoppan Zengőpatakára
Adorján Viktor, Éva és Molnár Gizella
egy szélhámos, aki megzavarja a hangszerek nyugalmát, és egy biztos siker reményében elcsalja a hangjaikat, gépen rögzíti azokat, meglopja őket, eltűnik. A hangszerek hangjaikkal együtt elvesztették a lelküket is. Az utolsó pillanatban felbukkan Violin mester muzsikamanó. Nála van a hangok visszaszerzése titkának a kulcsa. A kulcsot átadja… Újra megszólalnak a hangok, a hangszerekbe visszatér a lélek.
Milyen kár, hogy mindez csak a mesében létezik. De jó lenne, ha a valóságban is létezne egy Zengőpataka, ahol a természet megbontott összhangja helyrehozható, ahol a közömbössé váló lélekről lepattogtatható lenne a rozsda. Jó lenne egy Zengőpataka a huszonegyedik században, ahol az egyre fáradtabb, célját vesztett ember ismét felfedezi magában a világra rácsodálkozni tudó gyermeket. Ezen töprengtem egy kórházi ágyon. Nem sokkal később jött a hír, hogy Zengőpataka létezik a valóságban is. És létezik Violin mester, aki köztünk élt, pontosabban köztünk él. Példájával. Az Önök fia. Ismeretlenül belépett az életembe. Rábukkantam egy nyomra, egy forrásra az Időben, amelyet életével, emberi tartásával éltet. Egy forrásra, amelynél egy számadást végző komédiás megtorpanása közben erőt meríthetett. Egy forrásra, amelyet jószándékú barátok óvnak, éltetnek, tartanak tisztán.
L. Csépányi Katalin és László Károly
A Teremtő a tudója annak, hogy ki hány évet kapott a születése pillanatában. De hogy a számára kiszabott idővel ki hogyan gazdálkodik, hogyan gazdagítja ezt a világot tudással, emberek iránti nyitottsággal és erkölcsi tartással, az csakis az embertől függ.
Az Önök fia nem élt hiába. Emberekért élt. Ismeretlenül értem is. Köszönet helyett küldöm Önöknek a díjátadó ünnepségre küldött, a Hetedhéthatárban megjelent levelemből a következő sorokat:
„Komédiás gyónás címen befejezés előtt áll színházunk 60. születésnapjára készülő vallomásom a pályáról, barátságról, életről, halálról, hitről, madárfüttyről és a virág illatáról. Talán nem véletlen, hogy a kézirat még nincs a nyomdában. Hiányzik egy fejezet a
Bandi Bálint, Bandi András és Káplár Fülöp a Tamási Áron Színház színpadán
gyónásból. Az, amelyben hírül adja egy komédiás a nagyvilágnak, hogy reménység szigete nemcsak a mesében létezik. Ott van, Önök éltetik. Ameddig léteznek ilyen szigetek, ahonnan olyan emberek, mint a néhai Káplár László hitelesített emberi sorsával üzen a teremtett világ megőrzésének, óvásának, védelmének megkerülhetetlen erkölcsi parancsáról, és ahol van ember, aki meghallja és továbbadja az Üzenetet, addig van remény, hogy megmenthető ez a világ.”
Ezért ölelem át nagy-nagy szeretettel Önöket, ismeretlenül is ismert Szülők.
Sepsiszentgyörgy, 2009. július 4.
LÁSZLÓ KÁROLY
Hozzászólások