A bolsevista pusztítás tovább folytatódik
Sztálin válasza Solohovnak
A válasz 1933. május 6-i keltezéssel meg is érkezett, és a következőt tartalmazta: „…Köszönetet mondtam leveleiért, amelyek föltárják gépezetünk egy kis hibáját, és rámutatnak, hogy néhány pártfunkcionáriusunk, csupa jó szándékból, mert le akarja fegyverezni ellenségeinket, barátaink ellen fordul, és akár határozottan szadistává válhat. Ám ezek a megjegyzések nem azt jelentik, hogy mindenben egyetértek önnel. Ön a dolgok EGYIK oldalát látja, de nem látja a bajt. Mert ez a dolgoknak csak az EGYIK oldala. Hogy ne tévedjünk, a valóság MÁSIK oldalát is látnunk kell a politikában, márpedig az ön két levele nem irodalom, hanem tiszta politika. A MÁSIK oldal pedig azt mutatja, hogy körzetének – és nemcsak az önének – tisztelt földművesei bizony sztrájkoltak, szabotáltak, és készen álltak rá, hogy megvonják a kenyeret a munkásoktól és a Vörös Hadseregtől! Igaz, csendesen és látszólag békésen (vérontás nélkül) szabotáltak, ám ez mit sem változtat a dolog lényegén, tudniillik, hogy a tisztelt földművesek aknamunkát folytattak a szovjethatalom ellen. Halálos küzdelmet vívtak, kedves Solohov elvtárs!
Persze ezek a sajátosságok nem igazolhatják azokat a túlkapásokat, amelyeket a funkcionáriusaink követtek el, ön szerint. Felelniük kell a bűnösöknek, a viselkedésükért. De napnál világosabb, hogy nem ártatlan bárányok a mi tisztelt földműveseink, ahogy az ön levelei alapján gondolhatnánk. No, minden jót. Kézszorítással. Híve, J. Sztálin.”
Az „osztályidegen elemek” kiirtása
Az 1933/34-es nagy éhínség mérhetetlen pusztítása azonban még nem volt elég a Sztálin vezette bolsevikoknak. Ezt követően megindították a címben jelzett nagyszabású „akcióikat”, amelyek során egy-egy társadalmi réteg szisztematikus megtizedelése történt meg. Elsőként a „burzsuj szakemberek” tapasztalhatták meg a „proletariátus öklét”, majd az egyházi szervezettel és a vallásellenesség hirdetésével, a templomok és kegyhelyek gátlástalan pusztításával folytatták. A parasztok elleni hajszáról, a „kuláktalanításról” és az azt követő éhínségről már szóltunk. A városba özönlés meggátlására már 1932. december 27-én bevezették a belföldi útlevél intézményét, és benne a hivatalos lakcím (propiszka) igazolását. A városokat pedig „nyílt” és „zárt” kategóriába szorították be, ez utóbbiba a kicsit könnyebb helyzetben lévő nagyvárosok tartoztak.
A politikai rendőrség 1934. július 10-i kormányrendelettel történő átszervezése, az NKVD megalakítása újabb lendületet adott Sztálinnak és bolsevista bandájának. Amikor pedig 1934. december 1-jén meggyilkoltatták Kirov elnököt, félreérthetetlenül a társadalom tudomására hozták: van elég hatalmuk és gátlástalanságuk ahhoz, hogy ezt követően bárkivel (!) elbánhatnak! Elsőként a pártbeli ellenzék likvidálása történt meg ebben a szakaszban. A „leningrádi ellenforradalmi központ” és a trockisták szétverése mellett Zinovjev, Kamenyev és társaik „kiiktatása” következett. A tömeggyilkos Nyikolaj Jezsov „NKVD-vezér” ezt követően könyörtelenül leszámolt a „vidéki osztályellenség” tömegével az 1936-tól 1938-ig tartó „nagy rémuralom” keretében.
Sztálin 1937. július 2-án kelt táviratával utat engedett a szisztematikus „kulák-irtásnak”. A vidéket pártkatonákból álló trojkák szállták meg, és rövid úton, tömegesen ítélték el a gyanúsnak mondott személyeket. Halálos ítéletek garmadáját hozták, a kényszermunkára ítéltek mellett hozzátartozóikat is a GULAG-ra száműzték. „Kvótákat” állítottak föl a tömegirtás mértékéről!
Jezsov 383 (fönnmaradt és ismert) „halál-listát” terjesztett föl jóváhagyásra. Ezek közül Sztálin aláírása-jóváhagyása 363-on, Molotové 373-on, Vorosilové 195-ön, Kaganovicsé 191-en, Zsdanové 177-en, Mikojané 62-n szerepel! Mindegyikük sok-sok emberi tragédiát takar, több százezernyi áldozatot!
A pártkáderek pusztítása
S hogy a saját legfölsőbb vezetésüket sem kímélték, álljon itt erre néhány adat: a központi bizottság 139 tagja közül 98-at (!), az 1934-es XVII. Pártkongresszus 1966 küldötte közül 1108-at tartóztattak le! A Komszomol vezető rétegére még jobban lesújtottak: a KB 93 tagjából 72-t, a 385 területi titkárból 319-et, a 2750 járási titkárból 2210-et ért el a „letartóztatási hullám.” A leningrádi pártvezetés volt a leggyanúsabb: több mint 90%-án álltak bosszút! A Pravda, a bolsevista párt lapja fűtötte a hangulatot, megalapozta a gyűlölet irányát, amikor a központi pártküldöttek célját úgy határozták meg, hogy „kifüstöljék és eltiporják a trockista-fasiszta poloskafészkeket”… Most képzeljük el azt, hogy az „egyszerű állampolgár” mennyire volt biztonságban, ha a „pártvezetők” között ilyen irtást végzett a „generalisszimusz” és bandája…
Egy-egy társadalmi réteg mellett az irtás kiszélesedett: egész népcsoportokat száműztek a Távol-Keletre, és tűnt el nagy részük a GULAG büntetőtábor-rendszerében.
Hozzászólások