1930–1934 – A lehazudott nagy éhínség és pusztítás évei II.
A „sztálini visszacsapás” kezdete
Sztálinék a maguk módján „törvénykeztek”, hogy elősegítsék az elrettentést: augusztus 7-én törvényt fogadtak el, amely 10 év tábor-fogságot vagy halálbüntetést (!) rótt ki mindenkire, aki „meglopja vagy eltékozolja a szocialista tulajdont”. Ez a nép ajkán „kalász törvény”-ként szerepelt. Ennek meg is volt minden alapja, ugyanis ennek értelmében súlyosan elítélhették azt is, aki csak egy kevés búza- vagy rozskalászt is elvitt a kolhoz földjéről, mivel a példa-statuálás volt mindennél fontosabb, nem az emberélet! A bolsevik önkény mértékét mutatta az a tény, hogy 1932 augusztusától 1933 decemberéig több mint 125 000 szovjet állampolgárt ítéltek el, és ezek között 5400 volt a halálos ítélet…
Az ellenállás nagy mértékét mutatta továbbá az a tény, hogy 1932 októberének közepére csak az éves begyűjtési terv 15-20%-át tudták teljesíteni ezeken a vidékeken. A politikai bizottság október 22-én arra az elhatározásra jutott, hogy Ukrajnába Molotov, Észak-Kaukázusba pedig Lazar Kaganovics vezetésével rendkívüli bizottságot küld ki „a begyűjtés meggyorsítása” érdekében! (A két tömeggyilkos sztálinistához csatlakozott a második bizottságban részt vevő Genrih Jagoda.) A minden értéket elsöprő bolsevik terror-gépezet ezzel tehát útjára indult!…
Belföldi röghöz kötés – tömeges emberhalál
A központi kormányzat 1932. december 27-én vezette be a belföldi útlevél rendszerét, amellyel a bolsevik önkényuralom nem kevesebbet kívánt elérni, mint azt, hogy a vidéken élők semmilyen körülmények között (!) se tudják elhagyni otthonukat. A vidéken élő parasztok milliói ugyanis – mivel beszolgáltatás címén elvették még a kevéske tartalékaikat is – családjaikkal együtt a városok felé menekültek, igyekeztek elvegyülni annak népessége között. A paszport-rendszer ezt kívánta lehetetlenné tenni, és „ideológiaként” a sztálini apparátus olyan hazug szólamokat hangoztatott okként, hogy az állam „fölszámolja a társadalmi élősdiséget”, és ennek érdekében „fölvegye a harcot a kulák elemek városba szivárgása ellen”. A népirtó bolsevik észjárás pokoli bugyraiba tekinthetünk be akkor, amikor elolvassuk bűnbakokat kereső „helyzetelemzésüket”: „A központi bizottságnak és a kormánynak bizonyítékai vannak rá, hogy a szovjethatalom ellenségei, az ellenforradalmárok és lengyel ügynökök propaganda céllal szervezik a parasztok tömeges elvándorlását, hogy lejárassák különösen a kolhozrendszert, és általában a szovjethatalmat.” Jellemző volt tehát az a gyakorlat, hogy saját bűneikért másokban keresték a hibát, és ennek érdekében szemrebbenés nélkül hazudtak!
Saját népirtó céljaik megvalósítása érdekében maga Sztálin és Molotov írta alá azt az 1933. január 22-i körlevelet, amely kötelezővé tette a helyi hatóságnak, hogy akadályozzák meg „minden eszközzel az ukrajnai és észak-kaukázusi parasztok tömeges fölkerekedését a városok felé”. Ezt követően pedig „az ellenforradalmi elemek letartóztatása után vigyék vissza a többi szökevényt a lakóhelyére”. A helyi bolsevik erők mozgásba lendültek: azokon a területeken, ahol az éhínség egyébként is nagy pusztítást végzett, úttorlaszokat hordtak össze, amelyeket a helyi titkosszolgálat őriztetett. És az „eredmény”? Egy márciusi GPU-jelentés szerint egy hónap alatt (!) 219 460 parasztot tartóztattak le így, akik közül 186 588 főt toloncoltak vissza, a többiekre letartóztatás, elítélés várt. Ez utóbbiakra már tudjuk, milyen sors várt, de az, hogy mi történt a visszatoloncoltakkal, arra a jelentés nem tért ki…
Olasz konzuli jelentés a harkovi pusztulásról, emberevésről
„Egy hete szervezetet hoztak létre, hogy összeszedje az elhagyott gyerekeket. Csakugyan, nemcsak a parasztok özönlenek a városba, mert semmi reményük, hogy vidéken is megéljenek, hanem a gyerekeiket is ide hozzák, azután a szülők magukra hagyják őket, és visszatérnek a falujukba meghalni. Remélik, hogy majd ott a városban gondot visel valaki az ivadékaikra…Egy héttel ezelőtt a fehér köpenyes dvornyikokat (házfelügyelőket) mozgósították, hogy járják a várost, szedjék össze és vigyék a legközelebbi rendőrőrszobára a gyerekeket…Éjfél felé teherautóval elszállítják őket a szevero-donyeci teherpályaudvarra. Az állomásokon, a vonatokban talált gyerekeket, a parasztcsaládokat, a nap folyamán a városban összeszedett magányos öregeket is ott gyűjtik össze. Orvosi személyzet is van…az ’válogat’ az emberek között. Azokat, akik még nincsenek fölfúvódva, és remélhető, hogy életben maradnak, elküldik a Holodnaja Gola-i barakktáborba, ahol hodályokban, szalmán haldoklik körülbelül 8000 ember, nagy részük gyerek… A már fölfúvódott embereket pedig marhavagonokba rakják, és kiszállítják őket a várostól ötven-hatvan kilométernyire, a mezőre, hogy ne szem előtt pusztuljanak el… A lerakóhelyre érve nagy gödröket ásnak, és minden halottat kiszednek a kocsikból.”
A jelentések és más dokumentumok alapján tudjuk, hogy az éhínség 1933 tavaszán érte el a csúcspontját, mivel ehhez még tífusz-járvány is társult. Ennek mértékét mutatja az az adat, amely szerint számtalan, több ezer lakosú településen csupán pár tucat ember élte túl ezeket a szörnyűségeket! És a borzalmak csúcsaként álljon itt egy újabb olasz konzuli jelentés:
„Harkovban minden éjszaka 250 hullát szednek össze, éhínség vagy tífusz végzett velük. Észrevették, hogy sokaknak nincs meg a mája: a jelek szerint egy nagy, vágott seben át távolították el belőlük. Végül elfogott a rendőrség néhány ilyen rejtelmes ’csonkítót’, aki bevallotta, hogy ezzel a hússal töltötte meg azt a pirozsokot (kis húsos lepényt), amit azután a piacon árult”. Azt hisszük, ehhez nem kell további kommentár…
Hozzászólások