Vannak korok, amelyek nehéz terheket rónak az egyes emberre is. Hazánk történelmében ilyenek voltak a második világégés előtti, alatti és utáni évek. Ha ilyen időkben egy érdemes férfiú van felelős beosztásban, sokat tehet embertársaiért. Ilyen volt Baranya vármegye és Pécs város méltatlanul elhallgatott és elhallgattatott főispánja, dr. Nikolits Mihály.
Életútja
A Krassó-Szörény vármegyei Lugoson született 1901. szeptember 23-án. Édesapja, Nikolits Dániel is politikus volt, gróf Tisza István szűkebb környezetéhez tartozott, és a lugosi kerület országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett. A konzervatív szellemet, a feltétlen kormányhűséget családi indíttatásként kapta, mellé azonban emberséget, a választott tisztsége(i) maximális teljesítésének igényét, és a végsőkig tartó hazaszeretetet is. Alsóbb iskolái elvégzését követően figyelme a közgazdasági pálya felé fordult. Az érettségi után egy év bankgyakorlat következett. A budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetem Közgazdaságtudományi Karán folytatott tanulmányokat, majd a lipcsei egyetem következett. Diplomájának megszerzését követően a fővárosi V/A. kerületi adóhivatalnál helyezkedett el pénzügyi fogalmazóként, illetve segédtitkárként, majd a Pénzügyminisztérium elnöki osztályán teljesített szakszolgálatot, előbb Imrédy Béla, majd Fabinyi Tihamér pénzügyminiszterek titkáraként.
Nikolits Mihály
A kormányzó – Horvát István utódaként – Pécs város főispánjává 1938. március 18-án nevezte ki, miután Fabinyi Tihamér pécsi országgyűlési képviselő titkáraként jól ismerte a várost, és a helybéliek számos esetben fordultak hozzá elintézendő dolgaikban. Az ünnepélyes beiktatás április 4-én történt. A második világháború kezdetén, 1939. november 15-én megkapta az ország mozgósítási kormánybiztosi kinevezését is. Helyzetének megerősödését mutatta, hogy épp a legnehezebb időkben, 1943. január 20-án nevezték ki Baranya vármegye főispánjává is. Itt a beiktatás 1943. február 15-én történt meg. Dr. Blaskovich Ivánt követte a baranyai főispáni székben. Tagja volt a kormánypártnak, a Magyar Élet Pártjának, az addigi vezetőt, a helyi gazdasági élet nagy alakját, Visnya Ernőt váltotta a helyi pártszervezet élén. Még a minisztériumi szolgálata közben nősült meg (felesége Baghy Mária volt), 1929. február 15-én megszületett Péter fiúk, 1933. november 23-án pedig Andrea lányuk.
Helytállása 1944/1945-ben
Felfogását jól tükrözte a baranyai főispáni beiktatási beszédében elmondott következő gondolat-füzére: „A magyar nemzeti test évezredes fejlődés eredménye, mai megjelenési formájában történeti és nem faji képződmény…Tagjainak jogait és kötelességeit az alkotmányos jogrend állapítja meg. Ez ellen véteni sem sovinizmus, sem jogalap nélkül támasztott kisebbségi igények jegyében senkinek sem szabad…” A pártügyekkel kapcsolatban szintén hasonlóan gerinces elveket követett. Lukács Béla hadigondozási tárca nélküli miniszterrel 1943-ban történt vitája során jelentette ki: „Téged, mint a kormány miniszterét elismerlek főnökömnek hadigondozási ügyekben, de nem pártelnöki minőségedben. A főispán a kormánypárt tagja, de nem … tisztségviselője. Ne akarjon senki a magyar főispánokból ’gauleitert’ csinálni.”
Az előretörő német nemzeti szocializmus, és a nyomában járó Volksbund-mozgalom esküdt ellensége volt. Nemcsak a miniszterrel szemben követte következetesen ezt az álláspontját, hanem a mozgalommal szemben is, amelyet „nemzeti veszedelem”-nek nevezett. Többször került összetűzésbe annak helyi területi vezetőjével, Krämer Flórián tanítóval, akit többször felelősségre vont a mozgalom nemzet- és törvényellenes megnyilvánulásai esetén. Maga Basch Ferenc hazai Volksbund-vezér harsogta a német megszállást követően, 1944. április 4-én itteni nagygyűlésükön: „Azt kiáltom a szép magyar nevű Nikolits úrnak, hogy a mai naptól kezdve közvetlenül a Führerrel találja magát szembe!”
A március 19-i német megszállás utáni napon előbb Tolnai József helyi szociáldemokrata, majd Nagy Ferenc, Kovács Béla, Perr Viktor kisgazda politikusok, illetve Fischer Béla alispán, felsőházi tag kérték föl maradásra, de ennek ellenére lemondott. A központi kormányzói válasz sokat sejtető volt: „Minden főispán, aki pozícióját…tartani tudja, maradjon a helyén.” Nagy Ferenc és Tolnai József német letartóztatása után Auringer helyi Gestapo-főnöknél elérte, hogy Tolnait szabadon bocsássák, Nagy Ferencet pedig ne deportálhassák. Hasonlóan elérte, hogy báró Biedermann Imre volt országgyűlési képviselőt, illetve Fenyvessi Béla professzort se deportálhassák családjukkal együtt.
Amikor 1944. június 6-án Endre László államtitkár a zsidó deportálások ügyében értekezletet hívott össze Siófokra, ő megtagadta az elmenetelt, majd másodszor is lemondott. „Nem akarok olyan kormányrendszerben szerepet vállalni, amely állampolgárainak egy csoportját egy idegen hatalomnak adja át, és azok elszállításában közreműködik.” A sajtóban pedig szabadságolási hírt tett közzé. Június végén a Belügyminisztérium 60 nevet tartalmazó internálási jegyzékét figyelmen kívül hagyta. Tolnait másodszor is megmentette, amikor megakadályozta ukrajnai büntetőszázadba történő besorozását. Lemondását nem fogadták el, hivatalában továbbra is intézte az ügyeket.
A nyilas hatalomátvétel napján a kerületi katonai parancsnokságon fenyegették meg, ellenállása ürügyet szolgáltatott arra, hogy 16-án hajnalban letartóztassák. Több jeles személyiséggel együtt a nagykanizsai (azelőtt Franck Pótkávégyári) internáló táborba hurcolták. Innen szöktek meg kalandos körülmények között, és a Mecseken át december elején jutottak el Pécsre. A szovjet bevonulást követő 5. napon, december 4-én érkeztek meg, és Cserkaszov ezredes, ideiglenes városparancsnok közölte vele a vizsgálatának pozitív voltát, és a normalizáció helyreállításában való segítségét kérte. Vas Zoltán, a kommunista párt megbízottja pedig emellett meghívta a helyi nemzeti bizottságba, amelyet a kisgazda párti delegáció tagjaként fogadott el. A kulcsfontosságú pécsi rendőrkapitányi tisztség betöltésekor elérte, hogy nem a rovott múltú kommunista Hódosi Istvánt, hanem a szociáldemokrata Minker Ádámot nevezzék ki. Főispáni tisztségében 1945. január 20-ig maradhatott.
Epilógus
A kommunisták megtorlásul elérték a helyi Népbíróság elé állítását, állásvesztését, 8 hónapra történő elítélését, amelyet azonban annak országos tanácsa megsemmisített. A városból 1945. október 2-án ment el, Budapesten hunyt el 1992. október 3-án. Dr. Bezerédy Győző, Nagy Imre Gábor, Krassó Sándor foglalkoztak személyével. A Baranya Megyei Levéltár támogatásával szeretnénk elérni, hogy Pécsett utcát nevezzenek el róla, és a megye is örökítse meg emlékét. Reméljük, naplója is kiadásra kerül majd…
Hozzászólások