A harmadik urivi ütközet (folytatás) – 1942. szeptember
„… Szeptember 10-én folytatódtak a küzdelmek a községben (Sztorozsevojéban). A 30/3. század PZ-IV-esei két T-34-est és egy KV-1-est kilőve a község keleti végébe űzték vissza a szovjet harckocsikat. (A három közül két páncélost Roszik János szakaszvezető semmisített meg.) A község közepén húzódó horhost (vízmosást) elérvén a támadásunk ideiglenesen leállt. A komoly terepakadályt jelentő horhosnak a Don felőli, járható része felé kezdték az erőket átcsoportosítani, de a bátor Roszik szakaszvezető önálló kezdeményezésből nekivágott a horhosnak. Amikor már majdnem átvergődött rajta, és a túloldalon kapaszkodott föl, egy lesállásban lévő 76 mm-es szovjet nehéz páncéltörő löveg közvetlen közelről kilőtte a harckocsiját. A PZ-IV-es teljesen megsemmisült, ötfős legénysége hősi halált halt. A páncélos hadosztály az egyik legkitűnőbb személyzetét vesztette el…
A támadás a délután folyamán teret nyert, és Sztorozsevoje túlnyomó részét – két T-38-as árán – sikerült birtokba venni. Ezekben a harcokban kitüntette magát a 30/3. század egyik félszakaszának parancsnoka, Bobojcsov Gyula hadapród őrmester.
Szeptember 11-én délelőttre végre sikerült az egész – már teljesen rommá vált – települést elfoglalni. A küzdelem elkeseredettségét jól érzékelteti, hogy a magyar honvédek a falu romjai között több olyan föliratot találtak, amelyben a szovjet katonák megfogadták, hogy inkább meghalnak, de Sztorozsevojét nem adják föl!
Délután a páncélosokat az otticsihai erdő elleni frontális támadásra küldték, ez azonban az erdő szegélye előtt kiépített szovjet földbunker-hálózatnál elakadt. A hatalmas elhárító tűz számos harckocsit súlyosan megrongált, illetve harcképtelenné tett: ekkor sebesült meg súlyosan Luksch Péter őrnagy is, a 30/II. harckocsi-zászlóalj parancsnoka, akit a harckocsiján kívül tartózkodva ért szilánk. A zászlóalj parancsnokságát Kárpáthy Tibor százados, a 30/5. sz. harckocsi-század parancsnoka vette át.
A szovjet erők egyébként ekkorra már a hídfő területére dobták át az 53., a 116. és a 130. sz. páncélos dandárjaikat is a VI. hadseregük tartalékából. A mintegy 60 harckocsijuk közül körülbelül kéttucatnyi a félelmetes, 47 tonnás KV-1-esek közül került ki, amelyekkel még a PZ-IV-eseink sem voltak egy „súlycsoportban”…
Szeptember 12-én a magyar-német erők változtattak a támadás irányán, és Sztorozsevoje felől délkeleti irányban, a 187, 7 sz. háromszögelési pont felé vezettek támadást. Már kora reggel, a támadás megindulása előtt hatalmas tüzérségi tüzet zúdítottak azonban a szovjetek a páncélos hadosztályunk csapataira a Don túlsó oldaláról. Ekkor érte sebesülés – többek között – Zádor Endre alezredest, a 30. sz. harckocsi ezred parancsnokát is, aki az eligazításhoz igyekezvén kis időre elhagyta harckocsiját. (Az ezred parancsnokságát ettől kezdve a 30/1. sz. harckocsi-zászlóalj parancsnoka, Resch Rudolf alezredes vette át.)
A 187,7 sz. háromszögelési pont elleni támadás sikeres volt, a magyar páncélosok a német gyalogsággal együtt elérték a kitűzött támadási célt, súlyos veszteséget okozván a szembenálló szovjet erőknek. Azonban késő délután már megjelentek a bal szárnyunkkal szemben a szovjet KV-1-es páncélosok, nem sok jót ígérvén a következő napra.
Szeptember 13-án hajnalban a nagy erejű szovjet páncélos ellentámadás elsöpörte a német gyalogságot. A Kárpáthy Tibor százados vezette 30/II. sz. harckocsi-zászlóalj ellentámadásra kapott parancsot. Az ütközetről a következőket jegyezte föl naplójában Móker tizedes:
„(Reggel) 4 h. 30-kor ébredtünk, és készülődtünk az indulásra. Vitkó őrvezető, a harckocsi vezetője azt álmodta, hogy a harckocsinkat kilőtték. Hatalmas lánggal égett, és koromfekete füst szállt az ég felé. Halmos főhadnagy nem engedi, hogy ezen elmélkedjünk. ’Motort indíts! Indulás!’ – mordul ránk. A három harckocsival megindulunk az első vonal felé… Épp egy orosz támadásba csöppenünk bele. Dögszagtól nehéz a párás levegő. A német gyalogság a búzában fekszik, támadásra készek… Egy, a jobb szárnyon lévő szakasz jelentését veszem. Valószínűleg Bojárszky Attila hadnagy (krónikásunk, a 30/6. sz. harckocsi-század egyik szakaszparancsnoka) kér azonnali segítséget szorongatott helyzetében. Szó szerint igyekszem leírni: ’(Harc)kocsijainkat egymás után lövik ki. Saját (harc)kocsim lövege elromlott, sürgős segítséget kérek!’
Az I. Zászlóalj is szorongatott helyzetben van. Nimródokat kérnek a megindult orosz harckocsik elhárításához. Erős tűzben érkezünk Kárpáthy százados, zászlóaljparancsnok kocsija mellé… Figyelmemet teljesen leköti a rádiózás, mert a keveredés ellenére a létfontosságú dolgokat mindenképpen közvetítenem kell. Néha azért kipillantok a periszkópomon is, és látom, hogy valóságos acéleső zuhog körülöttünk… Nem is egy becsapódást a több tonnás harckocsi megremegése követi, mintha csak játékszer lenne. Hatalmas a füst és a porfelhő. Előremegyünk oda, ahol a német gyalogos zászlóalj parancsnoksága van beásva… Egy orosz harckocsi (KV-1-es) tűnik elő nem sokkal előttünk a búzából, és éktelen tüzelésbe kezd. Nyerges bajtársam, a lövészünk sem rest, és azonnal válaszol. Mesterien kezeli az ágyút, és bizakodva nézzük igyekezetét. Pár métert hátramegyünk, de ezt teszi az ellenfél is. Nyerges az egyik páncélgránátot a másik után küldi. A fejét csóválja, nagyon nem tetszik néki valami! Csak tölt és tüzel. Már fulladozom a füsttől, nehezen lélegzem. Úgy látszik, tehetetlenek vagyunk a velünk szemben álló páncélzatával szemben. Vastag és ferde ’bőréről’ minden lepattan, így hiába való minden erőlködésünk. Nyerges egy pillanatra megáll, és mély lélegzetet vesz. Szakad róla a verejték. Rettenetes ez a tehetetlenség! Eközben az ellenséges harckocsi visszahúzódott. Kezdünk reménykedni… Irtózatos dörrenést hallok, és úgy érzem, mintha felfelé emelkednék. Rettenetes erőlködéssel fölállok, és szeretném kinyitni a rádiós-tetőt, de a gégemikrofon zsinórja fogva tart… Segítő kezek szabadítanak ki a kényszerű fogságból. Két karomnál fogva húznak kifelé, és a (harc)kocsi elé esem… A tarkómnál égető fájdalmat érzek, de nem figyelek rá, mert a (harc)kocsink belsejéből halálordítás hallatszik… Vitkó bajtársam álma beteljesedett – fut át az agyamon…”
(folytatjuk)
Hozzászólások