Rónaky Edit | Engedjétek hozzám jönni a szavait! Rónai Béla emlékére

Kultúra, művészet

Engedjétek hozzám jönni a szavait! Rónai Béla emlékére

(Magyarlad, 1923. április 23. – Szőny, 2009. szeptember 11.)

Mit hagyok itt, nem is tudom már,
messzebb-messzebb visz minden óra,
fekete-zöld babérfák terhe
esőzik a bús távozóra:
én kifelé megyek…”

Ady Endre

Körülvesz minket a napsütötte ősz, de Rónai Béla már nem látja a fák színpompáját. Jön a postás, ám nem Béla bácsi gyöngybetűkkel írt levelét hozza, hanem a gyászjelentést haláláról, temetéséről. Emlékké lesz szálfa termete, mosolygó kék szeme, ironizáló humora, szabatos beszéde.

Mennyire szerettük e Magyarul-magyarán rovatban megjelent írásait, melyekkel segítette mindennapi nyelvhasználatunk közérthetővé és igényessé tételét, fejlesztette anyanyelvi műveltségünket, beszédkultúránkat! Cikkei elmélyült elméleti tudásából és megfigyeléseinek gazdag példatárából születtek.

Életem egyik nagy ajándékának vallom, hogy tanítványa lehettem. Nem is tudom, mi hatott rám jobban: egyenes jelleme, tartása, életbölcsessége vagy felkészültségének, tudásának sokrétűsége, alapossága. A nyelvészet és a néprajz tudósa volt. Zselici nyelvatlasza kiváló nyelvföldrajzi munka. Néprajzi és nyelvjárási tudományos diákköréből több kutató, főiskolai oktató került ki. Rónai tanár úr részt vett az ormánsági nyelvjárás sajátosságainak, a baranyai népmondáknak és a bányászhagyományoknak gyűjtésében is.

Társszerzője volt A földalatti birodalom, A furfangos bányászlegény és a Rejtett kincsek nyomában köteteknek s a Népművészet című nívódíjas főiskolai tankönyvnek. Magyar-német-történelem szakos tanárként, a Pécsi Pedagógiai, majd Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvi Tanszékének docenseként, tanáraként, tanítóképző főiskolai tanszékvezetőként Szekszárdon, majd ismét Pécsett egyetemi docensként, kandidátusként tanítók, tanárok megszámlálhatatlan sorát indította útnak. A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán is tanított retorikát, beszédművelést. Tanóráin, stílustani gyakorlatain, országjárásokon, gyűjtő munkánk során mindig egész személyiségével hatott ránk. Ismerte az anyanyelv használatának és a nyelvtantanításnak minden részletét az iskolarendszer teljes vertikumában. Társszerzője volt az Anyanyelvünk, A leíró magyar nyelvtan alapjai, a kétkötetes Anyanyelvi műveltség és beszédkultúra s a Nyelvművelés és beszédtechnika című kiváló főiskolai tankönyveknek. Írt korszerű középiskolai tankönyvet is Édes anyanyelvünk címmel. Több hazai és nemzetközi nyelvészkongresszuson tartott előadást, tudományos publikációi is jelentősek. Rendszeresen vállalt szolgálatot a határon túli területeken (Pozsonyban, Nyitrán, Kassán; Újvidéken és hosszabb ideig Mariborban). Hivatalos munkáján túl nagy lelkesedéssel vett részt a nyelvi ismeretterjesztésben: előadásokkal a Magyar Nyelv Hetének rendezvényein, tanári továbbképzéseken; bírálatokkal anyanyelvi, retorikai versenyeken; speciális műsorokkal a pécsi és az újvidéki rádióban; nyelvi rovatokkal a horvátországi Magyar Képes Újság, a szlovéniai Népújság, a Dunántúli Napló hasábjain. Rövid ismeretterjesztő írásaiból négy terjedelmes kötet is megjelent (Szombathely – 1995.,1997., Pécs – 2000., 2003.) Illyés Gyula Koszorú című versének befejező két szavát választva címül: Fölnevelő édesanyám.

2005 augusztusától folyamatosan írta lapunk olvasói számára „kis magyar nyelvművelő”-it. A rovat címét azzal magyarázta, hogy a magyarul azt jelenti: magyar nyelven, a magyarán pedig, hogy: magyar módra. Baranyi Ferenc Fohász című versének soraival megvilágítva: Ne csak magyarul,/de magyarán/ is engedj szólni, Uram,/ azaz egyenesen, /mint a kaszasuhanás./…Magyarul úgy/suttogjak és kiáltsak,/hogy mindig magyarán. Ő maga ezt az etikus magatartást és beszédmódot példázta egész életében. Pedig nagyon küzdelmes volt az életútja. Sokat megtudhatunk erről 1995-ben megjelent Mint cseppben a tenger című regényéből és szeretett professzoráról 2001-ben kiadott – Bálint Sándorra emlékezem című – könyvéből.

Itt vannak asztalomon Béla bácsi könyvei, levelei. Lapozgatom, újra meg újra elolvasom őket. Megjelenik előttem utolsó találkozásunkkor, betegágyánál látott szenvedő arca. Mégis bízom abban, hogy sem ez a kép, sem a dunaföldvári sírbolt nem fedheti el véglegesen azt a nyílt tekintetű mosolygó arcot, ami tanóráin évekig biztatást, erőt adott.

Lapunk Béla bácsi írásaival volt teljes. De hiszem, hogy az Ő köztünk maradó szellemisége, hatása ezután is segít minket magyarul-magyarán írni és élni.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

2 hozzászólás van ehhez: “Engedjétek hozzám jönni a szavait! Rónai Béla emlékére”


  1. Derűs Napot !
    “Lustaságomért” elnézést !
    Ki tudna segíteni abban, hogy a
    Furfangos bányászlegény c. könyv könyvtárban “elérhető ?”- vagy esetleg hol lehetne megvenni ? (Pécsett) – Kösz’
    (Anno olvastam,- ill. nem magam miatt kérdezem !)

    Hozzászóló: Tüke | 2011. október 6., 08:14

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés