Évek óta csuhéangyalkákkal és mézesfigurákkal díszítjük kis fenyőfánkat. A gyerekkoromban még örömöt adó csillogó üveggömböktől, ezüst fényű füzérektől végleg elvette kedvemet a plázák túl korán – már november közepétől – indított tolakodó, cifra karácsonyi dekorációja, műfenyősora, mely kioltja az adventi készülődés meghittségét.
Ha otthonunk csendjét „felverve” édesanyám rézmozsarában törni kezdem a jó illatú szegfűszeget, s a nagyanyámtól maradt szőrszitán „lepofozom” a lisztet, nagyszüleim, szüleim karácsony előtti munkálkodása is megelevenedik. Még azt az izgalommal teli várakozást is átélem, amit gyerekkoromban éreztem, amikor ámulva néztem: hogyan formálódik kezük nyomán a ragacsos mézes masszából angyal, harang, „lángos csillag”.
De olyan szépségeseket ők sem tudtak alkotni, amilyeneket a mézeskalácsok Nagyasszonya: Polgár Zsuzsa cifráz. Ha nem saját szememmel látom cukros tojáshabot irányító tévedhetetlen mozdulatait, el se hinném, hogy emberi kéz ilyenre képes. Mézesein a cukormázból hajszálvékony finom vonalkákkal megeleveníti a népi hímzések motívumvilágát. Mintha a legszebb azsúrmintákat, recéket, subrikákat látnánk. Egyetlen vonal, ciráda sem csúszik félre, mértani pontosságú, pedig semmit sem méreget Zsuzsa, nem rajzol elő, nem mintát nézve dolgozik, hanem „fejből”, szemmértékkel. Benne van minden a fejében, a kezében, vérében, zsigereiben. Már kiskorában a lothárdi nagymama rokkájának surrogására ébredt, látott vajköpülést, kenyérsütést, megismerte és megszerette a népi kultúra tárgyi és szellemi világát. A hímzések szerelmese lett elsősorban, a pécsi Tabár Margit néni gyűjtésétől indíttatva nagyon sok mintát beszerzett – főleg a baranyai, drávaszögi motívumkincset tanulmányozva. A véletlen adta, hogy 
ezek a csipkeszerű légies minták mézes süteményre kerültek. Akkor még óvodába járó leánykájával Zsuzsa megformázta valamennyi csoporttárs jelét (almát, labdát, létrát) mézesből. A kicsik boldog örömének hatására elkezdett rokonoknak, barátoknak ilyen „édes ajándékokat” készíteni, mígnem egy galamb szárnyára a rábaközi térkitöltő technika elemeit cifrázta. Akkora sikere lett, hogy attól kezdve nincs megállás! A csak tőle látható csipkeszerű légiességű minták szépségének híre hetedhéthatárt bejárt. Hívják mindenfelé kiállításokra, vásárokra az ország minden részére és külországokba. A mézesek hazájában, Prágában két kézzel kapkodták gyönyörűséges figuráit, de sikere volt Franciaországban, Belgiumban, Ausztriában, Németországban.
Bárkit szívesen bevezet a mézeskalács-készítés tudományába, tart foglalkozást gyerekeknek, óvónőknek, tanítóknak; terápiaként fogyatékkal élőknek is. Ilyenkor a mézeskalács történetéről is mesél. Visszaviszi hallgatóit az őskor világába, amikor már készítettek kultikus figurákat mézzel elkevert gabonaőrleményből. Beszél a rómaiak, egyiptomiak, föníciaiak életjeleneteket ábrázoló dombormű-mézeseiről, az Aquincumban talált égetett agyagformákról (melyekbe a mainál kem
ényebb mézes masszát tették), a kereszténység elterjedésével kiépülő kolostorok méhészkedéséhez kapcsolódó gyertyaöntés és ütőfás mézeskészítés technikáiról, s a gyertyaöntő műhelyek bezárását követő időszak erdélyi szász asszonyainak szokást megőrző-átmentő szerepéről.
Miközben mesél, kezéből sorra kerülnek ki a röpdöső, fényt vivő angyalok, tornyos templomok, Szűzanya a kisdeddel, százféle csillag, harang, csinos menyecske, pólyásbaba, életfa, családfa, lovacska, huszár, táltosparipa – megannyi játékos ismert és új ötlet-szülte figura – nagyon polgárzsuzsásan.
Ezt a sokrétű tevékenységet nem elszigetelten végzi: 1994 óta tagja – leányával, Koch Krisztinával együtt – a Lovas Kata vezette hírneves Kaptár Egyesületnek, közös kiállításokon vesz részt népművész, népi iparművész barátaival. Életerejével, harmóniájával, mosolyával jókedvre derít mindenkit. Munkáit Mesterremek-díjjal ismerték el, s akinek a karácsonyfájára csak egyetlen is kerül mézeseiből, láthatja, hogy Zsuzsa remek Mester.
Hozzászólások