Tisztelt Egybegyűltek, kedves Barátaink!
Úgy érzem, együttlétünket ünneppé tette Szabó Ildikó színművész szépséges éneke, értő versmondása. Magunkban tán együtt is dúdoltuk, mondogattuk vele az ismert dallamokat, verssorokat. S hány gyönyörűséges madaras népdal jutott még eszünkbe közben, hányféle madaras tányér, korondi bokály, széki varrottas párnavég jelent meg szemünk előtt gondolatban! Ahogy Nagy László és Juhász Ferenc verssorai is előhívhatták emlékezetünkből kisiskoláskorunk áhítatát, amivel eredetmondánkat: Arany János Buda halála című művéből az őseinket hazánk földjére vezető-csalogató csodaszarvasról szóló regét hallgattuk, tanultuk.
Ilyenkor érezhetjük, hogy az emberi, a természeti és a kozmikus létezés átváltozás-mítoszai, s e nagy átmeneteket szakrálisan előidéző és megünneplő rítusok és ősi motívumok mennyire belénk ivódtak; és ha körülnézünk, láthatjuk, hogy Marsai Ágnes művészetébe is.
Diákjaimmal azt játszottam egyszer: ha egy varázsló átváltoztatná őket állattá, mivé lennének legszívesebben, és miért. Nagyon sokan madarak akartak lenni – mondván, hogy akkor fölemelkedhetnének, szabadon szárnyalhatnának, föntről láthatnák a földet, elrepülhetnének az égig.
Marsai Ágnes hosszúhetényi házának eresze alá fészket raktak a fecskék, kertje csendjében a maga formálta lecsüngő kerámia etetők mindennapi vendégei a cinkék. Közelségükben él.
Itt kiállított egyik sorozatában a madarak az ő művészi gondolatvilágán átszűrt, saját jelrendszerébe illeszkedő stilizált formát öltenek, és a madárlét különböző jellemzőit hangsúlyozzák a madár testének meleget adó érhálózat bemutatásától a galambok könnyű röptén át a mitikus főnixmadárig, mely égi tűzben elégve, s hamvaiból feltámadva az újjászületés, a halhatatlanság jelképe; a keresztény hitvilágban Krisztus feltámadásának, a magyarországi reformátusok címerében a megpróbáltatásaiból is újjáéledő egyháznak szimbóluma.
A csodaszarvas-motívum itt sorjázó sokféle változata is mutatja Marsai Ágnes művészi tehetségének azt a jellemzőjét, hogy játszik a variálhatósággal, képsorokat hoz létre. Látjuk a regösénekek kozmikus méretű képében is megjelenő szarvasagancsot, melynek „ága-boga tükörképe / csillagvilág mindensége”; ez a szarvas homlokán viseli a Napot. A művész megjeleníti a tavaszi életerőben leveleket hajtó koronás főt, de a karácsonyi oltáron égő gyertyát tartó agancsot is, az áldozati Csodafiúszarvasét, akiről Nagy László versét hallottuk.
De ezeken a drámai ábrázolásokon túl olyan rajzot is találunk, amelyen a két arany színű agancs között megfér földünk gömbje, emberi világunk. Erről a szarvast pozitív szimbólummá, az otthonra találás jelképévé emelő József Attila-i sorok jutnak eszembe (az ő „A csodaszarvas” című költeményéből): „Tisza mellett, Duna mellett / Az a szarvas itt legelget.”
A kiállított madárábrázolások és agancsképek még hasonlítanak is egymásra. Némelyik rajzot ugyanúgy vélhetjük széttárt szárnyú madárnak, ágas-bogas fának, de szarvasagancsnak is, sőt: a nap felé irányuló agancsok mintha imára kitárt kezek lennének, s az ég és a föld kapcsolatát keresnék. Egyik alkotáson egymás mellett vonulnak fehér és fekete alakok… emberek?, angyalok?, madarak?, saját lelkünk viaskodó kettősségének jelképei? Marsai Ágnes változtatgatja, alakítja motívumait, nyitott műveket hoz létre, képzeletünk továbbviheti a képelemek értelmezését.
Ez a művészember sokféle anyagot, technikát ismer, dolgozott agyaggal, üveggel, fával, fémmel, tanított keramikusokat, most a Pécsi Tudományegyetemen színtant és rajzot tanít, s a felnőttképzésben népművészetet. Az utóbbi években leginkább grafikákat készít: egy szál ceruzával egy fehér papírlapon egész világot teremt. Itt is ilyen munkáit láthatjuk: elegánsak, finom vonalúak ezek a rajzok, mégis erőteljessé teszi őket a lendület, a mozgás, a sodrás, a ritmus. A szűztiszta fehér mellett a szürke valamennyi árnyalatát megtalálhatjuk az ezüstösig, s helyenként megjelenik a nyár aranya, a remény zöldje, az ősz és a vér vöröse, de csaknem mindig visszafogott pasztell árnyalatokban. Esetenként él a papírkollázs-technikával, itt is láthatunk rá szép példákat.
Marsai Ágnes olvasottsága igen gazdag és sokrétű. Láttam kiállítást versélményei nyomán született alkotásaiból. Balassitól Heinén, Madáchon, Adyn s a többi nagy „Nyugat”-oson át József Attiláig, Pliniszkyig, Weöres Sándorig terjedt a sor. Így született munkái nem szokványos versillusztrációk, inkább az adott költemény atmoszféráját érzékeltető, gondolatvilágát, üzenetét elmélyítő, a költő szellemiségét megjelenítő autonóm művek. Ahogy ő fogalmaz: „legtöbb irodalmi ihletettségű képem egy-egy gondolat továbbgörgetése”.
Ezen a kiállításon Wass Albert művei nyomán született sorozatát mutatja be. E képpé varázsolt versek elhozzák közénk az erdélyi fenyvesek látványát, zúgását, illatát, felidézik azokat az érzéseket, gondolatokat, amelyeket a hazájától távol került író megfogalmazott. Láthatjuk a „Mikor az álmaink mind szárnyra keltek, / s búcsúzatlan indultak messze földre” verssor képi megvalósítását. A mellette lévő alkotáson pedig a hullámok Wass Albertnek az utókor számára palackba zárt üzenetét hozzák, s ugyanezt teszik Marsai Ágnes rajzai. A kiállítás címeként is Wass Albert verssorát olvashatjuk: „A világ felett őrködik a Rend.” Marsai Ágnes képszerkesztése, alkotói világa is ezt a rendet, harmóniát valósítja meg.
Rikító színektől és harsány hangoktól, zajoktól teli világunkból kilépve adjunk időt magunknak e munkák csendes megszemlélésére, befogadására, továbbgondolására – és beszélgetésre az alkotóval, akinek köszönjük ezt a – tavaszi ünnepkörünket megszépítő – tárlatot.
*
Elhangzott Budapesten, a Magyarok Házában 2008. március 16-án.
Hozzászólások