Sétáló kispróza
Váratlanul ért, hogy a szemlélődő, halk szavú és cseppet sem kalandor természetű G. Tóth Károly Kaland címmel írt könyvet. A borítón lévő Bruegel-kép (Vakok) is valami különlegességet sejtetett. Aztán végigolvasva a mindennapjaink színhelyeiről, jelenségeiről, eseményeiről szóló eszmefuttatásokat, rájövünk, hogy nem kell várnunk extrém történések, világ körüli utazások bemutatására, életünk kalandjáról van szó. E kaland során a szerző – zajos világunk csendes szemlélőjeként – eltűnődik fontos értékeink (barátság, szerelem), szimbólumaink (zászló) jelentőségén, útválasztásaink lehetőségén, de rácsodálkozik banális dolgokra is. Nemcsak a tarka tollú madarakat látja meg, hanem a szürke tucatgalambokat, kopott kis verebeket, szita alá szorult, vergődő köpőlegyet is. De ezekben az egyszerű, jelentéktelen dolgokban észreveszi a különlegességet, a nem szokványosat: az árnyékok fontosságát, a varjak intelligens játékát, a mély vizek magával ragadó erejét, a holtágak megnyugtató csendjét, a róka udvariasságát (hogy csak a nyúl távozta után jön elő), rácáfol előítéleteinkre (a rendőr is tud engedékeny s a művészetre érzékeny lenni). Hírt ad már-már letűnő, de még helyenként felbukkanó foglalkozásokról: a szódásról, a dinnyésről, a seprűárusról. A hétköznapi történések közben fölrémlenek érdekes emlékei, színes álmai, furcsa hangokat hall, szinte látomásai lesznek, s ezeket olvasva bennünk is felidéződnek hasonló élményeink, érzéseink, „kalandjaink”. G. Tóth Károly közismert mitológiai alakokról, dráma- és regényhősökről, filmszereplőkről fölfedez érdekességeket, más oldalról mutatja meg őket, mint ahogy tanulmányainkból, elemzésekből megszoktuk: Sziszüphosz a kő görgetését könnyeddé tevő technikai megoldáson gondolkodik, Zeusz gyenge, esendő. Az író elmélázik azon: mi lett volna, ha Biberach fölcseréli a porokat. A Colombo-jelenségen elmélkedve megállapítja, miként válhat valaki hivatkozási alappá, végső magyarázattá. Csaknem minden egyszerű eseten elgondolkodva alapvető életfilozófiai kérdésekről elmélkedik, s az esetlegesen elénk kerülő dolgok közt összefogó erőt sejtet. Tandori Dezső sétáló versének mintájára sétáló kisprózának nevezném G. Tóth Károly laza szerkesztésű, kitérőkkel, kacskaringókkal, elmélázásokkal telített – helyenként megható, de inkább bölcsen ironizáló – írásait. Mindenkinek szívből ajánlom: látó szemmel tegye meg ezt a sétát! (G. Tóth Károly: Kaland, Ímea Kiadó, Pécs, 2007)
Szó- és képvarázs
Az elmúlt év júniusi számában olvashattuk Békés Sándor nagyszerű ismertetőjét Kovács József Hontalan költészetéről, A világ foglalata című kötetéről. Azóta két új versgyűjteményt is kézbe vehettünk e gazdag képi világú költőtől. Szentandrássy István evangéliuma címmel a vizuális időjegyzés festőmesterét, a barokk rajz-katedrálisok alkotóját köszönti ötvenedik születésnapján mindannyiunk nevében, akik Szentandrássy / Szárnyasoltára előtt állunk / kegyelemben. Fölidézi a közös művészbarát: Péli Tamás személyiségét és alkotói világát, Futamokat ír Sz. I. Mandelstam-rajzára, és versek sorával méltatja „Szentit”, kinek művei mint a nagy folyók, / besodorják a világot / a roppant tengerekbe. (Kovács József Hontalan: Szentandrássy István evangéliuma, 2007)
A szerelem elsodró szenvedélye ihlette a Tűzhálók kötetnyi versét. A meghitt, bensőséges suttogástól a világgá kiáltás szenvedélyességéig erősödő hang a teljes intenzitásában és totalitásában megélt érzelem, kapcsolat minden örömét, a szeretett nő testi-lelki szépségét megénekli: … hajad / mint trópusi esők / zuhogása sűrű és nehéz; a szád végtelen íze / mint az óceánok fűszerei; csípőd csillagívének bársonya / mint a tűz; hattyú lényed / lavina hó szitárzengése. Szentandrássy István érzékeny rajzai – a költőről, szerelmes asszonyáról, csodálatosan szép nőkről és lovakról – elmélyítik, teljesebbé teszik szóvarázs adta élményünket. (Kovács József Hontalan: Tűzhálók, alkoTÓház, Agárd, 2007)
Hozzászólások