Megnyitotta: dr. Lenkey István és Rónaky Edit
Az alkotások lélekmegőrző ereje
Mayer Antal műsora
Lenkey István: Tisztelt Egybegyűltek! Szívesen jöttünk erre a falunapra, az itt lakók, a hazalátogató elszármazottak és a meghívott vendégek közös ünnepére. A résztvevőkben a találkozás örömét növelhetik az együtt átélt élmények: a részvétel a misén, a nyugdíjas kórus éneke, a gyerekek ügyességi versenye s a várható gazdag programsorozat Gulyás Dénes énekestjével, Mayer Antal humoros műsorával, táncosok fellépésével, divatbemutatóval, kézműves játszóházzal, tűzijátékkal. Hisszük, hogy ezek sorába méltón illeszkedik Balázs Balázs és Balázs Balázs Kolos kiállítása is.
Balázs Balázs, Rónaky Edit és Lenkey István a megnyitón
Rónaky Edit: Ha körülnézünk, azonnal szemünkbe tűnik, hogy fa- és kőszobrokat meg grafikai munkákat hoztak erre az alkalomra a művészek. A fa ősi ismerőse az embernek. Gyökerei alól forrás fakad, termésével, gyümölcsével táplál, szomjat olt, árnyékával hűsít, rejtekhelyet nyújt az állatoknak, halála után fűtünk vele, meleget ad, házat, hajót, bútort, eszközöket készítünk belőle. Az első emberpárt az Édenkert szépséges fái közé helyezte a Teremtő. Népmeséink égigérő fája a földet az éggel köti össze. Hazánk több vidékén szokás diófát ültetni gyermekek születésekor, hogy ők is hosszú életűek és termékenyek legyenek. A bölcső, a nászágy, a halottaságy, a koporsó, a fejfa, a sírkereszt is fából készült, ahogy erdélyi költőnk, Áprily Lajos írja Szeret az erdő című versében:
Engem az erdő véd s szeret,
utaimon erdők kisértek:
bükkök, gyertyánok, égerek,
tölgyek. Fenyők is. Égig értek.
Most is, hogy visszagondolok
hajdani erdeim sorára,
a hegy felől gyönyörüen
zúg bükkös erdőnk orgonája.
S ha majd mélyebbre költözöm,
érzéstelen rommá omoltan,
egy hang közelről súgja még:
Én is az erdő fája voltam.
Lenkey István: Mint látjuk, a fa végigkísérte az embert életútján. Saját eszközeit, szerszámnyeleit minden valamirevaló falusi gazda maga faragta. De gondoljunk csak a pásztorfaragásokra, amelyeknek elkészítésében már nemcsak a használhatóság szándéka irányította a faragó bicskáját, hanem az az igény is, hogy szép legyen a sótartó, az ivócsanak.
Valami ilyesféle vezeti Balázs Balázs szemét s kezét is. A kivágott vagy korhadó fákban meglátja a lehetőséget a továbbéltetésre. Megmunkálással új formát ad nekik úgy, hogy megőrzi az anyag szerkezetét, karakterét, esetenként a rejtőzködő természeti alakzatot felerősíti.
Erre a körbejárható, felmagasodó üreges fára több figura is került. Azért kapta a Szüzek fája nevet, mert egy bakfis lánykát: egy fruskát teljes egészében kifaragott rajta a mester; a fa többi hajlatán, domborulatán meg egy-egy lófej, kutyafej finom, szinte jelzésszerű körvonalait találhatjuk, s ha figyelmesen nézzük, egyre többfélét fedezhetünk fel. Olyanok, mintha így nőtt volna a fa, a véső nem tett erőszakot rajtuk.
Rónaky Edit: Nézzük tovább a szobrokat, és kérdezzük meg az alkotót, aki ugyancsak Áprily hazájából származik, milyen történet az ihletője Erdélyi legenda című művének?
Balázs Balázs: Apám így mesélte a Beszterce megyei, kosnai történetet: A gyergyói havasokban egyszer eltűnt egy gyereklány. Azt beszélték, hogy egy feldühödött medve rabolta el, akinek a kölykét vadászok lőtték le. Az egész falu gyászolta a lányt, hiszen biztosak voltak abban, hogy meghalt. Tíz év elteltével egyik család törött szárnyú sasmadarat talált, nevelték, s amikor meggyógyultan útjára engedték volna, nem ment el, hanem egyre csak keringett, majd egy irányba repült újra meg újra, mintha hívná őket. Az apa utána eredt. A sas egy barlanghoz vezette, ahol egy húsz év körüli elvadult leányt talált. A faluban felismerték benne az elveszett leánykát, akit a medve életben hagyott s felnevelt.
Lenkey István: Boticelli híres festményének sajátos parafrázisa a Vénusz születése, melynek faanyaga, erezete a női szépséget is hirdeti. A színpadon látható Táncoló virágok című alkotáson megannyi részletértéket fedezhetünk fel: a fa színét, domborulatait, a belső kiégetett elemek szépségét, egy-egy belekarcolt motívumot. A Család, a Közeledés és a Kapcsolat című szobraiban a fa organikus jellegéhez nagyszerűen illeszkedik a letisztult formaalakítás és a jelszerűség. Gyönyörűek ezek a famunkák!
Rónaky Edit: Mégis úgy történt, hogy első igazi szobrát: a Bölényt kőből bontotta ki a szülőföldjére gyakran visszalátogató ifjú, aki naponta látta ott a bölénycsordát. Szeretjük a követ, mert a kő is – akárcsak a fa – a természet része. Ősidők óta erőt, állandóságot, biztonságot sugall. Balázs Balázs kőszobrait nézve témákból is, megoldási módokból is sokfélére látunk példát: egyetlen kődarab különböző oldalain A három grácia arcát, kőlapok közé szorított kavicsot Amerigo Tot emlékére, dróthálóból épített kockába illesztett követ, Victor Vasarely előtt tisztelegve, Szélfútta női hajat mesterien formázó alkotást és szökőkutat. Szép használati tárgyakat és csak szemlélődésre-elmélkedésre szánt műveket. Szobrászunkat az ókori Ikarosz-legenda csakúgy megihlette, mint a velencei karnevál kifestett arcú donnái. S ha megfigyeljük e szobrok talpazatait, posztamenseit, láthatjuk, hogy azok maguk is szinte szobrok, formájukkal, anyagukkal hasonulnak a műhöz.
Lenkey István: Engem az nyűgöz le, hogy a kőből, márványból készült szobrokon is lágy, könnyed formák tűnnek elő az anyag súlyossága ellenére is. Megkérdezzük az alkotót: fából vagy kőből csinál szívesebben szobrot?
Balázs Balázs: Mindegyikkel másként szép dolgoznom. A fát talán könnyebb megmunkálnom. A kőnél az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy a keményebb, merevebb alapanyagból finom vonalakat, könnyedséget tudjak előcsalogatni. Szívesen dolgozom mindkettővel.
Rónaky Edit: Aztán vannak itt, kiállításunkon egészen más jellegű alkotások: grafikák, melyeknek létrehozója a szobrászművész fia: Balázs Balázs Kolos. Az apa meglátja a fában, a kőben egy személy, egy típus, egy érzés, kapcsolat, gondolat szoborrá alakításának lehetőségét, a fiú pedig egy darab papíron egy szál ceruzával vagy tollal teremt egy egész világot.
Lenkey István: Nemcsak a technikai megoldásban, hanem a világlátásban is különbség van a két művész között. Az ifjabb nemzedék tagja kritikusan: a fonákján és ellentmondásaiban látja világunk jelenségeit, háborúskodással, gyűlölködéssel, természeti katasztrófákkal is terhelt napjainkat, félelmeinket. Ezek megvilágítására ironikus, gyakran groteszk ábrázolásmódot alkalmaz, görbe tükröt állít elénk, esetenként felnagyít, túloz, torzít. Vonalai, figurái nem konvencionálisak, nem szokványosak.
Rónaky Edit: Egy-egy képe ezért kitartó szemlélődést vár el a nézőtől. Aki azonban rászánja az időt, azt megjutalmazza a látvány. Ezek a rajzok történeteket mesélnek Kolos életéről, a környék tájainak szépségéről, a behavazott erdősmároki templomról, a hímesházi, szűri fákról, virágokról. A gyerekkori emlékekbe beleszövődnek álmai, vágyai is. Képein megtaláljuk a világmindenséget, a keringő bolygókat, Isten hatalmas, minket figyelő szemét és az esendő embert, a nagyvárosi felhőkarcolókat és a szegényes kunyhókat, a művész Szakadt barátait s az őket körülvevő világ számukra fontos jelenségeit.
Lenkey István: Visszatérő motívumai a vonzó női figurák, a különféle virágok és tekergő növényi indák s az állatok: a szelíd őzek és a sokféle módon ábrázolt lovak. Mindezeket az élményeket és motívumokat egységes képpé szervezi, tömöríti. Időbeli és térbeli síkokat tol egymásba, vagy állít egymással szembe. Kinek-kinek megindíthatják fantáziáját a látottak, előhívhatják saját élményeit, emlékeit, rávezethetik az elvontabb, jelképesebb gondolkodásra, bonyolultabb összefüggések felfedezésére.
Rónaky Edit: A két művészben közös, hogy nagyfokú érzékenységgel rezonálnak a bennünk és körülöttünk lévő világ jelenségeire, hogy aztán sajátos egyéni ábrázolásmódjukkal, eszköztárukkal fogalmazzák meg számunkra az esztétika nyelvén a szépet, a harmonikusat vagy éppen a diszharmóniát; az élet teljességét. Alkotásaiknak lélekmegőrző ereje van, s ez igen fontos örökké változó, kiszámíthatatlan világunkban.
Köszönjük Mindkettőjüknek ezt az erőt. Kívánjunk nekik további eredményes alkotó munkát, a résztvevőknek pedig jó szemlélődést, s ezzel a kiállítást megnyitjuk.
____________________________
Elhangzott Szűrben, 2007. július 28-án.
Hozzászólások