Rónaky Edit | Gyöngyfa: az Ormánság kapuja

Napi aktuál

Gyöngyfa: az Ormánság kapuja

Mindannyiunk életében eljön az az idő, amikor fontossá válik: kik is voltak az őseink, hol nőttek fel szüleink, melyik földben kereshetjük gyökereinket.
Így történt ez a pécsi lakosú Pappné Pikó Edittel is. Elindult elhunyt édesapja gyerekkorának falujába – Gyöngyfára – rokonok, szomszédok, emlékek után kutatni. Bejelentkezett a polgármesternél, s elmondta: tenni szeretne a faluért.

Aztán bújni kezdte az Ormánságról szóló vaskos köteteket – kákicsi Kiss Géza könyvével indítva a sort. Levéltárban kutatott, címertani ismeretekkel vértezte fel magát. Végignézte a falu házait, kertjeit, templomát, temetőjét. Beszélgetett az emberekkel. Újévre már „Gyöngyfa az Ormánság kapuja” feliratú képeslappal lepte meg kezdeményezését támogató barátait, ismerőseit. Címert terveztetett, pecsétet, zászlót, lobogót készíttetett. S ahogy Bogdásán több alkalommal látta, falunapot kezdett szervezni. Szponzorokat szerzett. Kapcsolatba lépett a királyegyházi körjegyzőséggel és az ottani Általános Művelődési Központ és Iskola igazgatójával – Palkó Ottóval –, akik az ünnepség és a vendéglátás megszervezésében nagy szerepet vállaltak.

Pappné fáradhatatlan szervező munkáját látva megmozdult a falu is. Meszeltek, virágosítottak, szépítették házukat, kertjüket az emberek; tatarozták, díszítették a községházát és a templomot.

Elérkezett a zászlószentelő és címeravató ünnepség napja: május 27-e. Az égiek lemosolyogtak a falura, napsütéses, szép időt adtak. Gyöngyfa apraja-nagyja ünneplőbe öltözve, virággal köszöntötte az alkalomra hazalátogató elszármazottakat.

Torokszorító volt, amikor a faluzászlót felszentelő Gál Károly katolikus egyetemi lelkész és az áldást adó Németh Norbert református tiszteletes szavai után együtt énekeltük a Himnuszt, a Tebenned bíztunk eleitől fogva… kezdetű 90. zsoltárt és a Boldogasszony anyánkat. Ünnepi beszédében Kovácsevics László polgármester felidézte a falu történetét, nevének eredetét, a címert alkotó elemek szimbolikus jelentését. Az iskolás gyerekek is lesték minden szavát, mert a számukra meghirdetett rajzpályázatra ők is megtervezték a maguk elképzelte falucímert, s ezeket az alkotásokat a helyszínen rögtönzött kiállításon mindenki megcsodálhatta. A legjobb munkák készítői díjat, jutalmat kaptak. Az iskolások alkalomhoz illő verses, zenés, népdalos, néptáncos műsora színessé és felejthetetlenné tette mindenki számára ezt e napot.

A falu és vezetése elismerését és háláját azzal fejezte ki az adományozó Pappné Pikó Editnek, hogy Gyöngyfa első díszpolgárává avatta, s virággal köszöntötte. Fehér asztal mellett, szívélyes vendéglátás közepette előkerültek a régi fényképek, történetek legendás személyiségekről, papokról, tanítókról, neves gazdákról, régi ünnepekről. Minden résztvevő átérezhette azt, amit az adományozó megfogalmazott:

– Ez a rendkívüli nap nemcsak lezárása volt a címerkészíttetésnek és az ünnepi előkészületeknek, hanem valaminek a kezdete is: együttes erővel végezhető faluszépítő munkának, szép közös ünnepeknek, baráti találkozóknak. S akkor majd az utódnemzedék is igazi ormánsági, gyöngyfai polgárnak érezheti magát.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Gyöngyfa: az Ormánság kapuja”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés