Emlékcsokor Környey professzornak - Tisztelgés a nagy tudós-iskolateremtő előtt • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Emlékcsokor Környey professzornak – Tisztelgés a nagy tudós-iskolateremtő előtt

Volt emberek,
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
Hatnak tovább…


Kosztolányi Dezső csodálatos sorai számunkra, magyar ideg-elmeorvosok, idegsebészek számára Környey István (1901-1988) akadémikus professzort idézik meg, akinek hazai és külföldi tanítványai, a tanítványok tanítványai és tisztelői az elmúlt évben, egy szép október végi napon zsúfolásig megtöltötték a Magyar Tudományos Akadémia tanácstermét, hogy fejet hajtsanak mesterük előtt. Reá jellemzően nem is személyének, élete egyik évfordulójának szentelték ezen ünnepi alkalmat, hanem egyik nemzetközi érdeklődést keltő, sokat idézett, ma is aktuális monográfiája kiadásának félévszázados jubileumát ünnepelték meg tudományos előadásaikkal a Környey Tanítványok Társasága Kopa János professzor elnökletével. („Hirnpathologie und Klinische Symptomatologie der anoxisch-vasalen Hirnschädigungen”. Akadémiai Kiadó, 1955.)

Környey professzor

Környey István 1947 és 1972 között huszonöt éven át a pécsi „Nagy Kar” egyik kiemelkedő egyénisége volt, aki magas felkészültségével, ragyogó előadásaival, példamutató erkölcsi-etikai magatartásával nevelte orvostanhallgatóit, orvosait, fiatal tudósait, miközben megteremtette hazánk legnépesebb, máig ható iskoláját, melyből a tanítványok egész sora került vezető állásba itthon és külföldön. Tíz tanszékvezető professzor, számos fővárosi és vidéki kórház osztályvezető főorvosa folytatta szellemében gyógyító-oktató tevékenységét. Egyik tanítványát, Gosztonyi Györgyöt nemrégiben választotta tagjai sorába a Magyar Tudományos Akadémia.

Klinikáján nagyszerű munkatársaival az oktató-gyógyító munkával egyenrangú tudományos tevékenység folyt, melyben maga vezető szerepet vitt. Nagyon jellemző egyik tanítványa és idegsebész utóda, Mérei F. Tibor professzor visszaemlékezése: „Biztosan állítható, hogy munkatársai dolgozatában Környeynek nagyobb energiája feküdt, mint a szerzőnek, de soha nem kívánt szerepelni a szerzők között…”

Nagy jelentőséget tulajdonított a stílusnak, mert azt a gondolkodás fegyelmének tartotta. A szellem igaz embere volt, normákat alkotott és azt elvárta tanítványaitól is.

Környey István maga is nagy iskolában nevelkedett. Annak a Schaffer Károlynak volt kiemelkedő tanítványa, akinek Agykutató Intézetének 1925-ben odaítélt, korának jelentős Achuarró-díját a kitüntetést átadó Nobel-díjas spanyol agyszövettanász, Ramón Y Cahal így indokolta a jelölőbizottság döntését: „Intézete a világ legjelentősebb agykutató intézete, mely egyike azon igen kevés kapcsolatoknak, melyek a magyar kutatást internacionális kapcsolat útján szerves egységbe fűzik a művelt Nyugat kultúrájával…”

Életét, tudományos pályáját egyértelműen Schaffer Károly és intézete határozta meg, bár a világ számos országában megfordult és korának jelentős szakembereivel dolgozott együtt.

Ebből a szellemi műhelyből került ki – számos tehetséges és ismert szakember mellett – a nagy triumvirátus: Miskolczy Dezső, Sántha Kálmán és Környey István is, akiket a Magyar Tudományos Akadémia, több külföldi tudós társaság és szerkesztőbizottság már fiatal korukban tagjai közé választott. Hármukat sírig tartó, mély barátság fűzte össze, testvéri szeretettel álltak egymás mellett. Nemcsak szakmai zsenialitásukkal tűntek ki, de példát mutattak erkölcsi-etikai-emberi mintáikkal, puritán életmódjukkal és embert próbálóan nehéz társadalmi-politikai közéletünkben ritkaságszámba menő közéleti bátorságukkal is.

A nagy iskolák létrejöttét a mesterek emberi-szakmai színvonala és a tárgyi feltételek mellett a tanítványok alkalmassága, minősége határozza meg. A „nagy fa árnyékában” felnőni orvosnak is emberhez mért feladat. A mester saját magához mért igényéhez, munkafegyelméhez, munkarendjéhez, erkölcsi mércéjéhez alkalmazkodni, a gyógyító munka mellett kötelező tudományos tevékenységet folytatni és azt előadásokban és írásban közzétenni nem egyszerű feladat. Ez az élet áldozatosabb, puritánabb, elkötelezettebb útját jelenti. Igaz, élete végéig megmarad a jól végzett munka öröme, az iskolához tartozás dicsősége és szépsége.

Környey István életútját, tudományos pályáját a Rockefeller Fellow-tól a szaktanácsadói nyugdíjig nehéz összefoglalni. Életpályáját a 20. század történelmi hányattatásában elviselt ellenszélben gyakorolt makacs kitartás, szakmai elkötelezettség, szerzetesi puritánság jellemezte. Csak elgondolni lehet, hogy ezek a nagyszerű emberek kedvezőbb körülmények és jobb lehetőségek közepette milyen karriert, sorsot élnek meg, ha a sorstól tehetségükhöz mért lehetőséget kapnak.

Környey István a számára mért lehetőségeket bizonyosan kihasználta. Tudományos érdeklődésének fókuszában négy téma foglalkoztatta: az örökletes terheltségek, gyulladásos-fertőző-keringési-idegrendszeri megbetegedések, valamint az idegsebészet elméleti és gyakorlati feladatai. Hogy ezek mellett széles körű tudomány- és orvostörténeti, patográfiai közleményekre, kongresszusi referátumokra, nyitóelőadásokra is telt erejéből, az már valóban csodálatra méltó. Tankönyvei, egyetemi jegyzetei oktató munkásságának szellemi alapját képezték.

Nyugalomba vonulását követően az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet szaktanácsadójaként nem csupán névleges, hanem komoly szakmai támogatást nyújtott az intézet vezetőjének és orvosi karának, miközben a saját és az intézet gazdag szövettani gyűjteményét felhasználva megírta legjelentősebb munkáját, az első magyar nyelvű „Neuropathologiá”-t 1987-ben, élete utolsó előtti évében.

Így egész élete hivatásának szolgálatában állott.

Igaz, hogy alig van nemesebb emberi érzés, mint a kegyelet: az elődök érdeméről, életük példájáról való hálás megemlékezés. Ez a kegyelet éltesse Környey István szellemét és példáját Pécsett és itt Budapesten.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Emlékcsokor Környey professzornak – Tisztelgés a nagy tudós-iskolateremtő előtt”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés