Madarak szállanak angyalként tova
Végtelen kincs az egyhangúság
Egyek vagyunk, egyek lettünk ketten,
Az elzárt-nyitott Empátia-szigeten.
Ám de dobban a szív, s a fájdalom felriaszt
Elzavarja a szerelmet, mely kettőnk közt,
Örök csendben mezítlen fakadt.
Miért a szürkeség, az egyhangú emberek?
Miért nem a színesség, az út
A platán övezet?
Irigylem a kockával játszó
Viháncoló gyermeket,
Várakat épít, álmokat teremt.
S irigylem az öreget is, kit
Hullaház szépsége ölel meg.
Megboldogult, játszik, sír és nevet.
Csak magamat nem irigylem. S a szívem,
Mely hazug ritmusban hamisan lüktet.
Nem értelek. Soha nem értettelek.
Csak szerettelek. S e szó elmond mindent.
S lám, megint csak madarak szállanak angyalként tova,
Végtelen kincs az egyhangúság.
Egyek voltunk, egyek lettünk ketten,
Az elzárt-nyitott Empátia-szigeten.
____Elveszítettelek.
Hozzászólások