1.
(1833. október 21.-1896. december 10.)
Alfred Nobel hírnevét nemcsak végrendeletének, hanem annak a hatalmas mérnöki, kutató tevékenységének is köszönhette, amely az egyszerű vállalkozót a világ leggazdagabb embereinek sorába emelte.
Alfred Nobel svéd mérnök és feltaláló négy tanú jelenlétében végrendeletet írt alá 1895. november 27-én a párizsi Svéd Klubban, 378 nappal halála előtt. A svéd sajtó 1897. január 2-án tette közzé a nem mindennapi végrendelet szövegét:
„Valamennyi hátramaradt vagyonomat a következőképpen kell felosztani: végrendeletem végrehajtói összes vagyonomat fektessék értékpapírokba, és hozzanak létre egy olyan alapot, amelynek kamatait minden évben azok között kell felosztani, akik a megelőző év folyamán az emberiség számára a legnagyobb hasznot hajtották. E kamatokat 5 egyenlő részre kell osztani, az egyes részeket a következők kapják:
– az első részt az kapja, aki a legfontosabb elméletet, vagy találmányt alkotta a fizika területén,
– második részt az, aki a kémia területén,
– harmadik részt az, aki a fiziológia, illetve orvostudományok területén,
– negyedik részt az, akinek nevéhez fűződik a legkiemelkedőbb idealista irányzatú irodalmi alkotás,
– ötödik részt az, aki a legnagyobb szerepet játszotta a népek megértése, a rabszolgaság felszámolása, a haderők létszámának csökkentése, a békekonferenciák létrehozása terén.
A fizikusok és kémikusok díjait a Svéd Tudományos Akadémia ítélje oda, a fiziológia, az orvostudományok díját a Stockholmi Károly Egyetem, az irodalmi díjat a Stockholmi Akadémia, a békéért harcolók díját pedig a Norvég Képviselőház soraiból választott öttagú bizottság.
Legalapvetőbb kívánságom, hogy a díjak odaítélésénél ne vegyék figyelembe a jelöltek nemzetiségét, a díjakat az arra legméltóbbak kapják, függetlenül attól, hogy skandináv nemzetiségűek, avagy sem…”
Nobel mintegy 70 millió svéd korona fölött rendelkezett, s ennek az összegnek a kamatait kapják meg 1901 óta minden évben a végrendelkező akaratának megfelelően. A Nobel-alap állandóan gyarapodik, így évről évre nő a kiosztásra kerülő Nobel-díj összege.
A Svéd Nemzeti Bank 1968-ban megalapította a hatodik Nobel-díjat, a közgazdaságit.
Nobel nem az egyetlen, aki végrendeletében a tudomány, az irodalom, a béke szolgálatába állította millióit. Ilyen volt Carnegie, vagy Rockefeller tudományokat támogató végrendelete, vagy Ernst Abbe német fizikus, optikus és nagytőkés végrendelete. Ami a Nobel-díjat ezektől megkülönbözteti: a végrendelet értelmében a felhasználható összeg hihetetlen nagysága, másrészt az a különös ellentmondás, ami a végrendelet békés célkitűzése és Nobel „harcias élete” között rejlik.
A Nobel család őse Peder Olofsson, svéd gazdálkodó volt, aki az ország déli részén, Nöbbelöv tartományban született. Amikor 1682-ben elkezdte tanulmányait az uppsalai egyetemen, felvette a Petrus Olavi Nobelius nevet. Házasságot kötött Wendela Rudbeckkel, az egyetem rektorának lányával. A családi legenda szerint Nobelius nemcsak a gazdálkodáshoz értett, hanem a művészetekhez is (jól muzsikált) és szenvedélyesen érdeklődött a tudományok iránt, s a késői utódok közül sokan örökölték a dinasztiaalapító tulajdonságait.
Alfred nagyapja, Immanuel Nobelius (1757-1839) katonaorvos volt, aki a családi nevét 1775-ben Nobelre változtatta. Idősebb fia, Alfred Nobel édesapja, Immanuel Nobel (1801-1872), kinek négy fiú gyermeke volt: Robert (1829-1896), Ludwig (1831-1886), Alfred (1833-1896), Emil-Oscar (1843-1864). A három legidősebb fiú Stockholmban született, a legfiatalabb Pétervárott. Alfred édesapja autodidakta zseni volt, tudása, műveltsége nagyon eltért a korabeli szokványoktól. Az írás nehezére esett, anyanyelvén kívül egyetlen idegen nyelvet sem tanult meg: minden tudását önképzéssel szerezte meg. Három évig matrózinasként szolgált, majd Stockholmban ipariskolát végzett, és 25 éves korában építész lett belőle, de nem ért el jelentős sikereket. 1833-ban csődbe jutott: próbálkozott a mérnöki pályán – de sikertelenül. Hogy tetemes adóssága miatt elkerülje a börtönbüntetést, Immanuel Nobel 1837-ben a cári kormánnyal történő megegyezés után átköltözött Pétervárra, ahova öt éven belül az egész családja követte.
Immanuel Nobel itt javítóműhelyt nyitott öntödével, majd a krimi háború kitörése után víz alatti aknák, vonatkerekek, gőzkalapácsok gyártására, hajók építésére kapott hadimegrendeléseket. Számos orosz kikötő védelmét ezekkel az aknákkal biztosították. Tanulmányt is írt: Átkelőhelyek és úszó kikötők tengeri védelmi rendszere címmel.
1853-ban magas kitüntetésben részesült a cári kormánytól. Azonban a háború után a megrendelések már akadozni kezdtek, s Immanuel Nobel csakhamar csődbe jutott. A Roberttel és Ludwiggal alapított „Nobel és fiai” cég, amely ezernél több munkást foglalkoztatott, tönkrement, ezért aztán Immanuel Nobel feleségével, Emil-Oscarral együtt 1859-ben visszatért Stockholmba, olyan szegényen, mint amilyen szegényen elhagyta hazáját 22 évvel azelőtt. Az idősebb fiúk nem tértek vissza Svédországba.
Immanuel Nobel még egyszer megpróbálkozott az iparral, mégpedig Alfred fia segítségével.
Alfred Nobel apja első tönkremenetelének évében (1833) született. Gyermekkorában nem részesült komoly képzésben: mindössze 1841 őszétől 1842 tavaszáig végzett tanulmányokat a stockholmi Jakab Líceumban. Pétervárott 16 éves koráig magántanárnál tanult, bátyjaival együtt. Alfred később sem végzett egyetemet, de műveltségben, alkotókészségben jócskán felülmúlta korosztályának tagjait. Jól ismerte a fizikát, kémiát, kiválóan beszélt anyanyelvén kívül oroszul, németül, angolul, franciául, olaszul. Jártas volt a műszaki tudományokban, irodalomban, történelemben, filozófiában, orvostudományokban.
2.
Alfred Nobel 1849-ben, apja anyagi támogatásával kétéves európai és amerikai körútra indult, ismereteinek bővítésére. Idejének legnagyobb részét Párizsban töltötte, ahol Pelonze, neves francia kémikus kísérletezett. 18 éves korában tért vissza Pétervárra, hogy külföldi tapasztalatai alapján folytassa az ipari robbanóanyag kidolgozását. Ilyen irányú kísérleteket látott a Pelonze laboratóriumában dolgozó Ascanio Sobrero olasz kémikustól, aki a világon elsőként, 1847-ben nitroglicerin-hatást ért el salétromsav és kénsav 1:2 arányú összetételével, de ez a robbanó anyag nem volt alkalmas ipari termelésre, mert a nitroglicerin ütésre, súrlódásra nagyon érzékeny volt. A nitroglicerin „megszelídítésébe” Alfred Nobel is belevágott.
Alfred 1862-ben – apjával és bátyjaival – hozzálátott nitroglicerint előállító üzem létesítéséhez Stockholmban és Hamburgban. A nitroglicerin alkalmazása egyre nőtt a bányákban, a vasutak építésénél, ezáltal gyártása is gyorsan fejlődött. A stockholmi üzemben 1864. szeptember 3-án bekövetkezett robbanáskor az áldozatok között ott volt Emil-Oscar is. Alfredot nagyon megrendítette öccse halála.
A hatóságok kikötötték, hogy Nobel ezután a Malaren tavon levő hajón végezhet nitroglicerin-kísérleteket, mégpedig egyedül, munkatársak nélkül. Nobel 1864 őszén – Smith milliomos támogatásával – megalapította a „Nitroglicerin AG”-t, s 1865-ben Stockholmtól nem messze felépítettek egy kisebb kísérleti üzemet. 1867. május 7-én Alfred Nobel Angliában megkapta az 1345. számú szabadalmat a dinamit előállítási módszerére. A dinamitot 1867. szeptember 13-án Svédországban, s nem sokkal ezután más országokban is szabadalmaztatták.
1867-ben Norbin és Olsson – mindkettő svéd – egy másik robbanóanyagot szabadalmaztatott. Nobel ezt megvette, s így tudta saját gyártmányát hosszú éveken át eladni.
Közben áttelepedett Németországba, ahol 23 dinamitot előállító üzemet hozott létre, és egyidejűleg más országokban is vezette a dinamitgyártó üzemek építését. Az új robbanóanyag gyártása gyorsan terjedt, s ennek köszönhetően szinte napról napra gazdagodott Alfred Nobel. A dinamit évi világtermelése 1874-re már 3120 tonnára nőtt.
1868-ban Alfred Nobelt a Svéd Tudományos Akadémia díjával tüntették ki, ez volt egyetlen tudományos elismerése, melyre egész életében igen büszke volt.
Alfred Nobel 1875-től Párizsban élt, s annak egyik külvárosában egy kémiai kutatólaboratóriumot rendezett be. Az első évben már elkészítette legjelentősebb találmányát, a „robbanózselatinos dinamitot”. Nobel további jelentős találmánya volt a füst nélküli lőpor, amit 1887-ben szabadalmaztatott.
Nobel bejelentésével egyidőben Duares és Abel – két fizikus – ugyancsak bejelentett szabadalmat a füst nélküli lőporra, melyre válaszként Nobel bírósági ügyet kezdeményezett, de a pert elvesztette.
Nobel 1890-től az olaszországi San Remóban lévő villájában töltötte napjait, ahol rendelkezésére állt egy első osztályú laboratórium, de azt tervezte, hogy életének utolsó éveire visszavonul Svédországba, ahol majd egy üzemi méretű laboratóriumot is berendez. Erre már nem került sor, mert meghalt San Remó-i villájában 1896. december 10-én, éjjel két órakor. A hamvait tartalmazó urnát Stockholmba szállították, ahol december 29-én helyezték örök nyugalomra.
Nobel élete vége felé 350 szabadalom fölött rendelkezett, melyeknek nagy többségét saját gyárai alkalmazták: 93 üzeme gyártott dinamitot, nitroglicerint, füst nélküli lőport, robbanózselatint, s egyéb robbanóanyagokat. Tőkéjét több mint húsz országban lévő vállalataiba fektette be, s iparának össztermelése 1896-ban 66 500 tonna volt, 100 millió svéd korona haszonnal. Vagyonának legnagyobb részét franciaországi, németországi, svédországi, oroszországi vállalataiból nyerte.
Nobel üzleteivel párhuzamosan mással is foglalkozott, így elektronikával, gépgyártással, kémiával, optikával, fizikával, orvostudománnyal; tervezett automatikus fékeket és biztonságos gőzkazánokat; bőr- és kaucsukhelyettesítőket próbált előállítani, próbálkozott a mesterséges selyemmel és a nitrocellulózzal, és még sok minden mással.
Különös ember volt, sőt különc. Már életében a leggazdagabb európai csavargónak nevezték, aki valamennyi gyárának könyvelését maga vezette, ami állandó utazásokra késztette. Ő volt egyszemélyben a vezérigazgató, főkönyvelő, főmérnök és technológus, irodai alkalmazott és titkár. Valamennyi üzemében rendelkezésére állt egy külön laboratórium, így ha váratlanul megérkezett, bármikor tudott kedvére kísérletezni. Nobel nőtlen volt, kortársai mogorva természetűnek írták le. Hidegen hagyták a kitüntetések, a társadalmi illemszabályok, a szokások, kizárólag saját munkája érdekelte annyira, hogy gyakran még az étkezésről is elfeledkezett, annak ellenére, hogy egész életében gyenge lábon állt az egészsége.
Mérsékelt szociáldemokratának tartotta magát – de rettegve beszélt a munkások mozgalmairól. Megvetette a fecsegő firkászokat, igyekezett távolmaradni a politikától. Politikai meggyőződésében sohasem volt radikális, mégkevésbé békeharcos, ahogy azt végrendeletéből gondolná az ember. Berta von Suttner osztrák írónő békekonferenciáról szóló felhívására Nobel azt válaszolta: „Dinamitgyáraim hamarabb véget vetnek a háborúknak, mint az önök kongresszusai.” De ennek ellenére mégis vagyonának egy részét a békekongresszusok szervezőire hagyta, és Berta von Suttner is Nobel-békedíjas lett.
*
Kertész Imre 2002. december 10-én vette át Stockholmban az irodalmi Nobel-díjat Sorstalanság című önéletrajzi regényéért. Az első magyar irodalmi Nobel-díjas 1929-ben született.
(Megjelent: 2003. március-áprilisban, 2 részben)
Hozzászólások