Czupy György | Az Ázsia-kutató nagy vándor: Stein Aurél

Népszerű tudomány

Az Ázsia-kutató nagy vándor: Stein Aurél

(1862. november 26. – 1943. október 26.)

Stein Aurél

Stein Aurél Budapesten született. Életének 81 évéből 60 évet kutatással töltött: végigjárta Belső-Ázsia akkor ismeretlen vidékeit. Megfordult Indiában, Kasmírban, Kínában, kutatott Iránban, Irakban is. Fölfedező útjai során mintegy 80 ezer kilométert tett meg gyalogosan, lovon, teveháton, jakon vagy más módon. Utazásai révén földrajzi, földtani, régészeti, néprajzi, történelmi, nyelvészeti adatokkal, megfigyelésekkel gazdagította az egyetemes tudományt.

Tízéves korától bátyja Drezdában taníttatta, de Magyarországon érettségizett. Majd tanulmányait Bécsben, Lipcsében folytatta, elsajátítva az angol, német, francia, török, görög, szanszkrit, latin nyelveket. Az indiai, a perzsa nyelvek iránti érdeklődése a tübingeni egyetemre irányította, ahol Rudolf von Roth professzornak lett a tanítványa. Itt szerezte meg a bölcsészettudományi doktori oklevelet. Ezután Oxfordban végzett irodalmi, régészeti kutatásokat, mint a magyar állam ösztöndíjasa. Hazatérése után megtanulta az alapokat a későbbi térképészeti munkájához. Az 1886. évi bécsi nemzetközi kongresszuson tartott előadására az egész világ tudományos közvéleménye felfigyelt. India földjén folytatta tanulmányait 25 éves korában. Szabad idejében Kasmír hegységeit tanulmányozta. Tíz év múlva itthon, az akadémiai székfoglalójában a fehér hunok és a rokon törzsek szerepéről számolt be. Ezután az Indus folyótól nyugatra lévő vidéken Nagy Sándor hadjáratának emlékeit gyűjtötte.

1899-ben a kalkuttai egyetem rektorává választották, de azt kívánták, hogy formálisan angol állampolgárnak nyilváníttassa magát. Ezt ugyan vállalta, de Kalkuttában nem sokat időzött: tovább folytatta önállóan tudományos munkáját, kutatását Belső-Ázsiában, ahol egy francia kutató nyírfakéregre írt régi kézirattöredéket talált, ami buddhista vonatkozású, indiai nyelven írt írásemlék, s Khotan vidékéről került India területére. Stein felismerte az írásemlék tudományos értékét, és a Takla Makán sivatagban kezdte meg ásatásait az indiai kormány szerény anyagi támogatásával. Bejárt területeit térképen rögzítette. Sivatagi ásatásaikor támaszkodott a szájhagyományokra, emellett alaposan kikérdezte a környék lakosságát, és segítségükkel több romváros ősi épületeit kutatta át: több száz ezeréves írásos fatáblát, házieszközt, szobrot, pecsétnyomatot, festményt talált. Így feltárult előtte a Tarim medence régészeti, földrajzi, történelmi térképe. A talált leleteket Londonba, a British Múzeumba szállította, ahol hozzákezdett feldolgozásukhoz, rendszerezésükhöz.

Második belső-ázsiai expedíciójára 1906 áprilisában indult el. Eleinte a Kun-lun hegység gleccserviszonyait kutatta és térképezte föl, majd a Khotán környékén addig ismeretlen romhelyek régészeti feltárásához fogott. Onnan keletre tartva a Lop-nor és a Tarim-medence sós, mocsaras területein végzett kutatásokat. Ásatásai közben gazdag leletekre talált. (Kínai határfal őrtornyainak és katonai szállásainak romjai között II. századból származó kínai emléktárgyakra bukkant.)

Az “Ezer Buddha” barlang szentélyeiből kéziratok, festmények, szobrok, selymek kincstára került elő. Megtalálta az egyik barlangtemplom falába falazott mintegy háromezer nagy tekercset, s hatezer kisebbet, valamint az V.-X. századból származó leleteket, közöttük alig ismert vagy kihalt nyelvek emlékeivel.

Csaknem 50 teverakománnyal érkezett Kasgarba, onnan igyekezett Indiába jutni. Útközben egy gleccseren áthaladva jobb lábának ujjai lefagytak, és le kellett azokat operáltatni, amit egy misszionárius végzett el Lehben. Stein felgyógyulása után tovább folytatta kutatómunkáját. Második kutatóútjának 30 hónapja alatt gyalog és különféle teherhordó állatokon 16 ezer kilométer utat tett meg. Utazása alatt írta “Romvárosok Ázsia sivatagjaiban” című munkáját, melyben kutatásait ismertette. Hazaérkezése után az addigi tudományos eredményeit öt kötetben foglalta össze “Serindia” címen.

Harmadik belső-ázsiai fölfedező útja 1913-tól 1916-ig tartott, s nem járt karavánutakon elérte a Khotáni oázist, ahol gazdag leletekre talált. 18 ezer kilométeres kutatóútja befejeztével 180 láda rakománnyal tért haza és eredményeit 4 kötetben tette közzé. Tovább folytatta felfedező útját, s Szamarkandon keresztül jutott el Perzsiába.

Hazatérését követően alig 10 év múlva újra útnak indult, és felderítette Nagy Sándor hódító hadjáratának útvonalát. Az erről szerzett tudományos eredményeit “Nagy Sándor nyomában” című könyvében megírta, amit számos nyelvre lefordítottak, csakúgy, mint az előző műveit.

68 éves korában (1930-ban) eljutott Belső-Mongóliáig, de az éles politikai helyzet miatt nem tudott érdembeli munkát végezni. Ezért aztán Közép-Keletre, Irakba, Iránba ment, hogy felderítse a történelem előtti korok életének kulturális hagyományait. Erről az útjáról hazatérve ismét expedícióra vállalkozott: néhány nappal halála előtt az egyik hegyi táborában dolgozott az addig ismeretlen területek feltárásában, amikor Kalulban utolérte a halál.

Stein Aurél világsikerei ellenére sohasem feledkezett meg szülőhazájáról: gyakori hazalátogatásai mellett állandóan levelezett a Magyar Tudományos Akadémiával. Még életében eleget tett végrendeletének: könyvtárából 1154 kötetet 1924-ben átadott az Akadémia könyvtárának. A második részlet halála után, 1957-ben érkezett meg 51 ládában. Az Akadémiának adta át iskolai bizonyítványait, műveinek fogalmazványait, családi magánlevelezéseit.

Csak büszkeséggel lehet tekinteni hazánk e kiváló fiának kutató és felfedező munkáira.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Az Ázsia-kutató nagy vándor: Stein Aurél”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés