Törteli Zsuzsa | Elkezdték a Zsolnay-szobor fölújítását (végre)

Napi aktuál

Elkezdték a Zsolnay-szobor fölújítását (végre)

Amikor a magyar és a pécsi közélet nagy alakja, a külföldön is ünnepelt Zsolnay Vilmos 1900. március 23-án szeretett városában örökre lehunyta a szemét, már aznap (!) a Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara (amelyet az ő kezdeményezése hozott létre hajdanán) megindította szobrára a gyűjtést Littke Lőrinc javaslatára. Mivel a fővárosban is nagy visszhangja támadt az ügynek Pécs mellett, a szervezőmunka megindulhatott, a szoborbizottság létrejöhetett. Azt azonban feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a szobor 1907-re csak úgy jöhetett létre, hogy fia, az akkor már szintén nagyhatalmú és jelentős közéleti férfiú, Zsolnay Miklós jelentős összeggel segítette a megvalósítását. Ő állott az élére annak a kezdeményezésnek is, amelynek során száz éve, 1907 nyarán a Pécsi Országos Kiállítás mutatta be a térség gazdasági értékeit a hazai és a külföldi látogatóknak.

A szobor avatására a kiállítás végén, október 13-án került sor. A Rákóczi és a Szabadság út sarkán lévő szobor főalakját az akkor föltűnt Horvay János alkotta, a szimbolikus mellékalakok (a Fazekasság, a Vegyészet, a Festészet, a Szobrászat, az Építészet) Apáti Abt Sándor munkáját dicsérik, a talapzat Schulek Frigyes munkája. A szobrok anyaga bronz, a talapzaté plutonit, az aljzat pedig süttő-haraszti mészkőből készült. A központi helyen lévő szobor hosszú ideje bedeszkázva várta a fölújítást, amely végre a közelmúltban megindult. A műemléki hatóság felügyelete mellett a munkálatokat a PVV Zrt. végzi, értő restaurátorokat, szakembereket bízván meg a munkálatok elvégzésével. A városi önkormányzat és a kamara biztosította az összeget, reméljük, a százéves évfordulóra régi fényében áll ez a büszke és szép alkotás!

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Elkezdték a Zsolnay-szobor fölújítását (végre)”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés