Meteora
Rám zuhant az ébren töltött éjszaka fáradtsága, amikor a Keletiben leszálltam a frankfurtiról és a Déliben a pécsi gyorsban lerogytam.
A kupé tele fiatallal. Fel a napszemüveget.
Mifélék? Egyetemista, munkás? Az öltözékükből aligha lehet kitalálni itt Magyarországon is. Szépek. Komolyak. Divatosan csinosak. Egy lány, a többi fiú.
Alig indul a vonat, a lány – a barna és karcsú bokájú – kimegy, és egy nyitott könyvet hagy az ülésen. Ahogy innen látom, szöveg, kottasorok, jelek. Valami szakkönyv lehet. Egy útitárs is a könyvre pillant. Az én tekintetem újra az ablakon. Végre ismerős otthoni tájak rohannak mellettem. A zsongó csendből fiúhang:
– Te, mi az a „rida”?
– „Rida”? Azt nem tudom, de „rida-rida” aaaz… az hm… az olyasféle, mint „ingyom-bingyom”…
A kacagás majd szétfeszíti a vasfalakat. Én is alig bírom fegyelmezni az arcvonásaimat. Aztán már nem is fegyelmezem, velük nevetek.
Gondolatban megérintem a Mester kezét, mint valamikor nyolcévesen a dombóvári Szent Orsolya rendi zárdában, hófehér díszmagyarban és egészen titokban.
Rohan, rohan a vonatom… „Hová mégy te kis nyulacska?” Törlöm a könnyem… mintha a nevetéstől…
_______________________
A Meteora szobrot több mint 11 éve adományozta a dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskolának Judit Hagner szobrászművész. A dombóvári születésű, Németországban élő szobrász a múlt század negyvenes éveiben az akkor még Orsolya Iskola Nővéreknek nevezett Tanítóképző gyakorló iskolájában végezte az elemi első három osztályát, Bánki Juditként. A Meteora nevű bronz szobor egykori osztályfőnökét, mater Anunciát ábrázolja.
Hozzászólások