Hagner Judit | "Csak az hal meg, akit elfelejtenek…"

Kultúra, művészet

“Csak az hal meg, akit elfelejtenek…”

Emlékfoszlányok egy nem kerek évfordulón

Judit Hagner szobra

…amikor lázas keresgélés után megtaláltuk az éppen lábadon lévő zoknidban a lakáskulcsot és utána a fergeteges nevetéstől a konyhapadlóra zöttyentünk, nem gondolhatta senki, hogy egy kilencvenéves és egy ötvenegy éves “összeesküvő” potyogtatja a könnyeit

odalent…

…amikor a kerted végében a padocskádon ülve, egy késsel és egy kanállal műanyag dobozból fagylaltot csipegettünk, és körüldongtak darazsak, méhek, nem gondolhatta senki, hogy mi ketten a halálfélelem ellen esküdtünk össze…

…aztán, amikor lehuppantottam a degeszre tömött, nehéz bevásárlószatyrokat a hokedlira és lihegve azt mondtam: – Megjöttek a fecskék! – akkor Te azt a bohó kérdést tetted fel, hogy milyen fecskék, füsti, parti vagy villásfarkúak? – Nem tudom

– mondtam a boldogságtól sugározva, mert nem láttam, csak hallottam őket…

…és tényleg, magam tettem a felfedezést, amiről Te oly sokszor beszéltél: “Egy fecskehang, egy fejét ringató tulipán, egy pihe felhőcske elővarázsolhatja a FÉNYT”
…és t

ényleg, OTT BENT kisütött a nap… köszönöm.

…látlak, azon a péntekestén – akkor még nem tudtam, hogy utoljára – amint visszaintesz mosolyogva búcsúzóul (arcod körül örökké zilált, libegő, hófehér glóriáddal) “- Holnapig!”

…megtudtam másnap reggel, hogy az összeesküvés sikeres volt… félelem nélkül, álmodban mentél el. A takaró se gyűrődött meg a kezed alatt.

Azóta minden fehérbodros felhő szélén ülve, koszos kerti cipőbe bujtatott cinegelábadat lóbálva l

átlak Téged, amint lemosolyogsz rám… Halló Netti néni!

Amíg én élek, nem haltál meg.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: ““Csak az hal meg, akit elfelejtenek…””



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés