− Kéri Katalin Nevelésügy a középkori iszlámban című könyvéről –
Ha őszinték akarunk lenni: nem valószínű, hogy az „iskolakultúra”(sic!)-sorozat Harry Potterrel vetekedik a bestseller-listákon. No de, ha ennek a sorozatnak az egyik kötete a középkori iszlám iskolakultúráról szól…? Nos, akkor sem. A közönség legnagyobb része kb. annyit tud a középkori iszlámról, mint általában a neveléstörténetről. Ha nem hiszi azt, hogy Apáczai Csere J. nő volt, vagy Comenius római császár, és meg tudja különböztetni a müezzint a minarettől, akár már szakértőnek is számíthat. Kár.
Több szempontból is kár. Egyrészt, ha komolyan vesszük a XXI. századot és annak egyik kulcsfogalmát, a globalitást (szándékosan nem globalizációt vagy -izmust írtam, nem akartam a rosszbácsis összeesküvéses „huszárlovaknak” megfújni a harci kürtöt), ha úgy véljük – én például úgy vélem −, hogy az nem ellentéte, hanem párja a lokalitásnak, hogy – egyik – eredménye lehet a világ értékeinek világértékké tétele, nota bene, hogy a globalitás az (is lehet), amit a neve jelent: glóbuszban gondolkodást; akkor egyszerűen nem tehetjük meg, hogy teszünk az egész világra, kinek fontos, kit érdekel!
Jó-jó, de miért éppen a középkori iszlám nevelésügy? Hát – többek között – mert az iszlám igazi világjelenség, s minket is érint (Pécsett például van működő mecset). Földünk második legnagyobb vallása, majd’ másfél milliárd hívével. Hatása felbecsülhetetlen mind a régi európai, mind a mai nyugati (keleti, északi, déli) kultúrára, a magyarra meg „pláne” (lásd: török hódoltság).
Ha manapság szóba kerül – nálunk – az iszlám kultúra, azt nem lehet egy fallacis legyintéssel elintézni (szegény, elnyomott nők meg a kéjenc olajsejkek meg pár kuszkuszevő terrorista), mert „reklamálna” Seherezádé, Omar Khajjam, a matematikusokról meg a Cordóba-mániásokról nem is beszélve.
Minden kultúrához egyféle kulcsunk van: a megismerés. (A kutatások szerint nemcsak kulcs, balzsam is a gyűlölet és az előítéletek nyavalyáira.) Kéri Katalin könyve kulcs a kulcshoz: kitűnő kalauz a megismeréshez. Minden sorából árad a szakértelem. (Igen, persze, ennek természetesnek kellene lennie, de hát hány olyan „szakkönyvet” olvashatunk, amelyből süt a dilettantizmus… Ezt a könyvet kézbe venni pirosbetűs ünnep az álszakértő-dömpingben.) Szerzője rengeteget tud a tárgyról, s kitűnő tanár: azt is tudja, hogyan adja át, amit tud. (Sok a „tud”, jelezvén: tudós tanárról van itt szó.) A kötet alapos ismertetést, rengeteg (pontos!) információt ad anélkül, hogy akár egy pillanatra is elveszettnek érezhetnénk magunkat az adatok vagy az ismeretlen fogalmak sivatagjában. A nyájas olvasó előképzettség nélkül is mindent ért, mindent megért (magamról tudom).
A könyv általános ismertetéssel kezdődik az iszlám történelméről, majd az „iszlám kultúráról” és – így közelítve tárgyához – a középkori iszlám gyermekképről és –nevelésről. Ha csak ez a rész lenne a könyv, s a többi csak üres lap, már akkor is sokszorosan megérné az árát! (Egyébként nem drága.) Szerintem ez a legjobb ma hozzáférhető velős összefoglalás (magyar nyelven) ebben a tárgyban. Torzítás- és elfogultságmentes, olvasmányos írás, amely első sorától az utolsóig tanít és lebilincsel. (Fontos. Érdekes.) Támaszkodik a klasszikusokra (Vámbéry Ármin és Goldziher Ignác), de persze – helyzeti előny – meg is haladja őket. Kis személyes kitérőként hadd áruljam el: nekem ez a kedvenc részem.
Ezt követi az iskolarendszer alapos bemutatása („óvodától egyetemig”). Megismerhetjük az iskolák típusait, tananyagát és – ennek személy szerint megintcsak nagyon örülök – mindennapjait. Ismét egy páratlanul gazdag ismeretanyagra támaszkodó, páratlanul alapos, mégis olvasmányos rész, a könyv legnagyobb terjedelmű és igényű fejezete. (Mondhatnánk, ez az érdemi rész, ez szól a címről, de szerintem ebben a kötetben minden rész „érdemi”.) Olvashatunk a tanárok és a diákok viszonyáról, társadalmi helyzetéről, a tanári öltözködésről, a pedagógus-szakma anyagi és erkölcsi megbecsüléséről (nem pártprogram, könyv!), az iskoláról és az azt körülvevő színes és érdekes (tényleg az!) világról. A kötet végén betekintést nyerünk a muszlim nevelésfilozófiába, s a záró fejezet az iszlám kultúrának az európai gondolkodásra gyakorolt hatásával foglalkozik. Vázlatosan, de nagyon jól. Hab a tortán a bőséges kép- és jegyzetanyag meg a precíz névmutató.
„Ha az élet élet, az iskola az iskola” – mondta Sándor György szerint Gyimiszáriovics Gyenyikin. Hál’ istennek Kéri Katalin könyvéből nemcsak az iskoláról, de az életről is tanulunk. Sokat tudunk meg, s közben remekül szórakozunk. A Nevelésügy a középkori iszlámban nagyon jó könyv. Fontos. Érdekes.
Hozzászólások