1.
Néhány szép napot tölthettem a csodálatos Ausztráliában, közben néhány felvillanás erejéig betekintést nyerhettem az ott élő populáció életébe.
Mint ez ismeretes, Ausztráliát első ízben a portugál hajósok láthatták, még a XVI. század első felében, valószínűleg ők nevezték el „Terra Australis”-nak, vagyis „Déli földrész”-nek. az 1600-as évek elején holland hajósok aranykeresés közben elérték Cap York félszigetet és a nyugati part néhány pontját, de úgy vélték, hogy a terület Holland-India, vagyis Indonézia része, és így azt Új-Hollandiának nevezték (ide kívánkozik egy megjegyzés, ugyanis az egyik legismertebb ausztráliai madárfaj – a nimfapapagáj – tudományos neve: Nymphicus hollandicus).
1642-ben a Holland Kelet-India Társaság megbízásából Abel Tasman felfedezte a később róla elnevezett szigetet, majd feltérképezte a keleti partvonal egy részét, de nem vette észre, hogy Tasmania és a kontinens elkülönülnek egymástól.
1688 és 1698 között az angol kalóz, William Dampier a nyugati part egy részét térképezte fel, de értékes feljegyzéseit sajnos „elfelejtették”. Végül 1768-ban kapott megbízást James Cook Tahiti felfedezésére, és ő kezdte el ismét keresni a „Déli földrészt”, eközben körülhajózta Új-Zéland két szigetét, majd kikötött 1770. április 19-én a mai Új-Dél-Wales partján, azt elnevezte a jelenleg ismert nevén, a területet III. György király és az angol korona részére birtokba vette, majd híres hajójának, az Endeavour-nak kijavítása után észak felé indult, feltérképezte a keleti partot, feltárta a Nagy Korallzátonyt, jó kapcsolatokat épített ki a bennszülöttekkel, egyike volt a legértelmesebb és leghumánusabb felfedezőknek. 1779-ben, másik felfedező útja során a mai Hawaii szigeti bennszülöttek ölték meg, félreértve szándékát.
Visszatérve cikkem eredeti témájára, a most már több mint 200 éve betelepült, túlnyomórészt európai lakosság Ausztrália őslakosságát manapság a nem éppen hízelgő „aborigines” néven nevezi, és megtűrt státusba helyezi, valahogy oly módon, ahogy nekünk szokásunk „az etnikummal”, bár itt egész más a kiindulópont, mivel Ausztráliában az őslakosok a megtűrtek, nálunk pedig a később érkezettek – de ez most nem képezheti értekezésünk tárgyát.
2.
Uluru - monolit Ausztrália szívében
Arról, hogy mióta élnek itt emberek, a feltárt sziklasírok tanúskodnak, ezek közül említésre méltók az alábbiak: Új-Dél-Wales területén a Mungo- és a Willandra tavak mellett kb. Kr. e. 20 000-ből származó, a Carpentaria öböltől nyugatra lévő, Arnhem-föld területén kb. Kr. e. 23 000-ből származó emberi és állati maradványokat, sőt sziklarajzokat találtak. Természetesen az őslakosság még régebbre teszi a területre érkezésük időpontját, véleményük szerint már legalább 40 000 éve itt élnek, a sziklarajzok pedig a mindennapi élettel, például a vadászással hozhatók kapcsolatba, mindezek alapján a rajzok keletkezési időpontjukat illetően az altamirai barlangrajzoknál idősebbek lehetnek – de ez még nem bizonyított.
Az biztos, hogy az első őslakosok észak felől érkeztek, majd később benépesítették az egész területet, a forró trópusi északi területtől kezdve a félsivatagi területen át, a mérsékelt égövi déli övezetig bezárólag. Ma a hatalmas területen szétszóródott és már részben asszimilált őslakosság az iszonyatosan elferdített angol nyelven kívül több, mint kétszázféle nyelven beszél, még több dialektusban, de ezek közül valójában csak kb. ötvenfélét használnak – szerencsére.
Az őslakosság életében a művészet központi szerepet játszik. Ennek megfelelően mindig szoros kapcsolatban állt a vallással, de szociális, gyakorlati vagy didaktikus aspektusok felmerültek. A bevándorló európaiak érkezését követően egyre inkább a tradicionális kulturális igények kielégítése lett a cél, és ez a folyamat, változó intenzitással, jelenleg is tart.
A vallásos élet középpontjában a „dreaming”, vagyis az „álom” áll. Az álom egy európai módon jellemzett fogalom, amivel az őslakosok a kozmosz spirituális, természetes és morális rendjét jelölik. Ez magában foglal egy korszakot, az univerzum teremtésétől egy bizonyos ideig, amely még az emberi emlékezet kialakulása előtti időszaknak felel meg, és ezt „álomidő”-nek nevezik. Egyik fogalom sem jelöl éppen álomállapotot, vagy valótlanságot, hanem sokkal inkább a valóság állapotát, túl a földi realitáson. Az álom a természetfeletti teremtő lények kis és nagy tetteiről szól, ezek a lények például a Szivárványkígyó, a Villámszellem, Wagilag-nővérek, úgymint Tingari és Wandzsila, akik emberi vagy egyéb alakban az amorf Földre jöttek, és ott mindent létrehoztak és megalkották a szociális és vallási viselkedésmód törvényeit. Ez utóbbiak tartalmazzák, hogy például miként kell viselkedniük az embereknek egymással és a környezettel, hogy az univerzum harmóniája megmaradjon.
Ausztráliát átszövi ezen álmok komplikált hálózata. Az álmok közül néhány csak bizonyos helyekhez és az ott élő emberekhez kötődik, mások összeköttetést adnak enormis (szörnyen nagy) távolságok között, és összekapcsolnak távoli népcsoportokat és szokásokat. De mindegyik álom áthatoló jellegű, tartalmazva az ősök energiáját, minden országrészben és minden élőlényre kiterjesztetten. Az álmok megfelelő ceremóniák és a művészetek révén aktiválódnak, hogy egyik generációt a másik után tápláljanak és fenntartsanak. Az egyénnek az őseivel való kapcsolata az álmokkal realizálódik, rituális dalok, táncok, megmunkált tárgyak, stb. által. Megmunkálásra alkalmas a természetben fellelhető kő, fa, csont, festék és toll egyaránt, csak meg kell őket keresni úgy, hogy ne ártsunk az élővilágnak és egymásnak…
(Megjelent: 2002. október-novemberben, 2 részben)
Hozzászólások