1.
Az építészet kezdetei az Ibériai-félszigeten
(kb. Kr.e. 1400 – Kr.e. 200)
Minden országnak olyan az építészete, amilyen a történelme. Mondhatjuk úgy is: az építészet kőbe vésett történelem.
Az Els Tudens naveta vagy tömegsír Menorcán a legrégibb, még létező építészeti műemlék Spanyolországban
Különösen igaz ez Spanyolországra, melynek a Pireneusoktól a Gibraltári-szorosig húzódó területét az elmúlt három és fél évezredben sokféle nép bejárta. Egykori nevét, Ibériát a keltáktól kapta (jelentése folyó, az Ebro máig őrzi eredetét), a görögök Hesperiának, azaz Nyugat Országának nevezték, a Hispánia elnevezést pedig a punoknak köszönheti (Spania a „nyulak földjét” jelenti). A rómaiak előtt a legkülönbözőbb preibériai és kelta népek éltek itt együtt. Őslakosok az ibérek voltak, akik Kr.e. a 16. században jelentek meg először a félszigeten. A kelták Kr.e. 1200 körül kezdtek északról beszivárogni a félszigetre. E 700 éven át tartó folyamat során nyelvük, kultúrájuk teljesen egybeolvadt az ibér őslakosságéval és létrejött a keltibér népesség.
A földrajzi elnevezésekben máig nyomon követhető a kelták európai vándorlásának nyoma. Elég csak arra gondolni, hogy Lengyelországban és Spanyolországban is létezik Galícia tartomány. Franciaországot régen Galliának nevezték, ahol ráadásul máig élnek bretonok, a kelta-gael nyelvet beszélők egy kis közössége.
Kelta, föníciai, görög és pun emlékek
Kelta ház
Spanyolország legrégibb építészeti emléke a Menorca szigetén található Els Tudens tömegsír, ami Kr.e. 1400 körül keletkezhetett. Ez az ún. naveta (kőkunyhó) téglalap alaprajzú, szénakazal alakú építmény, belül kamrákkal. A bronzkori építményben több mint száz emberi csontvázra bukkantak.
A félsziget korai népességéből a kelták életét mutatja be ez a Spanyolország északnyugati részén lévő castrum. A kör alakban elrendezett kunyhók élesen elütnek a délen található ibér települések téglalap alakú és sokkal rendezettebb formájától.
Spanyolország egyes helyein máig láthatóak kelta épületmaradványok. Galícia tartományban, Spanyolország legnyugatibb pontján található a Santa Tecla csúcs, egy feltárt és restaurált kelta faluval. Jól megfigyelhető a sűrűn egymás mellé épített kör alaprajzú házak rajzolata, amely igen fontos jellegzetessége a kelta építkezésnek.
Az Ibériai-félszigeten a föníciaiak voltak az első városalapítók. Kr.e. 1100 körül teremtették meg a mai Cádiz (Gádes) és Málaga (Málaka) alapjait. Kolonizációs tevékenységük egy keskeny sávra korlátozódott a félsziget déli részén és elérték még Ibiza szigetét is. A görögök Kr.e. 700 körül építették meg északkeleten Emporiont (mai Ampurias), majd rövidesen megérkeztek a punok, akik Barcelona és Cartagena (egykor Carthago Nova) alapítói lettek. Hamilkar Barkas Barcelonát, Hasdrubal pedig Carthago Novát alapította meg Kr.e. 228-ban.
A föníciaiak, görögök és punok építészetéből kevés emlék maradt fenn, mert mindenütt római városok települtek rájuk.
Jelentősebb, a rómaiak előtti törzsek
2.
A római kor építőművészete Hispániában (kb. Kr.e. 200 – kb. Kr.u. 400)
A II. pun háború megnyerésével Hispánia Róma fennhatósága alá került. Kr.e. 197-re északkeleten létrehozták Hispánia Citerior, délnyugaton pedig Hispánia Ulterior tartományokat.
Mérida: római híd, vízvezeték
Augustus császár uralkodásának kezdetén (Kr.e. 27) már három római tartomány található az Ibériai-félszigeten: Tarraconensis, Lusitania és a leggazdagabb Betika. Ekkortájt kezdődött meg Hispánia romanizálása, azaz bekapcsolása a Római Birodalom kulturális vérkeringésébe.
A romanizálás tulajdonképpen a római életmód meghonosítása a meghódított területeken. Hispániában ez évtizedekig eltartott, de hosszútávon a lakosság életkörülményeinek javítását szolgálta.
Bővítették az úthálózatot, hidakat építettek, miáltal fejlődött a kereskedelem. A vízvezetékek megépítésével kiterjesztették a vízhálózatot. Ez egyben városfejlesztés is volt, hiszen a víz megjelenésével a városokban meghonosították a római életstílust. Mindennapossá vált a fürdőzés és 
a szennyvíz elvezetését is megoldották.
A romanizáció egyben kultúraközvetítés is; római mintára felépültek a cirkuszok, az amfiteátrumok, ahol
Segovia: római vízvezeték rajza és mai állapota
az aktuális színdarabokat játszották.
A templomok és a szentélyek építésével a rómaiak a vallásukat is igyekeztek elterjeszteni az őslakosság között, bár a kereszténység már az első században eljutott Hispániába és a római birodalom bukásáig a lakosság jelentős része felvette az új vallást.
Legfontosabb emlékek, a római világ építészeti öröksége
A római építészet magas színvonaláról mi sem árulkodik jobban, mint hogy a csaknem 2000 éve épült építmények közül számos kisebb-nagyobb renoválások után ma is megtekinthető.
Sagunt: római színház
A legfontosabb római hidak az alcántarai, a salamancai, a córdobai és a méridai. Ezek a hidak kőszerkezetűek, legtöbbször gránitból készültek. Széles kőpillérekre félköríves dongákat építettek. A Tajo folyó fölött átívelő alcántarai híd az egyik legnagyobb római kori híd. (Alcántara arabul hidat jelent.) 194 méter hosszú, 70 méterrel emelkedik a folyó medre fölé. A középső, 9 méter vastag pilléren egy diadalív
Mérida: római színház
áll Traianus császár tiszteletére. A császár rendelte el a híd építését, mely Kr.u. 106-ra készült el. A salamancai Puente Romano a Tormes folyó felett ível át. A város felőli 15 íve még eredeti római, a többi restaurált. Csak gyalogosok kelhetnek át rajta. A córdobai El Puente a Guadalquivir folyót hidalja át. Csupán 16 ív pillérének alapjai eredetiek, az íveket a mozlimok átépítették.
A vízvezetékek a római mérnöki tudomány csúcsteljesítményei közé tartoznak. Ezek az ún. „aquaeductusok” kőből épültek, de találunk tégla-kő vegyes szerkezetűeket is az építmények között, melyek hegyeken-völgyeken átívelve, akár több száz kilométeres távolságokra képesek voltak vizet szállítani.
A legnagyobb vízvezeték Segovíában található, mely kötőanyag nélküli faragott gránitból készült. A méridai vízvezetékek (Los Milagros) 37 pillére még ma is áll. A Tarragona külterületén álló Ponte del Diablo (Ördög hídja) 217 méter hosszan megmaradt, és mint a fent említett emlékekkel együtt, ez is a világörökség részét képezi.
Mérida: Diana templom
A római amfiteátrumok Méridában, Tarragonában, Italicában, Saguntban és Málagában láthatóak. Ezek közül a méridai emelkedik ki klasszikus szépségével.
Cirkuszt Tarragonában és Méridában találunk, romvárost Itálicában, nekropoliszt pedig Carmonában és Sádabában.
Mindezeken felül a legfontosabb római örökség a nyelv, a latin kultúra, hiszen számos nép élt itt együtt, számos nép hódoltatta az Ibériai-félsziget mindenkori lakosságát, de a latin nyelv lett a közös, mely aztán az újlatin spanyolban, portugálban éledt újjá.
Kr.u. 400-tól az egyre szaporodó északi germán betörések megnehezítették a provinciák és Róma mindennapjait, majd közvetve a birodalom bukásához vezettek.
3.
A vizigótok építőművészete Hispániában (Kr. u. VI-VIII. sz.)
A Santa Maria del Narancó eredetileg a római villák mintájára épült nyaraló volt. Később I. Ramiro alakíttatta templommá. Eredeti jellegét csak az 1930-as restauráláskor kapta vissza.
A 400-as évek elejétől kezdve különböző északi germán törzsek betörései gyengítették a Nyugatrómai Birodalmat, mely 476-ban végleg elbukott.
Vizigótok Hispánia területére 415-ben léptek először, szinte egyidejűleg a vandálokkal és az alánokkal. A vizigótok eleinte még Róma kincseit és kereskedelmét védték a vandálok és az alánok pusztításaitól, végül győzelmeikkel ők váltak a legerősebbekké. Az ún „barbár” népek közül csak a vizigótok és szvévek tudták tartósan megvetni a lábukat az Ibériai-félszigeten.
A San Juan de Baños bazilika távlati képe és alaprajza (Bardon Alfréd rajza)
A szvévek a mai Galícia területén hoztak létre pár évtizedig fennálló királyságot, míg a vizigótok le nem győzték őket. A frankokkal folytatott küzdelemben viszont a vizigótok maradtak alul, így Toulouse elvesztése után Toledót tették meg a kétszáz éven át fennálló vizigót királyság fővárosának.
A vizigótok a leginkább romanizált germán nép; ez azt jelenti, hogy a római kultúrával ők kerültek a legszorosabb kapcsolatba és a római hagyományokat ők vitték tovább. A VII. századra összeolvadtak a Hispániában élő törzsekkel és megteremtették azt az egész Ibériai-félszigetre kiterjedő politikai egységet, amire aztán 900 éven keresztül nem lesz
Germán királyságok – Kr. u. VI. század
példa. Igaz, a hatodik században Justinianus bizánci császár időlegesen behatolt az ország délkeleti részébe, de 612-ben legyőzték őket és újból egységes lett az Ibériai-félszigeten a vizigót királyság.
589-ben a III. a toledói zsinaton győzött az őslakosok római katolikus hite a gótok ariánus kereszténysége fölött.
Legfontosabb emlékek, a vizigótok építészeti öröksége
A Santa Maria del Narancó alaprajza, alatta a nyugati gót királyi csarnok, 848-ban szentelték templommá, maga a király, I. Ramiro szenteltette a Szűznek (Wilfried Koch rajza)
A hispán-vizigót építészetben meghatározó alapanyag a kő. Ismerték a dongaboltozatot és már a mozlim betörés előtt fél évszázaddal meghatározó elem volt a patkóív. Templomaik kis méretűek, falazatuk és alaprajzi elrendezésük egyszerű. A díszítésben bizánci (szőlőkacs, galamb stb.) és germán (rozetta, kötélfríz, kör stb.) motívumokat használtak.
Az első időszakban az ókeresztény építészet hagyományait folytatták, melyben bizánci és afrikai elemek is megjelentek.
A palenciai San Juan de Baños az egyetlen olyan vizigót templom, amelynek keletkezését írás rögzíti. A templomot 661. január 3-án avatta fel Rekkesvind király Keresztelő Szent János tiszteletére. Az épület belsejében megfigyelhető a vizigótokra jellemző, az iszlám építészetében megszokottnál kissé laposabb ívű patkóív használata.
711-ben a berber-arab hódítás elsöpörte a meggyengült vizigót államot. A keresztény hitét megtartani vágyó vizigót közösség északra szorult és a Kantábriai-tenger mellett fekvő Oviedo lett az új fővárosuk, ahol a nemesség megvetette a későbbi asztúriai királyság alapjait. Itt fejlődött ki a korai nyugati gót formákból a VIII. század végétől az ún. preromán stílus. Néhány palotaépület, illetve királyi csarnok őrizte meg ezeket az egyedi formákat például Narancóban és Lillóban.
A vizigótok épületei nagy részben elpusztultak. Egy részük alapanyagát az arabok felhasználták, másokra ráépítkeztek. A fennmaradó emlékek a mai Észak-Portugáliában, Spanyolország északi tartományaiban és az egykori fővárosban, Toledóban láthatóak.
4.
Az iszlám építészete az Ibériai-félszigeten 1. (711-1492)
Balra: patkó és körívek, jobbra: lóhereív, ami legyezőívre vált, felettük nyomott patkóív – Córdoba, mecset
A mai Spanyolország és főként legdélibb tartománya, Andalúzia arculatára a legnagyobb hatást a csaknem 800 éves mozlim jelenlét tette. Ebben a régióban mindmáig meghatározó az iszlám építészetének öröksége, de országszerte számos mecsetet, minaretet, fellegvárat, arab fürdőt, vagy arab erődítményt találunk. A mozlimok építőanyagként általában téglát, a belső díszítéshez pedig stukkót (yeso) és mázas csempét (azulejo) használtak.
A mozlim vallású arab és berber törzsek 711-ben léptek Észak-Afrika területéről a mai Gibraltári-szoroson át Hispánia területére. A meggyengült és a hódítókkal megalkuvó vizigót királyságot legyőzték, a félszigetet pedig néhány év leforgása alatt szinte teljesen birtokukba vették. A meghódított területet al-Ándalusznak nevezték el. A következő évszázadokban a mozlim Hispánia területe lépésről lépésre fogyatkozott, ahogy a keresztény reconquista (visszahódítás) északról dél felé haladt.
Al-Ándalusz fővárosa Córdoba lett. A Córdobai Emirátus (756-929), majd a Córdobai Kalifátus (929-1031) központja az ezredfordulóra Európa egyik legnagyobb lélekszámú városává nőtt, melynek infrastruktúrája, kultúrája, tudománya és építészete Rómával és Bizánccal vetekedett.
A córdobai nagymecset alaprajza és belső rajza
Az Omajjáda-dinasztia építészeti öröksége
A nagymecset egyik kapuja
Az uralkodó Omajjáda-dinasztia (756-1031) nevéhez fűződik többek között a córdobai Nagymecset (La Mezquita) és a fővárostól 8 km-re fekvő Medina Azara kalifátusi palotájának felépítése. Mindkét épületben megfigyelhetők az iszlám építészetére jellemző patkóívek és a belső falakon a rendkívül gazdag ornamentika használata. Az iszlám tiltja az ember- és állatábrázolást (ritka kivételekről tudunk), ezért a természetből vett roppant változatos és bonyolult formákkal díszítették az épületek minden falfelületét. Ezeket a szalagszerű, fonadékos geometrikus kompozíciókat nevezzük arabeszknek.
Az iszlám építészete az Ibériai-félszigeten (711-1492) – 4/2
Almohád és naszrida ívek
A Córdobai Kalifátus összeomlása után (1031) kis törzsi királyságok, ún. taifák alakultak ki az egykor egységes és katonailag erős állam helyén. A meggyengült királyságok már nem tudtak ellenállni a keresztény visszahódításnak és 1085-ben VI. Alfonz serege visszahódította az egykori vizigót fővárost, Toledót. A kétségbeesett arabok ekkor Észak-Afrikából kértek segítséget. A berber Almorávida-dinasztia megakadályozta a további keresztény előretörést és segítsége fejében, al-Ándaluszt birodalma egyik tartományává tette. Az arabok ellen egy kasztíliai születésű köznemes, Rodrigo Díaz de Vivar harcolt a legsikeresebben. Ő nem más, mint a spanyol nemzeti hős, El Cid (arabul az Úr), aki haláláig, 1099-ig kezében tartotta Valenciát. Hőstetteit az 1140 körül keletkezett hősi eposz, a Cantar de Mío Cid beszéli el.
Az Almorávida kormányzatot 1157-ben az Almohád-dinasztia váltotta fel. 1212-ben a Las Navas de Tolosa melletti csatában az északi keresztény királyságok megtörték az Almohádok ellenállását. 1243-ra az egykor szinte félsziget nagyságú al-Ándalusz Granada városára és környékére fogyatkozott (Córdoba 1236-ban, Sevilla 1248-ban került ismét keresztény uralom alá), ahol 1231 és 1492 között a Naszrida-dinasztia uralkodott.
Építészeti örökség
A sevillai Aranytorony
A Giralda Sevillában
Az Almohád-korszak legnagyobb építészeti öröksége a Giralda minaretszerű épülete és az Aranytorony erődítménye. Mindkettő Sevillában látható és a 12-13. században épültek fel. míg a Naszrida-dinasztia uralkodói évszázadokon keresztül építették fel a hispániai mozlim világ máig legimpozánsabb épületét, az Alhambrát. Az Alhambra jelentése vörös vár, mely védelmi funkciót töltött be. Az erőd megépítésének kezdete az első király, I. Mohamed nevéhez fűződik. Egyik legfontosabb része az Oroszlános udvar. Az erődítmény elkészülte után II. Mohamed alakíttatta ki a keleti hatású kertet, a Generalifét. A királyság 250 éves fennállása alatt mind a 22 uralkodó hozzátett valamit az Alhambrához, így nyerte el végül mai formáját, melyen az arab térszerkesztéstől kezdve a speciális sztalaktit boltozatos termeken át a hatalmas felületek aprólékos megmunkálásáig minden jellegzetes építészeti momentum megtalálható.
Szellemi örökség
Az Alhambra Oroszlános udvara
Az Alhambra belső részlete
A csaknem 800 éves mozlim jelenlét szellemi téren is erősen rányomta bélyegét az Ibériai-félszigetre. Nekik köszönhetően az arab tudomány (matematika és orvostudomány), bölcselet, művészet és kultúra a lehető legszorosabb kapcsolatba került a keresztény világgal.
Ezek mellett a népek gyakorta békés egymás mellett élésének legfőbb bizonyítéka, hogy az arab nyelv máig érezhető a spanyol szókincsben. A közigazgatás, az építészet, a tudomány, a konyhaművészet, sőt a keleti kényelem számos szava arab eredetű: pl. alférez – hadnagy, atalaya – őrtorony, albanil – kőműves, albanal – eresz, adobe – vályogtégla, alcabala – adó, alcalde – polgármester, algodón – gyapot, albaricoque – sárgabarack, azafrán – sárfány, azúcar – cukor, azotea – lapostető, azote – korbács, aceituna – olajbogyó, alminar – minaret, alfombra – szőnyeg, almohada – kispárna, alcázar – fellegvár, albornoz – burnusz, álgebra – algebra, alfiler – gombostű, alcohol – alkohol, ajedrez – sakk, aljibe – ciszterna, alcachofa – articsóka, alambique – lombik, albahaca – bazsalikom, albarda – nyereg stb.
5.
Mozarab építőművészet az Ibériai-félszigeten (kb. 820 – kb. 1020)
San Miguel de Escalada (León) Nagyidai Nándor építész hallgató összeállítása. Bardon Alfréd így ír erről az épületről Spanyolországi építészet című könyvében: „A templom egy VI. századi nyugati-gót templom helyén épült, 913-ban szentelték fel. A legszebb és legérdekesebb templomok egyike, amelyben a nyugati-gót, a mór és a román elemek szerencsésen ötvöződtek. A templom bazilikális elrendezésű, három hajójának apszisai belül háromnegyed kör, kívül derékszög alaprajzúak. A félkör záródású ablakokkal tagolt főhajó nyitott fedélszékű. Minden ív patkó alakú. Az oszlopfők között a nyugati-gót fejezetek mellett többségben vannak a córdobai mór fejezetekre emlékeztetők. … A templom külsejének uralkodó motívuma a déli hosszoldalhoz támaszkodó oszlopos, íves tornác mór megjelenésű: karcsú oszlopai nem mellvéden, hanem a járószinten állnak, az ívek patkó alakúak. A délkeleti sarkon egyszerű, támpillérekkel erősített, zömök harangtorony áll. A tornác építési ideje az egykorú felirat szerint 1050, vagyis megelőzi a legrégibb román tornácos (galériás) spanyol templomot, a segoviai San Juant.”
A mozlimok által meghódított és uralt al-Ándalusz soknemzetiségű állammá vált. A hódítók csoportjai földrajzilag elkülönültek egymástól, de a meghódítottak sok esetben békés kapcsolatot alakítottak ki leigázóikkal. Al-Ándalusz vezetői az arabok és a berberek voltak. Velük számos közel-keleti népcsoport tagjai (szíriaiak, jemeniek stb.) érkeztek, akik a társadalmi hierarchia alacsonyabb fokán álltak. Az egykori uralkodó vizigót nemesség egy része szinte azonnal behódolt és az iszlám követője lett. Ők voltak a muladík, akik megőrizhették vezető tisztségeiket. Al-Ándalusz sok városában békében éltek együtt az arabok, a zsidók és a keresztények. Egyes keresztény csoportokat „mozarab” jelzővel illettek; olyan embereket értettek alatta, akik a hétköznapi életben átveszik az arab szokásokat, öltözködést, viselkedést, egyszersmind megőrizték a hitüket.
A mozarab építészeti örökség
A mozlimok uralmuk első időszakában nem gátolták a mozarabokat vallásuk gyakorlásában, sőt, emelhettek templomokat is. Ezek az „álarabok” különálló építészeti stílust is létrehoztak, amely a vizigót és az arab építészet hagyományaiból táplálkozik. A „mozarab művészet” fogalmat a XX. század elején alkották meg a művészettörténészek. Ez a fajta preromán építészet spanyol nemzeti stílus; kizárólag az Ibériai-félsziget északi harmadában található meg. Néhány tucat templom, illetve templomrészlet maradt fenn, melyek a középkori spanyol építészet jelentős műemlékei. A legtöbbel a mai León és Kasztília tartományban találkozhatunk (San Juan de Baños, San Cebrián de Mazote, San Baudelio de Berlanga, San Miguel de Escalada, Santa María de Lebeña, Santiago de Peñalba stb. helységekben). A IX. században a helyi mozarabok voltak a templomépítők. A X. században változott a helyzet; Córdobából vallási okokból elüldözött mozarab szerzetesek kezdtek építkezni. Ebből az időből maradt fenn a legtöbb műemlék. (A Reconquista [722-1492 közötti keresztény visszahódítás] előrehaladtával ez a terület időközben újból keresztény kézre került, így a délről elüldözött mozarabok már nem ütköztek ellenállásba.)
A mozarab templomok jellemzői: 3-5 hajós bazilikák hármas apszissal; patkóív használata (ezúttal az iszlám építőművészetéből már ismert, emeltebb patkóívvel dolgoztak, nem a vizigót templomokban található alacsonyabb ívűekkel); famennyezet; donga- és kupolás keresztboltozat; mozlim, bizánci és nyugati gót oszlopfők és ornamentika; a gyenge megvilágításnak köszönhetően misztikus fényhatás.
Az egyik legjobb állapotban fennmaradt műemlék a képösszeállításon látható San Miguel de Escalada temploma, mely vizigót alapokra épített mozarab építmény. Mint Bardon Alfréd írja könyvében – lásd még képaláírás –: „Az apszisok előtti kereszthajó csak alaprajzban jelentkezik, térhatásban nem, mert a főhajó felfalazása az apszis faláig fut. A főhajót a szentélytől háromíves, oszlopos szentélyrekesztő (szentélyzáró fal) választja el, amely nem ér fel a mennyezetig. Ez nyugati-gót jellegzetesség. A szentélyrekesztő egykori mellvédjének kőlapján a díszítés nyugati-gót lapos faragás: derékszögű fonatos keretezésű mezőkben stilizált madarak, palmetták és rozetták.”
A spanyol építészettörténet egyik jellegzetessége, hogy a különböző korok és kultúrák népcsoportjai egymásra építkeztek anélkül, hogy teljesen megsemmisítették volna az előző korok emlékeit.
6.
A keresztény Hispánia románkori építőművészete (XI-XII. század)
Santiago de Compostela székesegyháza
711 és 1492 között egyfajta „mozaik-Hispánia” alakult ki az Ibériai-félszigeten. Délen a soknemzetiségű al-Ándalusszal, északon pedig a megalakuló és egyre erősebbé váló keresztény királyságokkal (Asztúria, León, Kasztília, Navarra, Aragónia, Katalónia, Portugália). A keresztény Reconquista, azaz a visszahódítás pontos időtartama máig vitatéma a történészek között. Egyesek szerint az arab-berber hódítás után szinte azonnal megindult a visszahódítás. Mások szerint a tudatos, felülről szervezett újranépesítéssel, újratelepítéssel kísért visszahódítás csak valamikor az ezredforduló táján kezdődött meg. A Reconquistát tágabban értelmezők kezdeti időpontként a 722-es covadongai ütközetet nevezik meg, ahol Pelayo vizigót nemes első ízben verte meg az addig győzhetetlennek tűnő mozlim sereget. Ezzel az északi partvonal végérvényesen keresztény kézen maradt, és a lassú szervezkedés megteremtette az asztúriai királyság alapjait. 914-re már az Ebro folyó északi partján húzódott a határ, majd 1085-ben az egykori vizigót fővárost, Toledót is visszahódították VI. Alfonz seregei. A keresztény királyságok azonban egymással is rivalizáltak, emiatt a visszahódítás lassabban haladt. Ám egy széles összefogás 1212-ben elhozta a rég várt sikert, amikor is sikerült legyőzni az Almohádokat.
A román korszak építészeti öröksége
Salamanca: a katedrális
Az arab jelenlét miatt a román stílusú templomok szinte kizárólag keresztény földön, a mai Spanyolország északi részén találhatók. Ennek a stílusnak a kezdete az Ibériai-félszigeten az ezredfordulóra tehető. A korábbi asztúriai preromán művészetből délnyugat-franciaországi és lombard hatások nyomán fejlődött ki a hispán romanika. Eleinte Katalóniában épültek jelentős román templomok, melyek magukon hordozták az észak-itáliai stílust. Ez leginkább az alaprajzi elrendezésben, az épülethez hozzáépített harangtoronyban (campanela de vela) mutatkozott meg.
Kb. 1078 és 1211 között épült fel a legnagyobb román kori spanyol templom Santiago de Compostelában. Ekkoriban a város már a keresztény világ második legismertebb zarándokhelye volt Róma után. Ebben a nyugat galíciai városban őrizték a legenda szerint Szent Jakab apostol sírhelyét. Szent Jakab, azaz Santiago Spanyolország védőszentje is egyben. Az ő sírhelye fölé emeltek templomot, melyet többször átépítettek az évszázadok során – a XVIII. században barokk homlokzatot kapott -, ennek ellenére latin kereszt alaprajzával a román korszak meghatározó épülete. A mai Spanyolország északi részén, mintegy 700 km-es zarándokút (camino) igazi kereskedelmi, kulturális, vallási ösvénnyé vált a középkor évszázadaiban, melynek mentén számtalan kisebb román kori kolostor és templom épült fel.
Építésének kezdete 1152
Santo Domingo de Sikos: a kolostor kerengője
A román kori építészet általános jellemzői: kolostorok, templomok, valamint a világi építészetben uralkodók és főurak védelmi jellegű építményei. Védelmi szerepet a templom is betöltött, többek között ezzel magyarázhatók a lőrésszerűen kialakított ablakok, zömök formák és vastag falak építészeti megoldásai. A másik magyarázat, hogy az építőmesterek a XI-XII. században még nem tudtak magasabbra törő épületeket építeni. Így lett a félkörív a román stílus meghatározó jegye. A félköríves kiváltások miatt csak vastag falak viselhették az épületek súlyát. A késői román korban alakult ki a templomok díszeként szolgáló bélletes kapuzat. A
Ciudad Real: templomhomlokzat
kerengők pedig a kolostorok és a templomok kertjeiként funkcionáltak, némi szabadságot adva a szerzeteseknek.
A legfontosabb románkori templomok, épületrészek Spanyolországban: a santiago de compostelai katedrális, a zamorai székesegyház, a salamancai régi katedrális, a torói Santa María la Mayor székesegyház, Santo Domingo de Silos kolostorának kerengője, az ávilai San Vicente katedrális nyugati kapuja, a tahulli San Clemente-templom stb.
1200 körül a késői román kor egy rövid átmeneti korszak után átível a spanyolországi gótikus korszakba.
7.
A spanyol gótikus építészet (XIII-XIV. század)
Avila
Leon
A XIII. században az Ibériai-félszigeten öt királyság alakult ki, ezek közül négy keresztény (Portugália, Kasztília, Navarra, Aragónia) és egy mozlim (Granada). A legnagyobb területtel és hatalommal a kasztíliai uralkodó rendelkezett. A XV. század harmadik felében Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd egyesítette Kasztíliát és Aragóniát, majd Granada 1492-es elfoglalásával és a mozlimok kiűzésével létrehozták az egységes spanyol államot.
Gótikus emlékek Spanyolországban
Az 1200 és 1500 közötti korszak a spanyol keresztény királyságokban a gótika kora. A román kori művészetet francia hatásra felváltotta az ún. átmeneti stílus, melyben román és gótikus stílusjegyek keveredtek. Majd egészen a középkor végéig a dél-francia, illetve burgundi hatást tükröző különböző gótikus áramlatok (korai gótika, érett gótika, lángoló [flamboyant] gótika) váltak meghatározókká az Ibériai-félszigeten.
A gótikus, illetve csúcsíves korszak építészeti öröksége
Burgos
Toledo
A gótikus, illetve csúcsíves stílus monumentalitásának jelképei a katedrálisok, melyek gyakran több száz éven át épültek. Az építészeti fejlődés remekül megfigyelhető; az építőmesterek egyre magasabb templomokat emeltek. A gótika lényege, hogy a falazatok súlyát nem függőlegesen, hanem támpillérek segítségével oldalirányban vezetik le, így a külső és belső falak áttörhetővé válnak. A félkörívet felváltja a csúcsív, a félhomály helyét a nagyméretű rózsaablakoknak köszönhetően átveszi a fény.
A keresztény visszahódítás dél felé történő előrenyomulása következtében gótikus stílusú épületeket nem csupán északon, hanem szinte a teljes Ibériai-félszigeten találhatunk.
Az átmeneti kor katedrálisai Ávilában, Sigüenzában és Ciudad Rodrigo-ban láthatók. Ezeknek az építése még román stílusban kezdődött a XII. században, majd megjelentek a templomok homlokzatán a gótikára jellemző csúcsívek. Ennek ellenére mindegyik erődítményszerű. Az ávilai székesegyház a városfal legnagyobb bástyáját alkotja.
A Szent Jakab zarándokúton találhatók a gótika csodáinak számító leóni és burgosi székesegyházak. A leóni volt az egyik legelső, tisztán gótikus vonásokkal rendelkező katedrális. Építészének neve is fennmaradt; bizonyos Enrique, aki a burgosi katedrális építése közben halt meg, 1277-ben. A hagyomány szerint Burgosban két katedrális van. Az első a XIII. században épült, melyet teljesen beburkol a XV. században befejezett külső épület. Alapkövét Don Mauricio püspök rakta le 1221-ben. Az építkezés még századokig elhúzódott; az utolsó torony csak 1567-ben készült el. A toledói katedrális az előző kettővel együtt a tiszta gótika alkotása.
Sevilla
Akárcsak a román stílus esetében, Katalónia ezúttal is külön utakon járt. A sajátos homlokzati oldalbordázatot használó „katalán különgótikára” jó példa Palma de Mallorca székesegyháza.
Palma de Mallorca
1402 és 1506 között épült fel Sevillában a gótika legnagyobb és Európa harmadik legnagyobb katedrálisa. (Az első a római Szent Péter bazilika, a második a londoni Szent Pál székesegyház.) Az öthajós katedrális az egykori mecset helyére került. Mivel a régi korokban lovakkal hajtottak be, a toronyba ma is rámpákon lehet feljutni.
A spanyol kései gótika templomai Salamancában, Segoviában és Granadában épültek fel. A lángoló gótika legszebb példája a segoviai katedrális, melynek alapkőletétele 1525-ben volt és a XVII. században fejezték be.
A spanyol gótika háromszáz éves korszaka az egységes Spanyolország létrejöttével zárult le; a XV. század végén – XVI. század elején megjelent az itáliai hatású reneszánsz stílus.
(Megjelent: 2006. augusztus-2007. decemberig, 7 részben – folytatás: 8-14. rész)
Hozzászólások