Az elmúlt öt évben minden januári első számunkban Édesapámról írtam egy rövid megemlékezést. Ezt a hagyományt idén olyan módon bővítem ki, hogy megpróbálom röviden bemutatni, milyen életúttal vívta ki az emberek nagyrabecsülését.

Szigetvári János

(1929. április 8., Szigetvár – 2000. január 1., Pécs)

Ybl-díjas okleveles építészmérnök, okleveles városépítész és városgazdász szakmérnök, okleveles műemlékvédelmi szakmérnök, címzetes főiskolai tanár, a Magyar Építőművész Szövetség és a Magyar Építész Kamara tagja, a Dél-Dunántúli Építész Kamara Felügyelő Bizottságának tagja, a Magyar Kultúra Lovagja

„Ami mögöttünk van, az bennünk van.”

(Kassák Lajos)

A család eredete

Nagydobsza, Fő u. 68. - Szigetvári János rajza

Szigetvári János apai ágon szász származású. Felmenői Szászországból települtek át Ausztriába, körülbelül 200 évvel ezelőtt, a XVIII. és XIX. század fordulóján. Dédapja, Sattinger Josef Andreas 1824-ben született, Grazban. Nagyapja, Sattinger Josef 1855. január 1-jén látta meg a napvilágot. Ő is Grazban született, de már Magyarország területén kötött házasságot Helm Therezé-vel, a Dunakanyarban fekvő Dunabogdányban. Itt született meg 1884-ben Sattinger Johannes, Szigetvári János édesapja. A család az 1880-as években Erdélybe költözött, Sattinger Johannes itt végezte el iskoláit, majd jegyzői állást töltött be Karánsebesen. Erdély Romániához csatolása után nem volt hajlandó felesküdni a román államra, és átjött Magyarországra. 1924-ben Szigetváron vette feleségül Gosztonyi Irént és Istvándiban látott el jegyzői feladatokat egészen 1930-ban bekövetkező korai haláláig. Ebből a házasságból három fiúgyermek született: Sándor, György és János.

A család másik ága Romániában maradt, a Temes megyében fekvő Resicában és Karánsebesen rendezkedtek be. A Ceauşescu-diktatúra elől azonban az 1980-as években mindannyian Németországba menekültek, és mind a mai napig ott élnek.¹

__________

¹ A Németországban élő Szattinger Richard által összeállított családfa alapján

2.

„Hull egy csillag – ki hull utána?
Huny egy üszök – ki fúj ma rája?
Sír a parázs – ki lenne lángja?
Kihúny egy eszme – ki gondol rá ma?
Messze fogy egy nép – ki megy utána?
Ki indul innen – nem őshazába,
Csak e távoli – mai hazába?”
(Váci Mihály)

Szigetvári János életrajza

Szigetvári János 1929. április 8-án született Szigetváron. Anyakönyvi kivonatában Szattinger János név szerepel. A névmagyarosításra 1935-ben került sor, amikor idősebb bátyja beiratkozott a katonaiskolába.

A család 1933-ban Kaposvárra költözött. Szigetvári János itt iratkozott be 1939-ben a Somssich Pál Gimnáziumba – mai Táncsics Mihály Gimnázium –, melynek nyolc évére egész életében szívesen emlékezett vissza. A diákok által szervezett önképzőkörökben ugyanis mindenki kibontakoztathatta a benne szunnyadó tehetséget.

Számára az építészet volt a legvonzóbb, ezért jelentkezett érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetemre. Ennek ellenére 1949-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karára vették fel. Innen anekdotikus körülmények között még a félév során sikerült átiratkoznia a Műszaki Egyetemre, ahol az építőművész tagozaton megkezdte tanulmányait. 1954 áprilisában kapta meg építészmérnöki diplomáját.

1954-ben Pécsett a Pécsi Tervező Vállalatnál kezdte meg pályáját. 1989-ben innen is ment nyugdíjba. A Pécsi Tervező Vállalatnál eltöltött évtizedek során számos lakóház, irodaház, és egyéb létesítmény tervezésével bízták meg. Szerte az országban állnak épületei, de a legtöbb Pécsett és Baranyában látható.

Mivel tudását gyarapítani kívánta, az évtizedek során még két diplomával lett gazdagabb. A 60-as és a 70-es években elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem városépítési és városgazdász, valamint műemlékvédelmi szakmérnöki tagozatát.

Az évek során a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola óraadójaként tanított a jövendő építészgenerációjának tervezést és művészettörténetet. 1990-ben megkapta a címzetes főiskolai tanár címet.

Magántervezéseinek hosszú sora 1963-ban kezdődött. A csaknem négy évtized alatt – már a Magyar Építőművészek Szövetségének tagjaként – számos családi házat tervezett Pécsett és a környező falvakban egyaránt. Néhányszor „Az év lakóháza” címet is sikerült elnyernie egy-egy jól sikerült épülettel.

A házain kívül a legbüszkébb négy gyermekére volt, akik nyugdíjas éveiben sorban ajándékozták meg az unokákkal.

Nagy-nagy belső harmóniával és lelki nyugalommal élete utolsó pillanatáig aktívan dolgozott, álmodott, tervezett és alkotott.

3.

„A tradíció nem azt jelenti, hogy a hamu fölött őrködjünk,
hanem azt, hogy a lángot égésben tartsuk.”
(Jean James)

Szigetvári János munkássága

Tanulmányai elvégzése után Szigetvári János 1954. május 1-jével a Pécsi Tervező Irodához került, és itt, első munkahelyén megkezdte kötelező szakmai gyakorlatát. Munkahelyet csupán egyszer változtatott, amikor 1968-ban átment főépítésznek a BARANYATERV-hez, de pár hónap elteltével visszatért a Pécsi Tervező Vállalathoz, ahonnan 1989-ben vonult nyugdíjba.

A Pécsi Tervező Vállalatnál a legkülönfélébb tervezési munkákkal bízták meg. Ezek közül a legfontosabbak:

A Dugonics utcai óvoda volt az első önálló munkája.
Lakóházak: 1960-ban a komló-hasmányi orvoslakások. Ez egyedi lakásterv volt, ami színfoltként jelent meg az akkori lakótelep-építés szürkeségében.

Irodaházak: Pécsi Ügyészség és SZTK Irodaház (UNIVÁZ szerkezettel), a pécsi Vízügyi Igazgatóság székháza stb.

Egészségügyi létesítmények: NDK-ban kórházak létesítése (Schwerin, Cottbus).

Szállodalétesítmények: a pécsi Szénbányászati Tröszt legényszállója (a későbbi Széntröszt Irodaház) stb.

Oktatási létesítmények: Pécsi Leőwey Gimnázium rekonstrukciós munkái stb.

Ipari létesítmények: a Pécsi és Nagykanizsai Sör- és Malátagyár, Zalaegerszegi Sajt- és Vajgyár stb.

Pécs belvárosában munkatársaival a 70-es években foghíjtelkek beépítésén tevékenykedett, a történelmi belvárosban pedig a műemlék jellegű lakóépületeket korszerűsítették.

A botykapeterdi Messzilátó csárda

A műemlékekhez már egyetemi éveitől kezdve vonzódott. A nyarakat rendszerint magyarországi tanulmányutakon töltötte, pl. a Balaton-felvidéken készített felméréseket és rajzokat régi falusi épületekről. Diplomaterve is a Műszaki Egyetem műemlékvédelmi tanszéke számára készült (Zeneakadémia és hangversenyterem a Kapisztrán téren). A hagyományok és az értékek megőrzését mindennél fontosabbnak tartotta, ezért vett részt önkéntesen három ízben is árvízkár helyreállítási munkákon.

Először az 1956-os mohács-szigeti jeges árvíz után, majd 1965-ben Mohácson, 1970-ben pedig a Szamosközben. Az ’56-os árvíz után a helyszínen – Dunaszekcsőn – lakva részlegvezetőként irányította Dunafalva község helyreállítását. A helyi építészeti hagyományokra támaszkodva saját háztípusokat teremtett, melyeket gazdaságosan kiviteleztetett. 1957-ben a teljes Mohácsi-sziget felelős vezetője lett. Közel 800 családi ház épült fel Dunafalva, Újmohács, Sárhát, Homorúd községekben. 1970-ben a szamosközi árvízkor az Építésügyi Minisztérium 5. körzetének vezetőjeként Györtelek, Fülpösdaróc, Ökörítófülpös, Geberjén, Kocsord, Rápolt községekben szervezte az újjáépítést. Közel 1000 családi ház épült fel e körzetben. Rápolton a cigány lakosságnak ikerházakkal külön típust teremtett.

Az árvízen töltött csaknem két év volt az igazi „tanulmányút” számára, a helyszínen közvetlen közelről ismerte meg népi építészetünk hagyományait, és megerősödött benne az az elhatározás, hogy a pusztulásra ítélt házakat megmentse az utókor számára. Szabadidejében, hobbiként járta a falvakat, elmondása szerint körülbelül 1400 faluban nézett körül kutató szemmel, nemcsak Baranyában, hanem szerte az országban, sőt határainkon túl, Erdélyben és Bukovinában is. Mindent tudni akart a falvakban álló házakról és kiváltképp a bennük élő emberekről. A Baranya Megyei Tanács Műemlékvédelmi Albizottságának tagjaként neki is érdeme, hogy számos jobb sorsa érdemes épületet fedeztek és újítottak fel.

Baranyában 1963-ban mindössze 11 bejegyzett népi műemléképület volt. Az 1970-es évek végére a falvak újbóli bejárásával, rendszerezett kutatással már 150 védett népi műemléket tartottak számon. A házak lebontásánál, majd skanzenben történő kiállításánál Szigetvári János sokkal többre becsülte a népi értékek helyben tartását.* A népi műemlékvédelem „in situ” megőrzésének lehetőségét szem előtt tartva több műemléki ház rekonstrukcióját készítette el, így például az Orfű-Mecsekrákos község 3. sz. volt lakóházát, amibe információs iroda, állandó kiállítás és paraszt szoba-konyha került.

________________________

*Szigetvári János: Népi műemlékek védelme Baranyában. In: Műemlékvédelem, 1987. 2. szám, 119. p.

4.

Legkedvesebb munkái

Magyarlukafa: népművészeti alkotóház

– Magyarlukafa – néprajzi alkotóház,
– Ófalu – német tájház,
– Botykapeterd – Messzilátó Csárda,
– Nagydobsza – talpas tájház,
– Luzsok – ormánsági tájház,
– Patapoklosi – tájház (Szigetvári János Tájház).

Az ormánsági festett famennyezetű református templomok rekonstrukciója: Kovácshida, Kórós, Adorjás, Drávaiványi, Nemeske.

Baranyai kastélyrekonstrukciós munkák: pl. a Szigetvár melletti domolosi kastély.

A falukutatási és népi építészeti tapasztalatainak és tudásának összegzésére könyvet állított össze Népi építészetünk nyomában címmel, rajzokkal, fényképekkel illusztrálva (1976). A könyv egy Kassák idézettel kezdődik: „Ami mögöttünk van, az bennünk van”; ebből a mondatból felsejlik a múlt és a jövő felé tekintő kutató építész ars poeticája. Így szól a népi építészeti emlékekről: „ezek a házak olyanok, mint a népdal. Az első hallásra, az első látásra ismerősek, egyszerűek, érthetőek – éppen olyanok, mint a népdal dallama, az is évszázadok messzeségét hordozza. Itt a távoli múlt az otthont építő ember óriási emlékanyaga zárt formában, a hagyományok erejével a jelenig fennmaradt.”*

Nyugdíjba vonulása után is aktívan dolgozott és tervezett, talán még nagyobb lendülettel, mint az azt megelőző évtizedekben, hiszen nem voltak már munkahelyi kötöttségei.

A 1990-es években több olyan munkával hozta össze a Sors, amilyenekről azelőtt álmodni sem mert. Megpályázta és megnyerte Pécs város óvóhelykataszterének felmérését és dokumentálását. A fárasztó robotmunka után rendkívüli örömmel tett eleget annak az 1997-es felkérésnek, hogy Pécsudvard községbe emberbaráti szeretetből megtervezzen egy római katolikus templomot. A templom átadására 1998 novemberében került sor.

1998-99-ben segítséget nyújtott a délszláv háborúban elpusztult horvátországi magyarlakta falvak középületeinek, templomainak újjáépítési munkálataiban. 1998 májusában a Magyarok Világszövetsége Baranya Megyei Szervezetének szervezésében egy emlékülés keretében sok érdeklődővel együtt látogatta meg a kelet-szlavóniai Szentlászlót és Kórógyot, melyek a délszláv háborúban a szerb támadások következtében elpusztultak és elnéptelenedtek. A háborús károkat látva azonnal elhatározta, hogy segít a falvak újjáépítésében, hiszen legfőbb értéknek mindig az embert tekintette. Ha a középületek és templomok újjászületése még inkább hazatérésre sarkallja az embereket, már sokat tesz e legfőbb érték megőrzéséért.

Ennek szellemében 1998 nyarán elkészítette a szentlászlói Petőfi Sándor Művelődési Ház, a kórógyi református templom, majd a kopácsi református templom és parókia felújítási terveit, hogy ezzel is segítse a falvakban újra meginduló életet. 1998-ban és 1999-ben rendszeresen járt le a falvakba munkatársaival, hogy a különböző munkanemeket a helyszínen beszéljék meg, és hogy az újjáépítési munkálatokat műszakilag felügyelje.

Ezekre a munkákra volt talán a legbüszkébb, mert rengeteg új ismeretet és ismeretséget szerzett. Évtizedekkel azután, hogy segített az árvízkárosultaknak, úgy érezte, hogy háború sújtotta települések helyreállításánál is a helyszínen kell lennie és segítenie kell, amiben tud.

Sajnálatos és váratlan halála lelassította a középületek és a templomok újjáépítési folyamatát, de nagy szó, hogy áll már a szentlászlói Petőfi Sándor Művelődési Központ, a kórógyi és a kopácsi református templom, melyek helyreállításával Szigetvári János elévülhetetlen érdemeket szerzett kulturális örökségünk megőrzésében.

_____________________

* Szigetvári János: A magyar népi építészet, hagyományok. In: Könyv az építészetről Szerk.: dr. Bachman Zoltán (1998), JPTE University Press, Pécs, 657. p.

5.

Szigetvári János legfontosabb kitüntetései

Munka érdemrend ezüstfokozata 1970. évi árvízkárok helyreállításában kifejtett munkáiért.

A róla elnevezett Szigetvári János Tájház (Patapoklosi)

A népi építészeti műemlékkutatásaiért, és a népi műemléki rekonstrukciós tervezés terén végzett tevékenységéért 1979-ben Ybl Miklós-díjban részesült.
1984-ben Szigetvárért Címerplakett a város hagyományainak megőrzése érdekében végzett eredményes tevékenységéért.
Pécsi Tervező Vállalattól több nívódíjat és okleveles kitüntetést kapott.
1994-ben „Építészeti Kultúráért” díj Ófalu község Faluháza terveinek elkészítéséért.
A műemlékek megmentése, gondos helyreállítása és ezek szakszerű bemutatásáért végzett kiemelkedő tevékenységéért 1997-ben Magyar Műemlékvédelemért Díjat kapott.
A Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karon kifejtett kimagasló tevékenységéért posztumusz Pollack Mihály emlékplakett arany fokozatában részesült 2000. június 2-án.
A Magyarok Világszövetségének Baranya Megyei Szervezete felterjesztésére a Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriuma posztumusz adományozta neki a „Magyar Kultúra Lovagja” címet 2001. január 22-én, a magyar kultúra napján.

Szigetvári János publikációi
Szigetvári János szakmai publikációinak csúcspontja a Népi építészetünk nyomában című könyv, mely 1976-ban jelent meg a Műszaki Kiadó gondozásában. Összefoglaló tanulmányát és illusztrációit dr. Szász János fotóművész fényképei gazdagítják.

A Baranya Megyei Tanács Műemlékeink című kiadványsorozatban két füzetet jelentetett meg Festett kazettás falusi református templomok és A talpas ház címmel, 1975-ben és 1976-ban.
A Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára füzetek 1987-ben megjelentette az Ormánsági festett templomok című kötetét.

Ezenkívül számos publikációja jelent meg több időszakos kiadványban, építészeti szaklapban: pl. a Pécsi Műszaki Szemle, a Műemlékvédelem, a Magyar Építőművészet, a Baranyai Műszaki Szemle és a Hitel című folyóiratokban.

A Műszaki Kiadónál 1975-ben megjelent Építészeti Lexikon társszerzője volt, a Baranya és Pécs építészete című részt ő jegyezte.

1996-ban a Pécsi Pollack Mihály Főiskola felkérésére elkészített egy Építészettörténet – Művészettörténet jegyzetet.

Könyv az Építészetről címmel egyetemi tankönyv jelent meg dr. Bachman Zoltán szerkesztésében 1998-ban, Szigetvári János a Népi építészetről és népi műemlékvédelemről című írásával szerepel benne.

Az 1997-ben induló Hetedhéthatár című kéthetente megjelenő magazinnak az első pillanattól kezdve állandó szerzője lett. Sokoldalúságát remekül kibontakoztathatta: építészeti és kulturális cikkeket jelentetett meg a lapban, és a humoroldalt töltötte fel rendszeresen sajátos szójátékaival, nyelvi tréfáival. Ugyanis annak ellenére, hogy egész életében komoly és felelősségteljes munkát végzett, mindennapjait átsugározta a derű. A Pécsi Tervező Vállalat építők napi ünnepségeinek csúcsa volt az ő humorral átszőtt beszéde. Ezekből a beszédekből és egész életében írott szóvicceiből állítottam össze azt a pályázatot, amely 2000-ben elnyerte a II. Anyanyelvi Pályázat egyik helyezését.

A szójátékok gyűjteménye 2001-ben a többi nyertessel együtt megjelent a Grétsy László és Balázs Géza szerkesztésében Szójátékos anyanyelvünk című kiadványban. Szójátékok címmel önálló kötetben kiadták Kolozsvárott 2002 tavaszán, végül 1111 szójáték címmel megjelent a pécsi Kódex nyomda gondozásában 2003 decemberében.

(Megjelent: 2006. január-február-márciusban, 5 részben)

Megosztás

Tweet