Szilovics Szilvia | Öt perc

Szépirodalom - vers

Öt perc

Csönd van. Száműzött nehéz némaság
szinte vakító a terem neonfénye
a szél szavára rezdül néhány ág
ajtóból hívogat a sötétség mélye

ócska óra függ a fehérre meszelt falon
néha rátapad titkon egy-egy tekintet
a mutató négyhez közelít a számlapon
minden kattanással rövidebb az élet

mintha kést döfnének a szótlanságba:
az egyik sarokban cigaretta serceg
gazdája lassan és mélyeket szívva
a gomolygó füstöt bámulja mint egy gyermek

élesen reccsen a kopott tábori ágy
ahogy megtörik olykor a mozdulatlanság
hisz’ a szívekben erősen lüktet a vágy
ami a távolból csalogat: a szabadság

a fegyver rideg csövét markolva
hidegen izzad a dolgos férfikéz
hiába van családja otthona
itt mindenki elszánt és meghalni kész

az idő cinkosai négyet mutatnak
összetalálkozik minden szempár
az izmok idegesen meg-megrándulnak
utolsó simítás az egyenruhán
utolsó csók a családi képre.
Rohamra fel, fegyvert a kézbe!

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Öt perc”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés