Szilovics Szilvia | Fejet hajtok

Szépirodalom - vers

Fejet hajtok

Már nem lelem örömem
a szép téli napfényben.
Rímeimet papírra nem vetem.
Befásulva élem az életem.

Nem fedi hótakaró a tájat,
mely elfeledtetné bánatom,
és kívülállóként láthatom,
ahogy lelkem lassan elfárad.

Egyedül vagyok az emberek között.
A rohanó napok érzéketlensége
keserű szívembe rég beköltözött.
Hatott a modern világ kegyetlen mérge.

Nem ellenkezek a törvénnyel.
Az aljas kiszolgáltatottság tüze eléget.
Látom, a harcban mindig az nyer,
akit a megalázás édes érzése éltet.

Büszkeségem csupán homályos emlék.
Gyenge vagyok – ezt nem tagadom.
Egy boldogabb jövőbe menekülnék,
de most fejet hajtok… s feladom.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Fejet hajtok”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés