Az ember már csak a jövőben él,
mert a valóság káoszában fél.
Ködös vágyálmaitól megnyugvást remél,
de a kitaposott útjáról le nem tér.
Sűrű felhők mögé bújva
minden nap újra meg újra
ugyanaz a késztetés hajtja,
amely egész lényét átitatja:
Menni! Rohanni innen messze!
Ám felvetődik a kérdés: lesz-e
holnap, ami a szürkeségbe színt visz?
Amiben teljes odaadással hisz?
És tört döf szívébe a felismerés:
hiába a kényszerű menetelés.
Hiába vonszolja a súlyos keresztet.
A néma sorból kitörni úgysem lehet.
Hozzászólások