Madár vagyok • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Madár vagyok

Hirtelen zajra riadtam. Az ébresztőóráéra. Neki van az a szokása, hogy váratlanul beleijesszen a csendbe. Pedig kellemes dallama van, csak hangos. Sosem tudom ugyanis az álom mely fázisában vagyok, amikor kelni kell, ezért maximumra van állítva, mert a hangnak lehet nagyon mélyre kell lejutnia, hogy ott felpofozzon egy-két ingert. Azok aztán riadóztatják az összes sejtemet, az ébresztő hangja pedig konstatálva ezt, dolga végeztével kisétál a fülemből, egy éles kis tónusfoszlányt hagyva maga után, azt is csak a biztonság kedvéért, nehogy valamelyik inger véletlenül is vissza merjen aludni. Az enyémek ugyanis reggel szeretnek leginkább az álom tengerébe merülni. Ennek két oka van.

Az egyik, a bagoly mivoltom. Ezt úgy is szokták mondani, hogy éjszakai bagoly(-típus) vagyok, ami nagyon helytálló, viszont idétlen megközelítés, mert a bagoly az eleve éjszakai madár, tehát nem kellene külön nyomatékosítani, hogy éjszakai. Erről az a példa jut eszembe, ami konkrétan mégsem vág ide nagyon, csak kicsit, hogy kislány koromban bementem a boltba 20 filléres rajzlapot venni és megkérdeztem, hogy mennyibe kerül a 20 filléres rajzlap. Szerencsére volt már akkor annyi eszem, hogy a furcsa tekintetekből következtetéseket vonjak le és viszonylag rövid idő leforgása alatt kapcsoljak. Felfedeztem magamtól, hogy a 20 filléres rajzlap 20 fillérbe kerül. Mint ahogy idővel sokan felfedezik, hogy a bagoly az egy éjszakai állat. Vagyis madár, de az előbb sem mondtam rosszul, mert a madár is állat. Akár az ember. Tehát én egy madár vagyok.

A másik oka ingereim reggeli álomittasságának, az a redőny. Nem viccelek, ez így van, ahogy mondom. És komolyan mondom. Van egy hormon, valami me … me, na most nem mekegek, hanem nem jut eszembe a neve, de mindegy, én álomhormonnak nevezem. Ez egy olyan „csodaszer” ott benn a szervezetben, hogy jelzi, mikor legyünk álmosak vagy mikor ébredjünk. Tudományát a fénynek köszönheti, de nem az asztali lámpa vakítására, pislogására, energiatakarékos mivoltára vagy mittudomén mijére gondolok, hanem a természetes fény létezésére vagy annak hiányára. Tehát amikor felkel a napocska vagy ha lenyugszik. Mert amikor felkel az említett égitest (ez egy csodaszép kifejezés), felébred a fény is, amikor pedig lenyugszik, vele szenderül el a világosság. Ez így normális. A bagoly típusnál viszont a hormon pont fordítva működik … valahogy úgy néz ki esetükben a dolog, mintha igenis az asztali vagy egyéb lámpa fénye, vagyis összefoglalóan a mesterséges fény serkentené a hormon ébresztő funkcióját. De ennek most semmi köze így a redőnyhöz. Ez utóbbi fényelnyelő tárgy azért került szóba, mert meggátolja a természetes fény érzékelésére specializálódott nem tudom mi működését az agyban. Magyarul, becsapjuk saját magunkat, elhitetve a redőny produkálta sötétséggel, hogy még este van és a melatonin – hoppá! most beugrott a név – hormon szintje a reggeli világosságra nem tud csökkenni, csak „álomkort” termelni, mert azt hiszi még szerencsétlen, hogy este van.

De az ébresztőórát nem lehet ezzel félrevezetni. Ő aztán tudja ám a dolgát! Például a frászt hozza rám, amikor hangjának nem kell mélyen kotorásznia tudatomban – tehát épp félálomban vagyok – és a szó szoros értelmében fel/megriaszt, amire én automatikusan mindent leverek az éjjeliszekrényről – ezt miért nem hívják reggeli szekrénynek? – míg megtalálom az órát, hogy kikapcsoljam. Az ébresztés megtörténte után résnyire próbálom nyitni szemeimet, hogy be tudjon szűrődni a nem teljesen lezárt redőny lukacskáin keresztüli természetes fény, amit reggeli világosságnak is szoktak nevezni.

Akkor jut el tudatomhoz az információ, hogy reggel van.

A tudatomnak viszont akkor is a sötétségen jár az esze, amit úgy hívnak, hogy feketekávé. Hatása élénkítő varázs mire kialszik a parázs és lángra lobbantaná újra a Nap … a fény már az ablakon kopogtat, a melatonin észbe kap, a koffein is már hat hét nap reggelének egyikén és mindegyikén, amikor a szervezet a nap szélén, reggeli serény szerény ébresztőjén felébred, hogy nyitott szemmel aludjon tovább egész nap…


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS