Spanyolországban a húsvéti sonkát egész évben eszik. Pontosabban nincs is konkrétan húsvéti sonka, mert egy sonkaevő nép nem bírná ki, hogy csak húsvétkor egye. Ezért tehát egész évben eszi. Aki pedig megkóstolta már ezt a – hosszú érlelésű eljárással készült, tradicionális – spanyol sonkát, nem is csodálkozik ezen. Ahogy Diocletianus császár sem csodálkozott, sőt említést is tett róla írásaiban. Ez pedig azt jelenti, hogy a sózással tartósított spanyol sonka már a Római Birodalomban is ismert volt és nagy tetszésnek örvendett. Ez egy ókori megtiszteltetés. Komolyan! Több mint 2000 éves érdem.
Mondjam akkor azt, hogy ma is rendkívül finom? Mondom. Mert az. Rendkívül finom. Nekem külön azért is, mert van köztük mangalica. Nyilván nem az, amelyiket a Péter megmentett, ha egyáltalán az mangalica volt. (Egyébként a megmentés csak egy évre szól – nem is értem hát, hogy B. Bardot miért nem emeli szavát ez ellen, mert ha már egyszer fel/meg lett mentve az a szerencsétlen állat a kivégzés alól, akkor mi az, hogy csak egy évre? Ez nem felmentés, hanem haladék – na te disznó, pardon ez sértés, szóval, na te sertés, élhetsz még egy évet.) Tehát a mangalicát azért hangsúlyoztam külön, mert a spanyolok előszeretettel importálják sonkáját Magyarországról. Azaz, vannak olyan spanyol sonkák, amelyek valójában magyarok, csak ezt nem mindenki tudja. De kit érdekel az ilyen például egy búcsúban, ahol tombolán lehet nyerni a sonkát: az eredet lehet magyar, de a végtermék, ami a lényeg, spanyol és ínycsiklandozó, szem szájnak ingere. (Ez így olyan „aranyos”.)
Aztán, mint vásárfiát, hazaviszi a boldog nyertes és egyből nyesszint magának belőle jó szeletet. Külön sonkatartók állnak erre rendelkezésre, mert meg kell adni – akár otthon is – a sonkaszelés fortélyának módját. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen késsel és merről hova. Onnan viszont egyenesen a szájba. Vagyis hát úgy illik tányérra és valójában oda is kerül a zöme, hogy tálalva legyen ízlésesen az asztalon, de szerintem nincs olyan sonkaszelő ember, aki ne kapna be legalább egy falatot, míg szeletel. (Igaz a mondás, először magunkból induljunk ki. Tessék, lássék, most ezt tettem.)
Aztán a bárok, boltok pultjai fölött is szinte belelógnak a sonkák a köztudatba. Pedig nem olcsó népi eledel, ezért a pénztárca gyakran felesel. De Istenem, ha olyan finom ez a jamon (ejtsd hámon)!
A meleg, akár az embert, a sonkát is megizzasztja. Ilyenkor csepeg belőle a zsír, de sonkaspecialista országról lévén szó, itt erre is született megoldás. A szemerkélő, akarom mondani csepegő zsíreső ellen apró, félig kinyílt esernyőhöz hasonló, műanyag tölcsérkékkel védekeznek, ami így külön kuriózuma is a sonkatömegnek. Szóval Spanyolországban járva, akár a tortillával, előbb vagy utóbb találkozik az ember a sonkával is. És akkor hamm, hamm, jamon… nincs pardon. Mármint a sonkának.
*
Az éjjel azt álmodtam, hogy vettem egy nagy sonkát. Reggel nem találtam. Látják, hogy milyen hamar elfogy? Akár a boltokban, a bárokban … a sonka csak fogy … de ez már üzlet, nem álom. Szóval, ilyen a spanyol jamon. És ezt tudom, nem álmodom!
(A szerző felvételei)
Hozzászólások