Antos Árpád | Barangolások Erdélyben 1.

Nagyvilág

Barangolások Erdélyben 1.

Különleges táj a Kárpát-medence keleti sarkában:

szurdokvölgyekben kanyargó utak,
nagy erdőségek – csörgedező patakok,
cseppkő- és jégbarlangok,
hatalmas havasi rétek, legelők,
csillogó tengerszemek,
sziklahasadékok,
sóhegyek és sóbányák,
ókori földvárak – középkori erődtemplomok,
bástyás falakkal körített városok,
faragott székelykapuk.

Csak néhány szépség, melyekkel találkozhat az Erdélybe látogató.

*

A mai Erdély az ókortól a népek vándorlásának, sokszor harcának színtere. A terület meghódítása jelentős volt minden népnek, hiszen értékes ásványi kincseket rejteget a föld: aranyat, rezet, vasércet lehet bányászni és sok helyen a felszínen található a fontos élelmezési cikk, a só.

E tájról a legrégibb feljegyzés Kr. e. az V. századból maradt ránk: a Maris (Maros) mentén aranyat gyűjtő agatirszok éltek. Később egészen a Tiszáig trákok laktak. A nyugati kelta népek kelet felé vándorolva elfoglalták az agatirszok területét. A Kr. e. századokban a géta és alák nép uralta a vidéket. Utóbbi meg is tartotta magának. A római Pannónia tartomány megalakulásakor keleti határán a dákok veszedelmes ellenséget jelentettek a II. századig, amíg Traianus római császár le nem győzte őket és területükön kialakította Dácia tartományt.

A III. század második felében véget ért a római uralom: a Kis-Ázsia vidékéről egyre gyakrabban támadó gótoknak 270 körül Aurelius császár átengedi Dáciát. Ezután a IX. század végéig népek váltják egymást: a gótok és rokonaik, a vandálok után a gepidák következtek. Az V. század elején a hun birodalom alakult meg a mai Székelyföldön. Lakói ma is magukat Attila utódainak tartják: egy 1221-ben keletkezett monda szerint Attila fia – a Honorius görög császár lányától született Csaba királyfi – apja halála után vitába keveredett féltestvérével, Aladárral. A krimhildi csatában Csaba és serege vereséget szenvedett. Csaba 3 ezer harcosával az erdélyi hegyek közé, Csigle mezejére menekült. Ott magukat nem hunnak, hanem szikölnek, azaz székelynek nevezték.

A VI. században a hunokat az avarok váltották fel, majd a szlávok jöttek e vidékre, akik gyenge államszervezetük miatt nem tudtak ellenállni Kende és Gyula törzsének, a honfoglaló magyaroknak. A Kárpátok dél-keleti karéjában a szintén magyarul beszélő székelyeket találták, akik a kutatók szerint korábban eljöttek az etelközi őshazából. Gyula és nemzetsége a bizánci kereszténységet vette fel, őket erőszakkal Szent István térítette a katolikus hitre. Ennek ellenére a keleti ortodox vallás ma is jelentős Erdélyben.

A XI. század második felében az erdélyi havasokon túli vidéket megszállták a besenyők, az úzok és a kunok, akik ellen I. (Szent) László király több csatát is vívott. Ő volt aki a székelyeket a határokra telepítette és megbízta őrzésével. Ezért kiváltságokat kaptak, adót nem fizettek. Szent László helyreállította Szent István állami intézményeit. Azóta Erdély védőszentje. Tetteiről számos legenda született.

II. Géza király a XII. században a Marostól délre szászokat telepített, szintén határőri feladatokkal. Hét várat építettek területükön: Dés, Doboka, Kolozsvár, Torda, Küküllő, Gyulafehérvár, Hunyadvár. Erről kapta az országrész a Hétvár nevet. Németül: Siebenbürgen, latinul: Septemcasta. (Erdély címerében is megtalálható a hét vár. Rajtuk kívül az aranycsőrű, vörös nyelvű sas a magyarokat, az arany Nap és az arany Hold a székelyeket jelképezi.)

Ez a hét vár és környékeik az “igazi” Erdély. Ma már Erdélyhez tartozónak tekintjük az úgynevezett Partium területet is. (Ez a latin szó az erdélyi fejedelmek címében is szerepelt, azt fejezte ki, hogy “Magyarország részeinek ura”.) A Partium a középkori Záránd, Közép-Szolnok, Kraszna vármegyék és Kővár vidéke. A XVI-XVII. században az erdélyi fejedelmek birtokába jutottak. Az évszázadok során ez a vidék többször került vissza Magyarországhoz, illetve Erdélyhez.

Egy 1077-ben keltezett okiratban olvasható először az Ultrasylvania névalak, majd később a latin Transsylvania, mely Erdőn túli földet jelent. A XIII-XIV. században megjelenik a magyar Erdőelve név, melyből kialakul az Erdély. Ebből lett a román Ardeal.

*

A középkorban a magyar államon belül Erdély különleges jogállású terület volt.

II. András 1211-ben a német lovagrend vitézeit telepítette le a Barcaságba, a székelyek és a szászok területei közé. Amikor a németek önállósodni akartak, II. András kiűzte őket az országból és területeiket híres kiváltságlevelében – az Andreanumban – a szászoknak adta 1224-ben. Ezzel lett a székelység mellett a szászság egyenlő jelentőségű népesség Erdélyben.

A XIII. század végétől egyre gyakrabban költöztek át a havasokon túli vidékekről főként pásztorkodással foglalkozó népcsoportok, akiket közös néven oláhoknak, másként románoknak neveztek. Közöttük kezdetben szervezettség nem volt. A lakatlan területek benépesedésével, létszámuk növekedésével a királytól kiváltságokat kaptak és vezetőik – a kenézek, a későbbi vajdák – irányították életüket.

Ezzel kialakult Erdély területén a 3 meghatározó nemzetség: a székelyek, a szászok és az oláh-románok.

Az Anjou-királyok – Károly Róbert (1308-1342) és I. (Nagy) Lajos (1342-1382) alatt Erdély az anyaországgal együtt jelentős fejlődést ért el: a szászoknak kiváltságokat adtak háborús szolgálataikért, ezzel elősegítették, hogy nemességük vagyonosodjon, erősödjék. A királyi vármegyék helyét a nemesi vármegye foglalta el. Az egyszerű várnépességből sokan küzdötték fel magukat a nemesség közé. Nagy Lajos 1365-ben a jobbágyokat szorosan földesuraikhoz kötötte és azok bíráskodása alá helyezte. Intézkedéseivel a nemességet megerősítette, ugyanakkor a jobbágyság között elégedetlenséget okozott. A szászok a kivetett adók miatt lázadoztak, melyet Nagy Lajos levert. Azonban kénytelen volt 1379-ben a szászok kiváltságait megerősíteni, kereskedelmi szabadalmaikat növelni. Az oláh-román népesség vajdáik vezetésével szintén többször a király ellen fordult önállósági törekvéseivel. Nagy Lajos mozgolódásaikat leverte, de tartós sikert nem ért el.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Barangolások Erdélyben 1.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés