Antos Árpád | Barangolások Erdélyben 48. – Tömösi-szoros, Székelyvarság

Nagyvilág

Barangolások Erdélyben 48. – Tömösi-szoros, Székelyvarság

Harmadik utazás (12. rész)

Bácsfalutól pár kilométerre felkerestük az 1848/49-es szabadságharc egyik hősi helyszínét, a Tömösi-szorost. 1849. június 19-20-án folyt hősi küzdelem a Tömösi szoros birtoklásáért. Dr. Hankó Vilmos – a millenniumra megjelent könyvében – élményszerűen írta le az eseményeket:

Tömösi szoros: emlékmű az 1849-es szabadságharc hőseinek

„Éppen 47 esztendeje történt. Egy 28 ezer orosz katonából álló áradat zúdult neki a tömösi szorosnak, hogy túl a hegyen a szabadságokért küzdő magyarokat leverni segítse. Hosszú, véres küzdelem után áttörte a gátot, a melyet a szoros bejáratánál magyar hősök teste képezett. Az áradat tovább haladt. Kozáklovak patájának dobogásától, ágyúk dübörgő zajától volt hangos völgy és erdő. Az áradat elé új gát került. 1300 székely vitéz állotta útját az előre törtető orosz seregnek. Az 1300-ból mindenik egy-egy hős, ki meg akar halni, ha nem győzhet. E szikla körül foglalt állást a kis sereg. Megtörtént az összecsapás. Csak regék emlékeznek ilyen küzdelemről. Huszonegy egy ellen! Patakzott a vér, csattogott a szurony és a kard, bömbölt az ágyú; hetvenötnek ércztorka szórta a magyarokra a halált. Két ország hallotta e szörnyű harczi lármát. Az egyenetlen küzdelem rettenetes módon megfogyasztotta a magyarok sorait; a számot azonban pótolta a fokozódó lelkesedés és a hősies bátorság. Csak a halottak nem harczoltak; a több sebből vérző nehéz sebesültek is emberfeletti erővel küzdöttek. Az oroszok minden rohama iszonyú veszteséggel visszaveretett. Csak Gábor Áron ágyúi, a hősök szuronyai, lelkesedése csakugyan csodákat míveltek. Leonidásnak és hőseinek harcza volt ez a Tehmopyléknál; de haj! Nem Ephialtes nélkül. Már-már vissza akartak fordulni az oroszok, midőn egy brassói erdész járatlan ösvényeken orosz csapatot vezetett magyarok mögé. A harcz el volt döntve. A kik megmaradtak minden oldalról bekerítve, csak erőfeszítéssel törhettek keresztül az ellenség tömegén. A hős vezér több sebből vérezve elfogatott.”

„A hős vezér” Kis Sándor ezredes volt, aki a kb. 30 méter magas sziklagerincet utolsó katonáival védte. Miután elfogták, a mentéje gombjába rejtett méreggel végzett magával. A sziklát azóta Magyarvárnak nevezik. E helyen emlékmű áll, felirata: „A haza védelmében itt elvérzetteknek a Magyar Mérnök Építész Egylet 1879.”

Mi is elhelyeztük koszorúnkat a Himnusz eléneklése után.

A Déli-Kárpátokon átvezető szoros fontos stratégiai hely volt később is: az első és a második világháborúban. Bejáratát jól kiépített sáncok, lövészárkok, ágyúállások védték. Helyük még ma is látható.

Székelyvarság

Székelyvarsági táj

Hargita megyei tanyavidék. Azonban nem alföldies sík táj, hanem a hegység 900-1000 méter magasan fekvő dombos-völgyes területe. Erdélyben hegyi szórvány-településnek nevezik. Az északi oldala Gyergyóújfalu és Csomafalva, a déli Oroszhegy és Farkaslaka, a keleti Zetelaka, a nyugati Korond és Parajd között fekszik. Területe 7669 hektár (76,5 négyzetkilométer).

Kialakulását 1907-től számítják, amikor az anya-község Oroszhegyhez tartozó tanyákból önálló tanyaközséggé szerveződött. Lakói Havasaljáról jöttek le a központi, a területtel azonos nevű községbe. A vidék azzal érte el önállóságát, hogy kiemelkedően szervezett volt a kulturális és egyházi élete. Szétszórt település. Az emberek a központon kívül tanya-bokrokban élnek: Varság-tisztás, Bagzos, Küküllő, Forrásköze, Tálasbérc, Somlyókő-pataka, Nagykút és Bolygóbükke.

Székelyvarság templomát 1901-1902-ben építették, azóta a katolikus egyház központja.
Egységes magyar vidék, 1560 lakossal. A központban, 4-4 iskola illetve óvoda működik 180 tanulóval, 90 óvodással.

A házak és a gazdasági épületek egy-egy dombot foglalnak el, általában 500–1500 méterre egymástól. A tanyák ma már villannyal,

Tamás Pál

telefonnal, internettel vannak ellátva. A gazdaságok teljesen önellátók, saját vízrendszerrel. A legelőket egymástól kerítések választják el, sok kis ajtóval biztosítva a gyalogosok átjárását. Hideg vidék: a hó sok évben november elejétől május végéig megmarad. Az emberek főként állattartásból, tejfeldolgozásból élnek, de sokan járnak el a Nagyküküllő vidéki erdőkbe fát kitermelni, zsindelyt készíteni. Az erdő bőséges málnatermését minden nyáron „Málna-fesztivállal” ünneplik.

A székhely községben meghallgattuk Tifán Ervin Csaba iskolaigazgató tájékoztatóját, megkóstoltuk a nekünk sütött fánkot, házi pálinkával koccintottunk, majd gyalogtúrára indultunk a Nagy-Küküllő forrásvidékére. Az út dimbes-dombos tájakon, legelőkön keresztül vezetett. Sokszor megálltunk a tájban gyönyörködni. Ilyenkor Tamás Pál kísérőnk, nyugdíjas juhász furulyajátékát hallgattuk. Csodás fenyves erdőben, két és fél órás gyaloglás után egy patakparti tisztásra értünk. Székelyvarsági barátaink vártak bennünket. A hűvös, fenyőillatú tisztáson hangulatos piknikben volt részünk. Pali bácsi furulyázása közben fogyasztottuk el a remek gulyást.

(A szerző felvételei)

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Barangolások Erdélyben 48. – Tömösi-szoros, Székelyvarság”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés