Barátbúcsúztató | Hetedhéthatár - Part 3
Archívum

Barátbúcsúztató

A választott címke 81 íráshoz kötődik

Videcz Ferenc emlékére

Napra pontosan tudom, hogy mikor találkoztam Videcz Ferenccel először, kinek írásait már ismertem a Nimródból. Mondom, szép, őszi nap volt, 1998. október 16-án érkeztünk meg Pécsre, kedves Pityu bátyánk, Tálosi István (1927-2001), a Vadászati Könyvklub elnökének vezényletével.

Az örök vadász

Akkor, ott a lugasban még minden olyan szép volt. Ettük a finom szarvas pörköltet, ittuk hozzá a „videczburgi” fehéret és mindenki kitűnően érezte magát. Talán azt is mondhatnám, hogy „hozta a formáját”? Gyuri bácsi régi történeteket mesélt, Samuka épp a Dezsőt ugratta, Támlaci bőszen kattintgatott, Kuruczgyuszi a mély baritonján minden valamikor is élt kabaré színészt végig parodizált.

Az emberi tartás esztétikuma (Videcz Ferencre emlékezem)

Megrendítő verssel zárta költői életművét Videcz Ferenc: Dafke címmel jelent meg utolsó alkotása a Hetedhéthatárban, „Tudósítások a tűzvonalból” alcímmel (2010. október 3.). Ha tűzvonal, akkor harc, mégpedig: harc életre-halálra. Csakazértis, üzente, és mi szerettük volna hinni: ciklus lesz ebből, győzelmi híradással a végén. Nem adatott meg, legyűrte őt a halálos kór.

Időországút gyalogosa

Az összeállítással Videcz Ferenctől búcsúzik a Hetedhéthatár: Kérded, ki vagyok. Mit számít a név? / Betűcsőd; magasztalt vagy átkozott. / Szűk vásott gúnya, pergő omladék / Rád égették, billogként hordozod.

Emlékképek

– Gizinél, nézzétek, hogy esik az eső! Nem lehet látni a Jakab-hegyet! Mindnyájan odagyűltünk a konyha ablakába és a két tömbház közötti résen lestük Uránváros egy kis szegletét.
– Gyerekek, nálatok is esik? – szólalt meg rövid időn belül a telefon. – Mert nálam zuhog. Lehet, hogy elmarad a délutánra tervezett séta az Éger-völgyben. Pedig már napok óta beterveztük a gyerekekkel. No de sebaj, gyertek el hozzám, van egy kis süti, miegymás! Elleszünk. Várlak benneteket!

Csak a barátság örökkévaló (Képzelt beszélgetés Rónaky Edittel)

Hűvös van kint a kertben, és ez alighanem így marad már. Legfeljebb melegebben öltözünk, lehet ezen segíteni, beszélgetés közben meg amúgy is nekimelegszünk, észre sem vesszük a zord időt. Edit szólal meg. – Nem tudom összeszedni magam, ahogy régen. Ez az öregség? Vagy betegség? Vagy most már nagyon belefáradtam? Az egészbe?

Hiányával megy tovább az élet – Tüskés Tibor emlékezete –

Pécs város nemrég elhunyt írójára-irodalomtörténészére emlékezünk születésének nyolcvanadik évfordulóján. A zamárdi templomban, ahol egykor keresztelték, most gyászmisét mondtak érte. Szántódon emléktáblát helyeztek el szülőháza falára, a 119/A jelű vasúti őrházra. Az emléktáblát Kiss Pál körjegyző és az író leánya: Tüskés Tünde gimnáziumi tanár leplezte le, s ezen az író özvegye: dr. Nagy Anna és a pécsi Testvérmúzsák Asztaltársaság helyezett el koszorút. A település neves szülöttjét a képviselőtestület posztumusz díszpolgári címmel tisztelte meg ünnepi ülésén.

Búcsúszavak Rónaky Edithez

Az égen szürke, száguldó felhő-paripák. A városban eső meg szél. Elmentél… Örökre üresen marad egy hely, egy szék…
Kétségbeesett kérdést ordítok Istenhez: miért a jó embereket viszed el, Uram?

Edit

Őt így ismertük meg. Szemüvegesen, mindig jólöltözötten, kissé olyan tanárnősen. Kellett pár alkalom, találkozó, hogy a másik, humoros, életvidám oldalát is felfedezzük. Történetei, amik sokszor épp a hányatott sorsáról szóltak, legtöbbször, előadásának köszönhetően, nagy derűt keltettek.

Rónaky Editnek, szeretettel

Nem akarok még Rólad írni, Edit. Nem áll rá a kezem. Megszoktam, hogy Neked írok. Közelgő névnapodra akár, mint tavaly is, amikor az éppen megjelent gyerekszáj köteted szavait gyúrtam össze tréfás alkalmi köszöntővé.

„Legnagyobb adománya az életünknek…” Képzelt beszélgetés Kisbalázs Györggyel

Ketten ülünk a tűz mellett, ketten beszélgetünk, mint ezen a fényképen is, amely öcsémék kertjében, Jásdon készült rólunk két éve. – Régen találkoztunk, Gyuri. Arra meg nem is emlékszem, mikor beszélgettünk így egymással, zavartalanul, többnyire társaságban találkoztunk, töredékidő adódott csak igazi, jóízű beszélgetésre.

Kihaló fogalmak (In memoriam Kisbalázs György)

Emberség, tisztes lét – új nemzedékünk
Szótárban tallóz utánuk maholnap;
Antikvitás kútjába fúlt gyakorlat,
Folyó, melybe újból már sose lépünk.

Gyuri bá’

– Kérek két deci alkoholmentes oportót – mondta rekedt hangon, miközben a szemében megjelent a csibészes mosoly. És az Iparos pincére hozta.
– Egészségére, Gyuri bácsi – koccintottunk vele.
– Arra, fiam, arra – mondta elkomorodva – nem ártana.
Aztán elkezdődött a már szokásos társalgás kisebb-nagyobb csoportokban. Volt, amikor ő vitte a prímet – évekkel ezelőtt –, ám az utóbbi időben inkább csak hallgatott.

„Összetartozunk most már az idők végezetéig…”*

Szeretteink fogytával mindegyre árvábbak leszünk. Ezt siratjuk, a magunk árvaságát, a rájuk emlékezésben. Csapzottan, tépetten, némán, mint a megszedett gyümölcsfák a kertek alji ködben. Nem könnyek jeleznek okvetlenül minden sírást. Sír az őszi szél, a hegedű, a körfűrész, a nedves, nyirkos fa a parázson, és nem gondolunk hallatán könnyre.

Búcsú Bukta Csabától

A képen két jó barát, mindkettő már fentről egyengeti a Hetedhéthatár útját: a két és fél éve elment Kurucz Gyulát követte most Bukta Csaba. A barátságuk az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójában kezdődött, ahol mindketten szerkesztő-riporterek voltak, majd folytatódott a párhuzam a rádiós műsorvezetéssel és a médiaoktatással.



Archívum

Hirdetés