Bélyeg Archives • Oldal 3 a 4-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Bélyeg

A választott címke 60 íráshoz kötődik

Megnyílt a Szeretetposta Nagykarácsonyban

Huszonharmadik alkalommal nyitotta meg kapuit vasárnap a Szeretetposta a Fejér megyei Nagykarácsonyban, az esemény részeként a Magyar Posta Zrt. vezérigazgató-helyettese, Bakati Gábor és Spányi Antal, a székesfehérvári római katolikus egyházmegye püspöke meggyújtotta az első adventi gyertyát.

Három királyok a karácsonyi bélyegen

A Magyar Posta hagyományai szerint idén is forgalmi bélyegsorozat kibocsátásával köszönti a Karácsonyt. Az ünnepi jókívánságok postára adásához egy belföldi (80 Ft) és egy belföldi elsőbbségi (105 Ft) névértékű bélyeg áll rendelkezésre. 2002, 2004 és 2006 után ez év Karácsonyán is Udvardi Erzsébet festőművész alkotása került bélyegre. A bélyegeken megjelenő Három királyok című festmény eredetije a győri a Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központ kápolnájának oltárképe.

Bélyegvilág – Kálvin János

Ebben az évben már eddig is számos évforduló adott lehetőséget a Magyar Postának megemlékezésre, bélyegkibocsátásra. Ezekről lapunk korábbi számaiban is írtunk. Az események, évfordulók egy része egyúttal emlékévként is szerepel nemcsak a magyar, hanem az egyetemes kulturális életben. Így volt ez J. Haydn tiszteletére vonatkoztatva – evvel kapcsolatos magyar bélyegkiadásról ez évi 4. számunkban számoltunk be –, és így Jean Cauvin vagy ahogy a magyarság névhasználatában, köztudatában él: Kálvin Jánossal kapcsolatban is.

Bélyegvilág – Joseph Haydn

2009. Joseph Haydn emlékév lévén, a Magyar Posta eltekintett abbéli álláspontjától, hogy halálozási évfordulóra nem ad ki bélyeget, most a zenetörténet eme óriása halálának 200. évfordulójáról megemlékezik. (Prókátori érveléssel ugyan semmi kivétel: az emlékév kapcsán jelent meg magyar bélyeg, nem a halálozásra…) Ezen nem méltatlankodnunk, sőt, örülnünk kell, s dicsérni a bélyegkiadásunkat, hisz az osztrák zeneköltőt kicsit magunkénak is tudhatjuk, érezhetjük.

Bélyeg Mátyás királyról

Nem vagyok bélyeggyűjtő és a bélyegek értékéhez is csak nagyon felületesen értek. Ámde a gyermekkori szenvedély, a gyűjtögetés megmaradt bennem, de csak annyiban, hogy a hozzám érkező postám bélyegeit megnézem és ha jónak vagy különlegesnek látom, akkor azt továbbítom.

Bélyegvilág – Évfordulók

Több jeles évforduló kapcsán ad ki bélyeget a Magyar Posta ebben az évben is. Hogy csak az első félévet említsem: februárban a Ferences rend 800 éves fennállására (Micsoda 800 év! Telítve sanyarú időkkel, de a nyomorúságok mélyén is az Istenbe vetett hittel erősíteni a lelket a kilábalásra…); áprilisban Benedek Elekre emlékezve születése 150. évfordulóján.

Bélyegvilág – 2008 Karácsony

A Magyar Posta ez évi karácsonyi bélyegsorozatával egyúttal Konecsni György grafikusművész, bélyegtervező munkássága előtt is tiszteleg. Az 1908. január 23-án Kiskunmajsán született művész születésének 100. évfordulójára a „Művészetek V.” sorozat ugyan június 20-ra volt jelezve, de a bélyegek témájának aktuálisságához igazodva ez későbbre halasztódott, a Konecsni-bélyegeket október 28-án bocsátották forgalomba.

Bélyegvilág – 100 éves a Cserkészmozgalom

Földünk 216 országában tevékenységet folytató cserkészmozgalom 100 éves és alapítója, Lord Robert Baden-Powell születésének 150. évfordulóját köszöntötte a Magyar Posta „100 éves a cserkészmozgalom” elnevezésű bélyegblokkal 2007. május 9-én. E kiadvány egyúttal az idei Európa-bélyeg; a PostEurop tagországok mindegyikében jelenik meg a cserkészmozgalmat témájául választott bélyeg.

Bélyegvilág – Vöröskereszt

Az elmúlt év magyar alkalmi bélyegkiadásai mellett kissé háttérbe szorult forgalmi bélyegeink legújabbika 2006. november 24-én került használatba: a Magyar Vöröskereszt megalakulásának 125. évére emlékezve, emlékeztetve. Igaz ugyan, hogy fél esztendőt megkésett, lévén születése napja 1881. május 17.

Bélyegvilág – Vilárörökség, Pécs

Szivi László, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgató-helyettese ünnepélyes keretek közt bocsátotta forgalomba Pécsett 2006. március 16-án a Pécsi ókeresztény sírkamrák elnevezésű bélyeget. A hajdani római Sopianae temetőjében, a Székesegyház közvetlen szomszédságában, ókeresztény sírépítmények környezetében létrehozott Dómmúzeumban a kibocsátás alkalmából itt tisztelhettük a bélyeg tervezőjét: Varga Pál urat.

Bélyegvilág – Bocskai-szabadságharc

Négyszázadik évfordulóját ünnepelhetjük idén a Bocskai-szabadságharc kibontakozásának. Ez volt az első nagy, nemzeti felkelésünk a bécsi udvar, a Habsburgok politikája ellen. Mint sok egyéb nemzeti értékünket, sajnálatosan ezt sem becsüljük eléggé.

Bélyegvilág – World Folkloriada

Az UNESCO 1970-ben létrehozott CIOFF szakmai szervezete az egyes népek szokásainak, viseletének, népi mesterségeinek, népzenéjének, népitáncának, egyszóval népi szellemi örökségének, kulturális értékeinek megőrzése, megismertetése céljából négyévente World Folkloriada elnevezéssel találkozót rendez.

Bélyegvilág – Holocaust, Izrael magalakulása

A holocaust áldozatainak emlékére az 50. évfordulón 1994-ben megjelentetett bélyeg (MBK 4271. ssz.) után idén, a 60. évfordulóra szintén adott ki bélyeget a Magyar Posta, április 16-án. Nagy Péter tervezőművész nemes egyszerűséggel, szimbólumok alkalmazásával méltó kisgrafikai alkotást hozott létre.

Bélyegvilág – Európai Postaunió

1959-ben Montreux-ben 19 állam létrehozta az Európai Postauniót, melyhez később több ország postaigazgatása csatlakozott, hazánk 1990-ben. A Magyar Posta egy évvel később erre utaló bélyegpárral megemlékezett; a budapesti és a pécsi postapalotát ábrázoló, nyolc bélyegpárt tartalmazó kisív ívszegélyén 16 nyelven olvasható a CEPT-hez csatlakozásunk ténye.

Bélyegvilág – Kutyafajták

A Magyar Posta ifjúsági bélyeggyűjtést népszerűsítő és támogatást célzó bélyegkiadása idén négy bélyeget tartalmazó kisív formában jelent meg február 19-én. Az egyes bélyegek magyar származású kutyafajtákat mutatnak be. Az állatvilágból a kutyával alakult ki az ember legsajátosabb, legmeghittebb viszonya. E kapcsolatban az évezredek során számos kutyafajtát tenyésztettek ki s számuk még ma sem lezárt.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS