Európai Parlament Archives • Hetedhéthatár
Archívum

Európai Parlament

A választott címke 24 íráshoz kötődik

Hülyére veszi a kormány a tanárokat: már most is van uniós pénz a béremelésükre!

Dr. Ujhelyi István Európai Parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója nyílt levélben hívta fel a figyelmet arra, hogy a pedagógusok béremelésére szánt uniós források már most is elérhetőek, vagyis hamis az a kormányzati állítás, hogy meg kell várni a pénzek befagyasztásának teljes feloldását a tanári fizetések rendezéséhez.

InPUT: akcióprogram segítené az ukrán turizmus újraindulását

Ukrajna bátor népének ítélték oda idén az Európai Parlament által alapított Szaharov-díjat, amelyet 1988 óta az emberi és alapvető jogok védelme érdekében fellépő személyek, illetve csoportok kapnak meg. Az elismerést tegnap adták át az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az ukrán kormány és az ukrán civilek képviselőinek.

COVID-19: a Parlament kulcsfontosságú uniós lépéseket hagyott jóvá

Az Európai Parlament csütörtöki rendhagyó plenáris ülése majdnem egyhangúlag hagyta jóvá a COVID-19 járvány elleni közös fellépés jegyében beterjesztett három kulcsfontosságú intézkedést. Az európaiaknak és a vállalatoknak a válságkezelésben segítséget nyújtó, sürgős intézkedéseket alig két héttel azt követően szavazta meg a Parlament, hogy a Bizottság benyújtotta az erről szóló jogszabálytervezetet.

Az Európai Parlament megválasztotta a von der Leyen Bizottságot

Az Európai Parlament megválasztotta az új Biztosi Testületet, amelyet szerdán mutatott be Ursula von der Leyen a strasbourgi plenáris ülésen. A szerdán délben tartott név szerinti szavazáson a képviselők 461 szavazattal, 157 ellenszavazat és 89 tartózkodás mellett hagyták jóvá az új Biztosi Testületet. Ursula von der Leyen, a megválasztott bizottsági elnök felszólalásában elismételte a júliusi plenáris ülésen tett vállalásait, és a biztosjelöltek meghallgatásai során elhangzott kötelezettségvállalásokat.

Novemberi ülésnyitás: lépnünk kell a nők elleni erőszak ellen

Egy perces néma csenddel emlékezett az erőszak áldozatául esett nőkre David Sassoli elnök vezetésével a Parlament a strasbourgi, második novemberi ülésszak megnyitásán. Minden harmadik nő élete során fizikai vagy szexuális bántalmazás áldozata lesz, figyelmeztetett Sassoli elnök, hozzátéve: a nemi alapú erőszak az emberi jogi erőszakot jelent

Átfogó uniós lépések követhetik a Thomas Cook csődjét

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő volt az egyik kezdeményezője annak az állásfoglalásnak, amelyet az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése nagy többséggel megszavazott a mai napon a Thomas Cook turisztikai cég csődjével és annak következményeivel kapcsolatban. Mint ismert, a legrégebbi brit utazási iroda szeptember végén jelentett csődöt.

Három magyar képviselőt választottak bizottsági alelnöknek az Európai Parlamentben

A parlamenti bizottságok szerdai alakuló ülésén három magyar képviselőt választottak meg bizottsági alelnöki posztra.

David Sassoli az Európai Parlament új elnöke

David Sassolit választotta elnökéül az Európai Parlament szerdán két és fél évre Az olasz szocialista politikus 667 szavazatból 345-öt szerzett meg a második fordulóban. David Sassoli 1956. május 30-án született Firenzében, Olaszországban. 2009 óta a Partito Democratico párt listájáról bejutó európai parlamenti képviselő, akit 2019 májusában a harmadik képviselői ciklusára Közép-Olaszországban választottak újra.

Megalakult az Európai Parlament, elindult a kilencedik ciklus

Kedden 10 órakor az alakuló üléssel Strasbourgban elkezdődött az Európai Parlament kilencedik törvényhozási ciklusa.

• A képviselők 28 tagállam 190 politikai pártját képviselik.
• A képviselők 61 százaléka új.
• A képviselők 60 százaléka férfi, 40 százaléka nő.

EP-választások után: Mi következik?

Több mint 200 millió európai választópolgár adta le szavazatát a május 23-26. közötti választásokon, a választási részvétel a 2014-es 42,61 %-ról 51 %-ra emelkedett. Az EP új, 9. ciklusa július 2-án veszi kezdetét. De hogyan is zajlik a 8. és a 9. parlamenti ciklus közötti átmenet, és mi történik a következő hónapokban?

Magas részvételi arány mellett zajlott az EP-választás hazánkban

A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján – a szavazatok 99,98%-os feldolgozottságnál – a választásra jogosult 7988062 főből 3424677-en adtak le érvényes szavazatot az európai parlamenti képviselő-választáson 2019. május 26-án. A részvételi arány 43,37% volt, ez mindhárom eddigi EP-választás arányait meghaladja.

A munka és a magánélet összeegyeztetését szolgáló intézkedéseket fogadtak el a képviselők

Az Európai Parlament képviselői csütörtökön támogatták az apasági és az át nem ruházható szülői szabadságra vonatkozó új szabályokat. A tagállamok szakminisztereivel informálisan már leegyeztetett, és most 490 szavazattal, 82 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett elfogadott új jogszabály a szabadságra vonatkozó minimumszinteket állapít meg a magánélet és a munka egyensúlyának megteremtése jegyében.

Itt az első mandátum-előrejelzés az Európai Parlamenttől

Az Európai Parlament nyilvánosságra hozta a 2019. februári nemzeti közvélemény-kutatásokon alapuló első előrejelzést arról, hogy hogyan néz majd ki a Parlament összetétele a következő, kilencedik ciklusban. Az adatok helyi, országos közvélemény-kutató intézetek megbízható felmérésein alapulnak, amelyeket a Parlament felkérésére a Kantar összesített.

Növekedhet a biztonság az egész Uniót lefedő információs rendszernek köszönhetően

A továbbfejlesztett schengeni információs rendszer hozzájárul a terrorizmus, a határon át nyúló bűnözés, és a szabálytalan bevándorlás elleni határozottabb uniós fellépéséhez. Az Európai Parlamenti képviselők október 24-én három rendelettervezetet fogadtak el, amelyek az európai határigazgatás és határbiztonság leggyakrabban használt információs rendszerét: a schengeni információs rendszert (SIS) teszik naprakésszé.

Műanyagtenger: a képviselők támogatják az eldobható műanyagok betiltását legkésőbb 2021-ben

Vége az eldobható műanyagok, többek között tányérok, evőeszközök, lufitartó botok vagy fülpiszkálók használatának: az Európai Parlament szerdán megszavazta a betiltásukat célzó uniós jogszabálytervezetet.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS