Filmfesztivál Archives • Oldal 2 a 9-ből • Hetedhéthatár
Archívum

Filmfesztivál

A választott címke 125 íráshoz kötődik

1260 filmet neveztek a IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválra

Idén 105 országból mintegy 1260 filmmel jelentkeztek hazai és külföldi stúdiók neves alkotói a Kék Bolygó Alapítvány támogatásával megrendezett IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválra. Az idei évi mustra fő tematikája a víz világa lesz, vagyis az erről szóló példák és párbeszédek: a víz-hangok.

Több alkotó is elkíséri filmjét a 13. Frankofón Filmnapokra

Közeleg a 13. Frankofón Filmnapok, melynek keretében március 2-12. között a budapesti Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben 26 kortárs frankofón alkotást – köztük több díjnyertes filmet – nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. Március 1-jén a Francia Intézetben a 75. Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmje, a Csapó! című vígjáték nyitja az eseményt.

Berlinale – Káel Csaba: három nemzedék képviseli a magyar filmet az idei fesztiválon

Három magyar filmes nemzedék is megjelenik az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale), ami nagyban segíti az új alkotások nemzetközi terjesztését – mondta Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet (NFI) igazgatóságának elnöke pénteken Berlinben a fesztivál legnagyobb szakmai kisérőrendezvényén, a European Film Market (EFM) filmipari vásáron.

Frankofón Filmnapok márciusban

Március 2-án a 75. Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmjével, a Csapó! című vígjátékkal kezdődik a 13. Frankofón Filmnapok. Március 2-12. között a budapesti Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben 26 kortárs frankofón – francia, belga, kanadai, koszovói, marokkói, román, svájci és tunéziai – alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

Hét különleges nemzetközi dokumentumfilm a BIDF keretében Pécsett

A 9. BIDF (Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál) keretében január 26. és 29. között hét nagyon aktuális és változatos témájú dokumentumfilmet láthat a pécsi közönség az Apolló Moziban. A rendezvény immár kilenc éve a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek tematikai és egyéb megkötések nélküli, egyetlen nemzetközi verseny-fesztiválja Magyarországon. A budapesti fesztivál programjának egy szeletét a közönség több éve a nagyobb vidéki városokban, így Pécsett is megismerheti.

Szombaton kezdődik a 20. Olasz Filmfesztivál

November 5-én kezdődik és 16-áig tart az immár 20. Olasz Filmfesztivál – Mittelcinemafest – a budapesti Puskin és Tabán moziban, november 10-12 között pedig a szegedi Belvárosi moziban.  A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényén 12 kortárs olasz filmet nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

Ismét Miskolc a magyar film fővárosa

Molnár Piroska színművész kapta idén a Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját. A Nemzet Színésze címmel is kitüntetett, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő Miskolcon a Művészetek Házában 2022 szeptember 9-én a Cinefest nyitógáláján vette át a rangos elismerést. – Minden díj és minden elismerés amit a munkájáért kap az ember, lélegzetelállító – mondta Molnár Piroska.

A német nyelvterület fesztiváldíjas alkotásai a Szemrevaló Filmfesztiválon

A Cannes-ban és Berlinben díjazott, valamint a Német és az Európai Filmdíjjal elismert német nyelvű filmeket mutatja be idén a Szemrevaló Filmfesztivál, amely október 6. és 16. között a Művész moziban, október 10. után pedig Debrecenben, Szegeden és Pécsen várja a közönséget.

Magasságok és mélységek – filmelőzetes, plakát és könyv

A májusi teaser-trailert követően, alig egy hónappal a hazai mozis premier előtt mutatkozik be a Magasságok és mélységek (16) című nagyjátékfilm előzetese és plakátja. A Csoma Sándor rendezésében készült, megtörtént eseményeken alapuló alkotás Erőss Zsolt (Trill Zsolt) felesége, Sterczer Hilda (Pál Emőke) szemszögéből ábrázolja a valaha volt talán legnépszerűbb magyar hegymászónk elvesztésének fájdalmát, és reményt adó utat mutat a jövő felé. A film a miskolci CineFesten történő bemutatkozása után 2022. szeptember 22-étől látható a hazai mozikban, és ez alkalomból az alkotók egy rendhagyó együttműködésre is készülnek.

8. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

A 8. CineFest filmfesztivált idén szeptember 9. és 17. között rendezik meg Miskolcon. A legnagyobb nemzetközi fesztiválsikerek mellett több magyar filmet itt láthat először a hazai közönség. Idén a fesztivál ad otthont Csoma Sándor rendező első nagyjátékfilmjének, amelyet Erőss Zsolt hegymászó története inspirált. A Magasságok és mélységek világpremierjét az alkotók mellett Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda is megtiszteli a jelenlétével. 

Kiosztották a VIII. Természet és Környezetvédelmi Filmfesztivál díjait

Ebben az évben május 27 és 29. között rendezték az anno, a Kék bolygó alapítvány kezdeményezésére létrejött, immár VIII. Nemzetközi Természet-és Környezetvédelmi Fesztivált a Gödöllői Királyi Kastélyban. A rendezvény második napján átadták a Természet és Környezetvédelmi-, valamint a Kárpát-medence Természeti Értékei Filmfesztivál díjait.

Válogatás a Re:Verzió – Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál programjából

A pécsi Re:Verzió az Apolló moziban idén február 17. és 19. között a legutóbbi, 18. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál programjából hoz el egy izgalmas válogatást. A 18. Verzió hibrid formában, azaz online és a mozikban is zajlott, összesen 64 filmet mutatva be 35 országból. E gazdag nemzetközi kínálatból most 6 szimbolikus alkotást, négy premierfilmet, köztük díjnyertes és fesztiválkedvenc kreatív dokumentumfilmeket nézhet meg a közönség.

10. Szemrevaló Filmfesztivál

A Németországban élő, koszovói albán Xhafer sorsán keresztül a paranoiáról és az identitásról szóló lenyűgöző thriller, a Német Forgatókönyv-díjat nyert Idegen(Exil)forgatókönyvíró-rendezője, Visar Morina és az osztrák Wolfgang Riebniger nyugalmazott börtöniskolai tanár – akiről az idei Max Ophüls Preis Filmfesztiválon a legjobb rendezés díjával elismert A tanár (Fuchs im Bau) című filmben szereplő főhőst mintázták – egyaránt a 10. SZEMREVALÓ│SEHENSWERT FILMFESZTIVÁL vendégei lesznek.

A 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjazottjai

Szeptember 18-án, pénteken este befejeződött a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, a záróünnepségen átadták a fesztivál díjait. A rangos nemzetközi filmes mustra az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt rendező, Enyedi Ildikó új filmjének – A feleségem története – hazai premierjével zárult.

Június végén lesz a magyar mozgókép új ünnepe

Új névvel, új helyszíneken, új időpontban, megújult külsővel és premierekkel rendezik meg a hazai filmek seregszemléjét. A csodálatos Veszprém-Balaton lesz új Magyar Mozgókép Fesztivál a vízparti szezon elején, 2021. június 23-26. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS