Helytörténet
„Munkás ököl vasököl, oda sújt, ahova köll!” – 1. rész
A „Szabad Dunántúl” az 1956-os forradalom utolsó napjaiban jelent meg. Amikor azonban a szovjet „baráti csapatok” megszállták országunkat a Ny. Sz. Hruscsov (1894-1971) vezette Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottsága határozata alapján, a Forgószél Hadműveletben, a második világháború neves hadvezérei (!), a súlyos veszteségekkel nem törődő, kérlelhetetlen, Mjasznyiknak (Mészárosnak) is nevezett G. K. Zsukov (1896-1974) marsall-miniszter mozgósításában, I. Sz. Konyev (1897-1973) marsallnak, a Varsói Szerződés főparancsnokának végrehajtásában 1956. november 4.-én, a címe egyből meg-, illetve visszaváltozott – ahogyan a többi megyében is megtörtént.
Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 19.
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 18.
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 17.
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 16.
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 24. rész
A következő, 1885. évet kezdjük az akkori veszteségekkel. Ebben az évben hunyt el kora közkedvelt dalszerzője, Engeszer (Engesszer, Engesser) Mátyás (1812-1885), akinek műveit számtalan férfikórus énekelte – közöttük természetesen a Pécsi Dalárda is, amelynek tagjai jó személyes kapcsolatot szintén „kiépítettek” véle.
Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 15.
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 23. rész
Kezdjük ezt a részt a dalosverseny fontos szereplőinek, a szakmai zsűri tagjainak fölsorolásával. Id. Ábrányi (Eördögh) Kornél zeneszerző, zeneíró, az országos szervezet titkára (1822-1903), Bartay Ede zeneszerző, zenepedagógus (1825-1901), Engeszer (Engesszer, Engesser) Mátyás karnagy, zeneszerző (1812-1885), Hubay (Huber) Jenő hegedűművész, zeneszerző, zenepedagógus, az MTA tb. tagja
A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 22. rész
Állandó „hivatkozási alapunk”, Haksch Lajos (1862-1939): „A negyvenéves Pécsi Dalárda története (1862-1902)” című alapművében számtalanszor használt érzékletes képeket dicső férfikórusunk helyzetének leírására. Egy ilyen ”gyöngyszemmel” találkozunk a sok dicsőséget hozó osztrák, német, svájci diadalút után is.
Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 14.
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig.
A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 21. rész
Most, hogy bevégződött a Pécsi Dalárda külföldi útjának ismertetése a krónikás Cziglányi Béla leírását követvén, Haksch Lajos nagy forrásértékű könyve nyomán – „A negyvenéves Pécsi Dalárda története (1862-1902)” –, érdemes összeszedni azokat az ottani újságokban megjelent méltatásokat, amelyek ezt az utat kísérték.
Mindenki karácsonyfája Pécsett – 3. rész
A mindenki karácsonyfájának utolsó, 1989 utáni, napjainkig tartó korszakát szemlélve megállapítható, hogy az új politikai érában nehézkesen folytatódott a pécsi mindenki karácsonyfájának sorsa. Igazi útkeresés volt ez a periódus, akárcsak a magyar társadalomnak. Valamivel több, mint 20 év elteltével azonban a főtéri hatalmas fenyő ismételten megtalálta helyét a pécsiek adventi készülődésében, egy hagyománnyá váló közösségi rendezvénysorozat stílszerű kelléke lett.
Megjelent a Pécs Története sorozat harmadik kötete
A hódoltság korában (1543–1686) alcímmel megjelent a Pécs nagymonográfia harmadik kötete. A város történetét tudományos igénnyel, de a nagyközönség érdeklődésére is igényt tartó, olvasmányos stílusban tárgyaló, 8 kötetesre tervezett sorozat új kötete kedvezményes áron már előrendelhető. Kedvcsinálóként Vonyó József főszerkesztő ajánlóját osztjuk meg Olvasóinkkal.
Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 13.
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig.
Mindenki karácsonyfája Pécsett – 2. rész
Múlt héten a mindenki karácsonyfájának II. világháborút megelőző pécsi hagyományait mutattuk be. Ma annak járunk utána, hogy 1946-1989 között milyen alapvető változásokon ment keresztül a hagyomány, hogy lényegült át az egykori vallási (később „klerikálisnak”) tartott tartalom egyfajta össztársadalmi, csoportkohéziót elősegítő ünnepi kellékké. S mint látni fogjuk, idővel nem is csak a karácsony kellékévé…
Partnerek
Legutóbbi hozzászólások