Magyarország Archives • Hetedhéthatár
Archívum

Magyarország

A választott címke 6 íráshoz kötődik

Lám-lám, beigazolódott: ha Orbánék teljesítenek, jön az uniós pénz!

Végre! – ebben az egy szóban is összefoglalható az Európai Bizottság mai döntése, amelynek alapján a kohéziós alapokból tízmilliárd euró felfüggesztett forrás kifizetését engedélyezte a brüsszeli testület Magyarország számára.

Ukrajna jövőbeni EU-csatlakozásával Magyarország is nyerne

2024-ben együtt ünnepeljük a 20. évfordulóját annak, hogy Magyarország kilenc másik országgal együtt csatlakozott az Európai Unióhoz. A bővítés egyértelmű előnyökkel járt nemcsak az EU egésze, hanem az „új” és a „régi” tagállamok polgárai számára is.

Újabb kulturális híd épül Pécs és Horvátország között

Kerekasztal beszélgetésen vettek részt csütörtökön a Zsolnay Örökségkezelő NKft. munkatársai a „Nemzetiségek, mint hidak a közösségek között” című nemzetközi projekthez kapcsolódóan. A partnerek rögzítették a pályázati program 2021-es évben megvalósuló szakmai együttműködésének feltételeit, megvalósulásának lépéseit. Az együttműködés célja, hogy összekösse a magyarországi és horvátországi baranyai régiót.

A magyar imázsfilm lett a legjobb európai turisztikai videó

A „Hungary – More than expected” című imázsfilm az ENSZ turisztikai világszervezetének 21. közgyűlése alkalmából meghirdetett verseny európai díját nyerte el. 51 videó indult a rangos megmérettetésen, melyre a UNWTO Európai Regionális Tanácsának felhívására nevezte be az MT Zrt. 2013-ban forgatott imázsfilmjét. A nyerteseket régiónként választotta ki a szakmai zsűri, így a győzelemmel hazánk bemutatkozó filmje lett Európa legjobbja.

Antall József: Kései memoár

Osskó Judit 1992 júniusa és 1993 májusa között kilenc, egyenként két-három órás beszélgetést rögzített magnószalagra, ez került kiadásra egy 304 oldalas interjúkötet formájában húsz évvel később a Corvina Kiadó jóvoltából.

Felkerült a magyar táncház módszer az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára

Felkerült a magyar táncház módszer az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. Az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetének illetékes kormányközi bizottsága Bali szigeti ülésén hozta meg a kedvező döntést.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS