Párizs | Hetedhéthatár
Archívum

Párizs

A választott címke 7 íráshoz kötődik

Párizs–egy kicsit másképp – 3. rész

Montmartre, Párizs legmagasabb pontja, ahol valamikor Szt. Dénes mártír saját levágott fejével a hóna alatt szaladgált, és amit ma a város felé emelkedő Sacré Coeur templom ural. Mellette, kissé szerényebben pedig a Szent Péter templom, a város egyik legrégebbi, 12. századi temploma áll. Gyalog, felvonóval, kisvonattal érkeznek ide a vendégek ezrei.

Párizs–egy kicsit másképp – 2. rész

Kis szoba, mintegy 12 négyzetméteres, de a központhoz közel, és ez a legfontosabb. A recepciós hölgy örömmel veszi tudomásul, hogy hiányos francia tudásommal próbálok vele kommunikálni. Mindenben nagyon készséges, olcsó reggeli szolgáltatásra hívja fel a figyelmünket. Kontinentális. Én kissé szívom a fogam, nincs benne felvágott, hús, de már másnap kiegyezek a mennyiséggel. És a legfontosabb, van benne korlátlan tea és kávéfogyasztás. Már ezért megérte.

Notre-Dame – „Parázs és könnyek” a francia és a külföldi sajtó címlapjain

A lángok martalékául esett párizsi Notre-Dame székesegyház képei láthatók a keddi napilapok címlapján mind Franciaországban, mind külföldön – áll a Le Monde című francia napilap online változatában a tragédia másnapján, kedden közölt összeállításban.

Párizs- egy kicsit másképp – 1. rész

Sokan óvtak, jó tanácsokkal láttak el, szinte azt is mondhatnám, hogy használati utasítást adtak a párizsiakkal való kapcsolatfelvételhez. Nem szólalnak meg, nem segítenek, csak a saját nyelvükön beszélnek, egyszóval bunkók. Kétkedéssel hallgattam a jó tanácsokat, hiszen eddigi tapasztalataim szerint a barangolásaim során megismert franciák udvariasak, segítőkészek voltak.

Breuer Marcell, a Bauhaus világhírű mestere munkáiból nyílt kiállítás Párizsban

A Pécsett született Breuer Marcellnek (1902-1981), a Bauhaus modern művészeti irányzat egyik világhírű mesterének építészeti és formatervezői munkáiból nyílt életmű-kiállítás Párizsban. A Chaillot-palotában működő Cité de l’Architecture et du Patrimoine (Az építészet és az örökségvédelem városa) elnevezésű múzeumban február 21-én megnyílt tárlat a németországi Vitra Designmúzeumból (Weil am Rhein) érkezett a francia fővárosba.

Kinyílt egy időkapszula Párizsban

Hetven éven át senki nem lépett be abba a párizsi lakásba, melynek ajtaját a tulajdonos halála után az örökösök nyitották ki néhány évvel ezelőtt. A bejárati ajtó gondosan be volt zárva, minden számla hiánytalanul ki volt fizetve, így senkinek sem tűnt fel a Trinité templom közelében, a Pigalle és az Opera között található rejtélyes lakás.

Anamorfózis Párizsban

Az anamorfózis művészettörténeti kifejezés. Jelentése: a felismerhetetlenné torzított kép egy különös nézőpontból, vagy egy ráhelyezett tükörtárgy segítségével válik újra láthatóvá. A „játék” lényege, hogy ha megtaláljuk a megfelelő látószöget, máris meglátjuk az elrejtett képet a sok összefüggéstelennek tűnő részletből. Akik július első felében a francia fővárosba ellátogattak, mindannyian részesei lehettek ennek a játéknak, ráadásul igen frekventált helyen – Párizsban mi nem az? – és nem is akármilyen méretekben.



Archívum

Hirdetés