Társadalom | Hetedhéthatár
Archívum

Társadalom

A választott címke 6 íráshoz kötődik

László Ervin üzenete: „A járványra mint lehetőségre kell tekinteni”

Prof. Dr. László Ervin, a Budapest Klub alapítója és elnöke szerint a koronavírus megjelenésével az emberiség válaszút elé érkezett. A járvány ugyan ideiglenes, hatásai mégis tartósak lesznek. Az pedig csak rajtunk múlik, hogy a negatív vagy a pozitív következményeket erősítjük-e fel.

Együttes nyilatkozat a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából

A lányokkal és asszonyokkal szembeni erőszak még mindig elterjedt jelenség az EU-n belül és kívül egyaránt. Még napjainkban is sok lányt és asszonyt vernek meg otthona falai között, zsákmányolnak ki szexuálisan és gazdaságilag, zaklatnak az utcán, a munkahelyén, az interneten és sportolás közben, erőszakolnak meg, csonkítanak meg és kényszerítenek házasságra világszerte.

A drogos a kötődések hiányát pótolja

Mit kell tenni a drogfüggőkkel? Leszoktatni őket, nyilván. Büntetni kell őket, mert helytelenül viselkednek, szervezett szinten tiltani, elvenni tőlük a drogot, hozzáférhetetlenné tenni azt. Szenvedjenek, akkor majd megtanulják, hogy mi a megfelelő viselkedés.

Rövid verselemzés – Kistehén: Ezt is elviszem magammal

A különféle névváltozatok alatt tevékenykedő Kistehén együttes véleményem szerint az alternatív rocknak nevezett műfajon belül valósít meg egyfajta trash stílust. Nonszensz szövegek, nem túl magas fokú zenei kidolgozottság, sok ismétlődés jellemzi a munkáikat. Nemrégiben kezdett el terjedni egy új számuknak a klipje, ami szerintem magasabb minőséget képvisel a korábbiakhoz képest, leginkább a költőként, íróként elismert Erdős Virág által írott szöveg miatt.

„Mára egy krízisponthoz érkeztünk a társadalmi rendszerek tekintetében”

„Fejlesszük együtt a demokráciát” címmel június 7-én, a pécsi Kolping házban Takáts Péter közösségfejlesztő, író és kulturális kreatív beszélgetéssel és közös megoldáskereséssel egybekötött előadását hallgathatjuk meg a részvételi demokráciáról. Ugyanis rajtad áll, hogy kiveszed-e a „részed”.

„Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak…”

Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát az ENSZ közgyűlése 1948. december 10-én fogadta el és azóta december 10-ét az emberi jogok nemzetközi napjaként tartjuk számon. Nyirati Andrással – ember jogi képző és Az Emberség erejével elnöke – a világnap kapcsán beszélgettem.



Archívum

Hirdetés