Muráth Péter, Author at Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Muráth Péter

Muráth Péter írásai: 4
Muráth Péter

Levelek – a távolból

Tisztelt Hetedhéthatár, Kedves L. Csépányi Katalin! Köszönöm szépen írásom közlését! Kedvező véleményén eztán a rövid abszurd jelenetekről (melyeket Ön és a szerkesztőség volt szíves dicsérő bátorítások közepette megjelentetni) áttérek a nagyobb lélegzetű színpadi művekre, s talán epigrammáim mellé felsorakoztatok egy-egy szonettet is. Szigetvári-Szattinger Krisztiánnak köszönöm szépen az „Ide nekem egy orosz lányt is!”-aranyköpést, némi módosítással fel is használtam új darabomban. Hálás köszönettel:
Yours scincerelly: Will Shakespeare

Festi az ördögöt a falra

Zámbó Kornél – akárcsak valamivel korábbi és tőle kissé nyugatra „elterülő” kollégája, Hieronymus Bosch – apokalipszist fest, angyalokat és ördögöket fest, azaz az embert festi. Embereket fest, azaz az ördögöt festi. Mert megjelent. „Három fő veszély les az lélekre” – ugyebár – „elsőül ez velág. Kettő: az test.

Fontos? Érdekes?

Ha őszinték akarunk lenni: nem valószínű, hogy az „iskolakultúra”(sic!)-sorozat Harry Potterrel vetekedik a bestseller-listákon. No de, ha ennek a sorozatnak az egyik kötete a középkori iszlám iskolakultúráról szól…? Nos, akkor sem. A közönség legnagyobb része kb. annyit tud a középkori iszlámról, mint általában a neveléstörténetről.

A mester befejezte művét – Bocz Gyula 1937-2003

Bocz Gyula meghalt. Fáj ezt hallani, s nem enyhíthetjük a fájdalmat azzal, hogy így mondjuk: elment. Bocz Gyula nem ment el. Maradt, ahol volt; a nélküle mindörökké üresnek és halottnak tűnő kert s vele együtt halt fáinak torz árnyéka nemcsak nem-létét, de ott-voltát is jelzi. A Pécsett, Villányban és Hosszúhetényben szétszórt hamvait hegyekből föltámadó szél sodorja magával, eső mossa be a földbe, hó takarja el az arcát.



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS